|

Mennyi is az annyi? – A JSF program költségnövekedése

Még szolgálatba sem álltak az F-35-ös első példányai, mégis az ezredforduló előtti időkben megállapított darabár többszörösénél tartanak a gépekre lebontott költségek. Bár az Aranysas 2006/7. számában Kővári László már foglalkozott érintőlegesen a kérdéssel, ezúttal igyekszünk mélyebbre ásni, bemutatva a folyamatot, melynek köszönhetően az egekbe szaladt a Lightning II ára.

A ’90-es évek elején megkezdett, több név- és követelményváltoztatáson átesett Joint Strike Fighter (JSF) programmal eleinte csak az F-16 Fighting Falcon leváltására törekedtek, a cél egy hasonló „kistestvér” létrehozása volt az F-22 Raptor mellé, ahogy évtizedekkel korábban az F-15 Eagle és a Sólyom esetében is történt. Ahogy bővült a leváltandó gépek sora (A-10 Thunderbolt II, F/A-18 Hornet, AV-8B Harrier II), úgy nőttek a váltótípussal szemben megfogalmazott követelmények. Az új masina komplexitásának fokozódása pedig nem meglepő módon maga után vonta a költségek jelentős növekedését is. Bár már mindenki számára nyilvánvaló, hogy az előzetes kalkulációkat követően meghatározott 28 millió dolláros egységárat jócskán túlszárnyalva az egy F-35-ös beszerzésére fordítandó „száraz” összeg 2010-re már elérte a 74 milliót is és azóta csak tovább növekedett, a gépet fejlesztő és gyártó Lockheed Martin mindmáig foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy a típus darabára nem haladja meg egy F-16C/D Block 50/52+ azonos adatát, ráadásul az ötödik generációs típus üzemeltetési költségeit mintegy 20 százalékkal alacsonyabbra is saccolják.

Fotó: Lockheed Martin ,

Számvetés

Hogy tisztán lássunk, vizsgáljuk meg, miből áll egy fegyverrendszer ára! A „száraz” darabárban a gyártás költségei mellett beleszámolják a típus fejlesztésébe és tesztelésébe ölt pénzt is, így minél nagyobb darabszámban rendszeresítenek egy terméket, annál alacsonyabb lesz az egységre vonatkoztatott „tarifa”. A szolgálatba állásig azonban további összegek rakódnak erre, az ún. „flyaway” költséghez még hozzájön többek között a pilóták és a műszaki személyzet képzésének díja, valamint a fegyverzetre, a kiszolgálóeszközökre és a pótalkatrészekre szükséges ráfordítás is. Ráadásul mindennek mértéke a vásárló ország kilététől is, a fejlesztő ország a legtöbb esetben olcsóbban juthat a portékához, de a közelebbi szövetségesek is kisebb-nagyobb kedvezményekben részesülnek, így igazán nehéz megállapítani egy típus listaárát, ráadásul a legritkább esetben lehet pontosan tudni, hogy mit is tartalmaz a beszerzett „csomag”, ez sem könnyíti meg a tisztánlátást. Ehhez jön még az infláció is, ami a jelenlegi és a korábbi költségek összehasonlítását nehezíti, így az egyszerűbb átláthatóság és viszonyíthatóság kedvéért több helyen a dollár 2002-es évi értékével számolunk, ezt jelezni is fogjuk.

