|

HATEJAMO – Pécs fegyverben

2010. szeptember 11-12. között került megrendezésre Pécsett az I. Pécsi Nemzetközi Hadi-, Technikatörténeti Jármű- és Modellkiállítást. Az eseményt természetesen a HTKA pécsi különítménye sem hagyhatta ki, mi is tettünk egy villámlátogatást az EXPO Center és a Pécs Pláza központokkal, mintegy 12 hektáros területen megrendezett eseményen. A dologhoz elöljáróban hozzátartozik, hogy csak vasárnap délután tudtunk kint […]

|

A véres jelvény – látogatás az egykori német ejtőernyős csapatok szülővárosába

Vendégposzt következik, melynek előzménye, hogy a minap Chimera nevezetű olvasónktól kaptunk egy emailt. Melyben érdeklődött, hogy nem érdekelne-e minket egy élménybeszámoló jellegű írás, lévén egy kis csapat (melynek maga is tagja volt) augusztus végén vendégségben volt a német ejtőernyőzés bölcsőjében, Stendalban, hogy ott egy ejtőernyős találkozón képviselje Magyarországot. És a fotóanyag mellett egy kis cikk […]

|

Szolnoki Vízi- és Légiparádé 2010 KÉPRIPORT

Augusztus 20-án az Államalapítás Ünnepén rengeteg programmal várják országszerte az érdeklődőket, kicsiket nagyokat egyaránt. Szolnokon, ebben a Tiszaparti városban már hagyomány, hogy minden évben Vízi és Légi Parádét tartanak. A sort eddig minden évben a kajak-kenusok nyitották, az ő felvonulásukat idén nem láthattuk, így rögtön a Jet-ski felvonulással és versennyel indult a parádé földhöz… akarom […]

|

Kecskemét 2010 – Péntek – Frissítve: Gyakorlásoké lett a főszerep

Az ukrán Szu-27 érkezése

A csütörtöki naphoz hasonlóan ma is zajlik majd a kecskeméti események rendszeres időközönkénti tudósítása. 1,5-2 óránként várhatóak a frissítgetések – hacsak nem történik valami kiemelt figyelmet érdemlő. Egyelőre szöveges tartalommal nyitunk csak, de a lent lévők ígérete szerint 11 magasságáig megérkeznek az első képek is. Melyekről remélhetőleg az is látszik majd, hogy épp nem szétázni […]