A darabszámok tükrében

Az elszabaduló költségek és az F-22-esnél tapasztalható darabszám-csökkentés ellenére a Pentagon kitart az eredetileg bejelentett 2443 példány rendszeresítése mellett, melyből 260 darab F-35C kerül a haditengerészet, 340 darab F-35B és 80 F-35C pedig a tengerészgyalogság állományába, a többi az USAF flottáját erősíti majd. A nyolc partnerország (Ausztrália, Dánia, Hollandia, Kanada, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország és Törökország) jelenleg hivatalosan 697 gép megrendelését garantálja, mely 730-ról fogyatkozott le, azonban nem zárható ki további csökkentés sem, hisz a manapság trendszerű megszorításokkal nem egyeztethető össze a Villám borsos ára. (Az említett államok is beszálltak a fejlesztési költségekbe, legfontosabb partnerként a britek 2 milliárd dollárral járultak hozzá a programhoz, az olaszok 1 milliárdot, míg a hollandok 800 milliót adtak a közösbe, míg a többiek „csupán” 100-200 millió dollár körüli összeget vállaltak.) A Lockheed Martin azzal számol, hogy további megrendelések bezsebelésével megduplázhatja az exportra kerülő gépek mennyiségét. Két vevő már biztosan van, Japán 42 darab F-35A-t rendelt a kiöregedő F-4EJ Phantom II-k leváltására, Izrael 20 gépre fix megrendeléssel bír, de további 55 példányra opciós joga van. Emellett potenciális vásárlóként tartják számon többek közt Dél-Koreát, Belgiumot, Szingapúrt és az arab államokat is.

Fotó: Lockheed Martin ,

Egyszerűen drágább

A költségek alacsonyan tartása érdekében úgy határozták meg annak idején a koncepciót, hogy a három haderőnem azonos platformot rendszeresít, csupán az alverziókban térnek el egymástól. Emellett az élvonalbeli, minimális melléktermékkel és hulladékkal dolgozó gyártási technológiák, valamint a korszerű összeszerelési folyamatnak köszönhetően lerövidítették a gépek gyártási idejét, ami szintén költségcsökkentést hozott. A közös struktúra és a rendszerek többségének azonossága csak addig előny, amíg az egyik variánson nem jönnek elő problémák és nem kell méregdrágán áttervezni valamit, ráadásul a sorozatos problémák miatt egyre különbözőbbé és költségesebbé válik az altípusok gyártása is. (Legutóbb például az F-35C-ről derült ki, hogy alkalmatlan hajófedélzeti üzemre, így a fékhorog-bekötés áttervezésére volt szükség.)

Ezt a láncolatot követve növekedett a program elején kalkulált 28 milliós darabár 2000-es évek elejére 50 millió dollárra, majd 2007-re 69 millióra, míg 2010-ben már elérte a 74 millió dollárt is (mindezt ráadásul az amerikai fizetőeszköz 2002-es évi értékén számolva, tehát kiküszöbölvén az infláció hatását).

Fotó: Lockheed Martin ,

A legújabb adatok alapján az Amerikai Egyesült Államok mintegy 323 milliárd dollárt költ az F-35 fejlesztésére és az igényelt példányok legyártására (ezt a számvevőszék 4.3 százalékkal magasabbra, 397 milliárdra saccolta), míg a teljes, 50 éves szolgálati ciklust számolva 1.51 billió „zöldhasú” jött ki végösszegként, ami darabárra lebontva 618 millió dollárt jelent. Utóbbitól tekintsünk most el, vizsgáljuk csak a beszerzésig felmerülő költségeket. Ha a Pentagon által megálmodott összeget vesszük, akkor átlagosan közel 135 millió dolláros „száraz” ár jön ki egy gépre vetítve (ebből 26 millió a meghajtást biztosító Pratt&Whitney F135 erőforrás ára), míg a számvevőszék (GAO) adatai alapján ez eléri a 162 millió dollárt is, a „flyaway cost” pedig meghaladhatja a 200 milliót is! (És most utalnánk vissza a Lockheed Martin jelenleg is tartott álláspontjára, mely szerint az F-35-ös olcsóbb lesz, mint egy Block 50-es verziójú F-16-os…)

Itt jön be a példányszám problémája, ugyanis, ha az amerikai politikusok megijednek az összegtől és csökkentik a beszerzendő darabszámot, akkor nő a gépek darabára, ami exportmegrendelések elvesztéséhez, vagy a vásárolandó mennyiség csökkentéséhez vezet, ami szintén nincs jó hatással a Villám árára és már be is indult az ördögi kör. Épp ezért, az amerikai honatyák csak a lassított ütemű gyártás felfuttatásának mérséklését lépték meg, mely – amerikai léptékekkel szemlélve – csak minimálisan nyúl bele a program összköltségeibe, mégis jobban be lehet illeszteni a védelmi büdzsé szabta keretekbe.

Fotó: Lockheed Martin ,

A kis hal is számít

Mint említettük, a költségnövekedés közvetlenül hat a potenciális megrendelőkre is. A brutális költségeket látva az angolok az eredetileg tervezett 150 helyett vásárlása helyett először 138 gép beszerzését fontolgatták, mára ez a szám csupán 48 darab F-35B-re csökkent, mivel ennyi szükséges minimálisan a hajófedélzeti és kiképzőszázadok feltöltéséhez. Az olaszok 2012 februárjában csökkentették 90 darabra az eredetileg 131 gépes igényüket. A japánok is kevesebbet vásároltak a vártnál, csak 42 darabról született szerződés Tokióval. A törökök eddig csupán 2 példányt rendeltek meg, ennél nyilván többről is lesz szerződés, de már biztos, hogy a darabszám nem éri majd el az előre bejelentett 100 darabot, hisz akkor még alig harmad- vagy negyedakkora költségekkel kalkuláltak. Ausztráliában 100 darab F-35-ösre áhítoztak, de a késés és a költségek miatt egyre inkább valószínűbb, hogy a réskitöltő szerepkörben rendszeresített, F/A-18E/F Super Hornet típusú vadászbombázók a Villámok érkezése után is szolgálatban maradnak, sőt újabb példányok beszerzése is esélyes, így szinte biztos, hogy nem rendelik meg az eredetileg tervezett Lightning-mennyiséget. Hollandiában 85 darab F-35A-val váltották volna a Falcon-flottát, azonban ahogy a hadrendben álló F-16AM/BM gépek mennyiségét folyamatosan csökkentik, nem alaptalan az a félelem, hogy csak 68 Villám beszerzését lépik meg.

Kanadában okosan csinálták fix áras szerződést kötöttek a Lockheed Martinnal és a JSF programért felelős irodával, melynek értelmében a 65 darab F-35A-t gépenként 148 millió dolláros költségen vásárolják meg. A másik kakukktojás Norvégia, ahol az előre irányzott 48 darab beszerzése helyett többről, 52 példány rendszeresítéséről született döntés.

Fotó: Lockheed Martin ,

Jövőkép

A darabszámok egyre inkább szembetűnő csökkentése hosszabb távon sem veszélyezteti az F-35-ös jövőjét, ugyanis a JSF program megnyerésével a Lockheed Martin monopolhelyzetbe került, mivel a Tengerentúlon nincs alternatívája a típusnak, és az amerikai honatyák torkán még mindig könnyebb lenyomni egy újabb költségnövekedést, mint a teljes projekt törlésével és újabb fejlesztési program indításával járó pénzhalmokat és évtizedes csúszásokat. Hisz a jelenleg hadrendben álló F-15-ösöket és F-16-osokat lehet a végtelenségig modernizálni, de ha kirepülik a sárkányukból az összes időt, akkor ott állnak majd váltótípus nélkül, ekkora blamát pedig nem engedhet meg magának az Amerikai Egyesült Államok.

A nemzetközi porondon más a helyzet, számos kevésbé potens, ám a jelen és a közeljövő feladatait teljes mértékben ellátni képes alternatíva létezik. A gyártók sorra ajánlják az agyonkorszerűsített, 4++ generációs masinákat, és azon országoknak, melyeknek nem létkérdés az, hogy ötödik generációs típust tudhassanak flottájukban, hanem megelégednek a csökkentett észlelhetőségű vadászbombázókkal, nem esik majd nehezükre nemet mondani a méregdrága F-35-ösre.

Szerző: Liszkai János

39 hozzászólás “Mennyi is az annyi? – A JSF program költségnövekedése”

  1. Nagyon jól sikerült írás, érthetően, egyszerűen összefoglalja az eddigi költség információkat.

    Az A-10-eseket elvileg nem akarják váltani, ha jól emlékszem. Egy ezredes vagy tábornok a légierőnél jól fogalmazta meg: egy A-10-est csak egy új A-10-es tudja leváltani. Vagy pedig képesség vesztés lesz az eredménye. Az egyetlen igazi alternatívája a világon a Szu-25-ös, de még az sem éri el azt a szintet, amit egy A-10-es tud.

  2. Az írás tényleg jó, de néhány apróságot még meg lehetett volna említeni. Pl. azt, hogy a jelenlegi költség kalkulációk az eddig leszerződött csökkentett ütemű gyártás idejére vonatkoznak. Ha a tömeges gyártás beindul, akkor jelentősen csökken a darabár. Továbbá érdemes lett volna említeni azt is, hogy beszámolják az infrastruktura fejlesztést is, az új oktatási központok költségét, és az ALIS automaizált logisztikai rendszert. Ez többek között olyan dolgokat “tud”, hogy a bevetésről visszaérkező gép a data linken közli, hogy miből mennyit kell majd az ismételt előkészítés során tölteni, van-e hibás alkatrész a gépen, ha van akkor megrendeli a raktárból, kiválasztja a szerelők számára a cseréhez szükséges munkafolyamat leírását, a szerszámok listáját, stb. Csak ez a rendszer is milliárdos tétel a költségekben.
    Visszatérve a “vezető lapban” történő közlés elmaradására. A főszerkesztő indoka szerint a csak gazdasági, pénzügyi szempontok alapján írt cikk nem teljesen illik a lap profiljába. A másik ok, hogy az ötödik generációs típusokról éppen folyamatban van egy sorozat, kezdődött az F-22-essel, folytatódik az F-35-össel ( a jövő héten jelenik meg) majd jönnek a kínaiak és a PAK-FA, mind külön részben. Továbbá nem volt előzetes egyeztetés a témáról.

  3. Jó írás! egy dologról azonban nem feledkeznék meg. Ez a mostani kalkuláció a jelenlegi rendelésállományól szól.Aztán nem lesz F-15, F-16, F/A-18 és ott lesz az F-35 exportverzió némileg rosszabb karakterisztikával, downgrade képességekkel és megy majd tovább az export. Akkor már lesz Szaudi, Katari és fene tudja milyen baráti közel-keleti országba is export, fene tudja, hogy ki fog még rendelni pld. Korai, Pakisztán, dél-amerikai államok.. ami most még titkos és nagyon nem lehet nem baráti országnak (pld. alacsony észlelhetőség) az majd pld. 10év múlva, mikor már PAK-FA és kínai gépek is sorozatgyártásra kerülnek és kell az üzlet amerikának, akkor nem fognak újabb korlátozottabb eladható gépet fejleszteni..
    Én szerintem nagyon sikeres lesz az F-35, mert egyrészről ez az egyetlen alternatíva a nyugati féltekén, másrészt az egyetlen eladható 5 gen gép, amit gyárt amerikai (SH-t talán többen is beszerzik, de nem lesz exportsiker, és a Falcon gyártósort is egyszer be kell zárni, már a fejlesztés végén van a 16-os, mint anno a Bf-109G/H verziók..

  4. “Az A-10-eseket elvileg nem akarják váltani, ha jól emlékszem. Egy ezredes vagy tábornok a légierőnél jól fogalmazta meg: egy A-10-est csak egy új A-10-es tudja leváltani.”
    Pedig én emlékszem, hogy már a Top Gun! -ban is olvastam, hogy a követelmények között benne volt az, hogy a túlélőképessége legalább olyan jó kell legyen, mint az A-10 -é (bár az is lehet, hogy valamelyik marha régi AS -ben volt, de a Top Gun -t valószínűbbnek tartom). Elvileg elég jó a sérülésállósága és a túlélőképessge a gépnek. Persze nem páncélozott, mint az A-10, illetve valószínűnek tartom, hogy úgy számolták ki a dolgot, hogy a csökkentett felderíthetőség és a fejlett elektronika, nomeg az EO DAS olyan szinten dobja meg a védelmét, hogy “egyenlő” a varacskosdisznóéval.

    “Aztán nem lesz F-15, F-16, F/A-18 és ott lesz az F-35 exportverzió némileg rosszabb karakterisztikával, downgrade képességekkel és megy majd tovább az export.”
    Jaja, szerintem jelenleg csak azért nincsen direkt, elektro-optikai rendszerek meg egyéb extrák nélküli egyszerűsített változat, mert az USAF attól tart, hogy a honatyák módosítatnák a megrendelt gépek felét a butított változatra, hogy így is spóroljanak.

  5. “Az előző Norvégiás cikk kommentárjaiból kiderül, hogy Norvégia hadikiadásai 4x nagyobbak Izraelénél.”

    és ha vmelyik hüje beír egy ekkora hüjeséget akkor az úgy van. Legalább egy wikit tessék megnézni…..

    tessék:
    http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_military_expenditures#SIPRI_military_expenditure_database

    Ebbe a 15b$ban ráadásul pár dolog még nincs is benne pl US aid az kb 3.5b$

    Ehez képest norvégia 7b$. ami persze rengeteg pénz de sehol nincs közelében az Izraelinek.

  6. Egy ilyen gép minden katonai problémánkat megoldaná, leválthatná a tengeralattjáró flottánkat, a T-72-seket, szállító illetve harci helikopter feladatkörben is jó, többet nem is kéne költeni a Magyar Honvédségre, szóval vegyünk belőle 2-őt és az egyiket még fel is ajálhatjuk a NATO-nak.

    Viccet félretéve igazándiból mennyire drága ez a gép? Mennyire szaladt el a ló mondjuk F-15,-16-18-hoz képest?

  7. Én ~minden szempontból jobb gépnek tartom az F35t mint az F15/Su30/EF/Rafi és variációit de ez a legjobb amihez lehet hasonlítani így:

    A legutobbi nagyjából ismert F15 ár a 2006os F15Ké az 105m$ környékén volt.
    Orosz részről a legutolsó batch Su30MKInál pedig szintén 105m$os darabárat lehet olvasni.
    és egy trache 3as EF, AESAs rafi is ezen magasságokban jár.

    145m$os F35 darabárral számolva tehát kb +40%al húzosabb.

  8. “Minden realtív. Ha egy Rafi/Typhoon lehet 100millaE, akkor egy F-35 simán lehet 160millaS és még reéális is a képességeithez viszonyítva.”

    A Rafi/Typhoon gepeket egyarant csak szazas darabszamban gyartjak mig az F-35 ugye 2600 + . Tudom hogy tele lesz uj technikaval de akkor is ez a fajta ar egy ilyan szuperdarabszam melett egyszeruen kell hogy valamit takarjon.

    Vagy korrupciot
    Vagy extra profitehseget
    Vagy bujtatott programokat
    Vagy …..
    Vagy ……

  9. Tudom hogy tele lesz uj technikaval de akkor is ez a fajta ar egy ilyan szuperdarabszam melett egyszeruen kell hogy valamit takarjon.

    Alacsony észlelhetőségű sárkány? Nagyobb harcászati hatósugár minden más hasonló kategóriájú géphez képest? Körkörös infrakamera és MAWS rendszer? Minden idők legfejlettebb EW “kosztümje”? Miden eddigig meghaladó rendszerintegrációs? Új generációs hajtómű és általa kapott páratlan gyorsulás?

    Ezek mik, ha nem “valamik”…? És ezek a képességek azok, amik úgy kb. publikusak…

  10. Sziasztok!
    Lehet nem pont ehez a cikkhez illő téma de olvastam 1 cikket az F22-ről miszerint közel légiharcban alul maradt az euorofighterrel szemben. Azt gondoltam a vektorálás egyértelmű előny a “sima” gépekkel szemben a cikk szerint viszont nem is mindig használják. Kissé értelmetlen számomra mert úgy gondoltam a fő lényege pont az lenne h az állítható fúvócsővel közel légiharcban sokkal szűkebben fordulva egyértelmű az előny….mi a véleményetek?

  11. Minden gép alulmaradhat fordulóharacban, ha a pilóta elbambul vagy olyan a taktikai helyzet. Ha éppen volt az adott EF-nek, akkor a HOBS képesség is játszik, ilyen tényleg nincs még a Raptornak. Azonban Raptorverő csodagépnek beállítani, ahogy az EF fanboyok teszik az a hülyéség csúcsa és egyenesen szánalmas.

  12. azt olvastam:-)
    csak én azt gondoltam h 1 vektorálható gép verhetetlen közelharcban a hagyományos hajtóművű gépekkel ellentétben. persze tudom h a modern légiharcrakéták korában ennek egyre kisebb a jelentősége… az F35 nem vektorálható ha jól tudom?

  13. csak én azt gondoltam h 1 vektorálható gép verhetetlen közelharcban a hagyományos hajtóművű gépekkel ellentétben.

    A légiharc nem “kő-papír-olló”. Minden képességnek van minősége is. Lehet a Szu-30MKI tolóerő vetktorált, de ha 80% tüzelőanyaggal és 5 tonna fegyverzettel repül, akkor manőverező légiharcban gyakorlatilag ma bármelyik vadász ízekre cincálja szét, mert ehhez nincs tolóerő. Ez igaz az F-15E-re is, sőt, bármelyik vadászra leterhelten nem ellenfél egy gépnek sem – mármint kortás vadásznak – ha valóban elkezdődött a fogócska. A túlterhelt gép a megközelítési fázisban szemből vagy oldalra közeledő célra még indíthat rakétát, ha már fordulóharc van, akkor a megterhelt gépnek meszeltek.

    Nem viccelek, egy teljesen leterhelt F-15E, Szu-30MKI, Super Hornet vagy akár EF talán még egy F-5E-nek sem ellenfél, az is mögjéük fog kerülni néhány perc után, mert egyszerűen ezt diktálja a fizika. Csodák nincsenek…

    Az persze megint más kérdés, hogy te mikor és hol tudsz ilyet összehozni. Kb. shoe, ez csak elmélet. Azonban pont itt jön be a képbe az, hogy milyen magasságon, mennyi tüzelőannyaggal, hány légiharcrakétával, stb. zajlik is az a közdelem? Mert ezek egy hosszabb manőverező légiharc alatt kb. azonos gépek között már kihozzák a difit. Pl. ha egy gép nem légiutántölető + távolabbról jön, akkor igen erős korlát az, hogy mikor oldhatja a pótost és egyáltalán mikor kell kiválnia a küzdelemből. Tehát lehet bármilyen fasza a MiG-29, ha a mögötte álló “bazár” – tanker, EW, stb. – miatt csak kószál a harcmező felett, míg az F-15 őrjártozik, az AWACS jó helyre küldi és, ha kell akkor szívbaj nélkül old 3 pótost is, mert hazafelé, ha nagyon szorul a hurok, a tanker is eléjön. Ez áttételesen kibővíti a gép harcászati alkalmazhatságát és képességeit, mert a manőverező légiharccal az a probléma, hogy ha elkezdted, akkor szinte lehetetlen lelépni ma már. Akinek menekülnie kell, akkor azt seggbelövik, főleg, ha még maradt BVR légiharcrakéta. Ma a küzdelem előtt kell olajralépni, ha már zajlik a tánc, akkor a parkettet csak a győztes hagyja el…

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.