|

Kecskemét 2010 – Szombat FRISSÍTVE: 13:10

Elérkezett a NAGY NAP, a Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai Bemutató első napja! Az erősen ködös idő ellenére idén is szép számú látogató érkezett a 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kapuihoz.
A rossz látási viszonyok miatt sajnos az előre tervezett dinamikus program egyelőre nem kezdődött el, ám addig a változatos statikus kiállítás bebarangolására remek lehetőség nyílik.
A HTKA Lapcsoport szerkesztőségének küldöttei elfoglalták helyüket a sajtóközpontban, ahol hamarosan kezdetét veszi a sajtótájékoztató. Erről lehetőségeinkhez mérten minél előbb tájékoztatni fogjuk a nagyérdeműt is.
Természetesen amint megfelelő mennyiségű és minőségű képek készülnek, azokat a lehető leggyorsabban feltöltjük és megosztjuk a kedves Olvasókkal.

09:50: megindult a műsor, némi zenés felvezetővel a katonazenekar jóvoltábol.
~10:05: felszállt az An-2-es.
~10:20: az An-2-es befejezte programját.
~10:25-10:40: Alouette III demo
10:59: Csőrike II műrepülés kezdete
Időjárásjelentés (11:05): a felhőzet enyhén szakadozik, látástávolság 8 km, felhőalap 300 m.
11:10: Csőrike II befejezte programját.
11:15: egy Jak-52-es emelkedett a levegőbe, hogy megcsillogtassa műrepülő-képességeit a nagyérdemű előtt.

Sajnos ezután elvesztettük a fonalat…hiába, a sok futkosás közben nem tudtunk frissíteni, de a képek talán kárpótolnak mindenkit.

F-15E Strike Eagle a 2010-es Kecskeméti Repülőnapon | Fotó: Spawn HTKA.hu ,

F-16I Soufa | Fotó: Spawn HTKA.hu ,

Ukrán Szu-27 Flanker | Fotó: Spawn HTKA.hu ,

Kilátás a román LanceR HUD-ján át… ,

Szép vonalak… ,

Patrouille Suisse | Fotó: Spawn HTKA.hu ,

Dassault Rafale | Fotó: Spawn HTKA.hu ,

Spanyol EF-18 Hornet | Fotó: Spawn HTKA.hu ,

Még sokáig láthatjuk a repülőnapokon | Fotó: Spawn HTKA.hu ,

23 hozzászólás “Kecskemét 2010 – Szombat FRISSÍTVE: 13:10”

  1. No, rövid (?) összefoglaló tőlem.

    Mivel nincs új bejegyzés ide kommentelek. Először a negatív tapasztalatok. (Ebből lesz kevesebb.)

    – Lehetőségünk volt ingyen bemenni, kaptunk ingyen jegyet. Apró hiányosság, hogy a szervezők jóvoltávból ezekhez sajnos nem tudtunk hozzájutni, csak küldözgettek ide oda. Inkább vettünk jegyet, csak legyünk már bent.. (Valakinek azért sikerült.)

    – Iszonyatosan sok helyen lehetett a helyszínen jegyet venni, nagyon sok a feleselges kapacitás e téren. Ellenben a karszag ragaszgatást nagyon kevés ember végezte. A 2. számú kapu kész katasztrófa volt, mert normális sor nem alakulhatott ki. Kész káosz. Ellenben a 3. számú kapunál a kb. 150 méter hosszú sor (kaptól a ragasztásig) kb. 10 perc alatt lement, mert a kellően szűk „folyosón” tisztességesen sorba álltak az emberek és nem tülekedtek. Ettől függetlenül nem értem, hogy miért nem lehetet volna x2-szer több karszalag ragasztó. A fizetőkapukból is sok van az autópályákon szerte a nagyvilágban.

    – Sajnos sem Rafale sem Mirage F1 nem volt statikuson, pedig így volt feltüntetve. :(

    – A két bemondó sajnos még mindig sokszor mond butaságot. Eseményeket és tényeket is többször összekevertek. Persze ez nem valószínű, hogy az áltag látogatót zavarja.

    – A norbis „produkciónál” azért sokan fordultak hátra és mormoltak el egy csendes káromkodást…

    Ezzel kb. vége is a rossz tapasztalatoknak!

    Akkor jöjjön az ami tetszett. :)

    – A szervezők nagyon jól lekezelték a kezdeti rossz időt.

    – Igyekeztek a legütősebbeket felküldeni és ragaszkodni az eredeti ütemtervhez. Sajnos pont a svájci Hornet húza a rövidet – bár a magas hegyek között jobban szokva lehet az ilyan pocsék körülményekhez – és nem mutathatta be teljes tudást. Azért így is mutatott egy új elemet. Nagy állásszögú manőver, de nem egyenesen, egy teljes kört lenyomott. Ilyet még egyetlen géptől sem láttam eddig repnapon!

    – A Rafale valami iszonyat brutált repült szerintem. Folyamatosan gyártotta a fordulókat, orsókat és egyikből ment a másikba akár emelkedés közben is. Még a mostani hajtóművekkel is iszonytos tolerő van a masinában a gép tömegéhez képest, de az új hajtóművekkel valami elképesztő lesz. Aerodinamikailag igazi meseterdarabnak tűnik.

    – A show végén levő MiG vs. Gripen fogócska nagyon jó volt. Nem kicsit, NAGYON! Csak nem hallgattak Zord javaslátára? :)

    Ilyet tényleg nem igazán láthat az ember! A low levet strike szimulálás sem volt rossz sőt, egyenesen meg is mutatta, hogy miért fontos ez ma is ez a képesség. Tudtuk hogy jön, de mégis szinte csak akkor láttuk meg a gépet, mikor már a fejünk felett voltak. Az inracsapdákkal sem spóroltak.

    Picit talán lehetett volna látványosabb felpattanó manőver, de ez csak a szokásos kukacoskodás tőlem. :)

    A végén a 4+2 MiG+Griff kötelék is szép volt. Nem demóval, de szerintem szépen búcsúzott a MiG.

    Véleményem szerint több ilyen demonstráció kellene, akár nyílt és nyilvános éleslövészettel is, nyílt nap jelleggel.

    A Mirage F1 repülése érdekes volt, mert nem láttam, hogy akár egyszer is fáklyát kapcsolt volna. Csak nem spórolnak ott is az üzemidővel?

    A spanyol Hornet sokkal jobban repült, mint legutóbb.

    A dán Falcon sem volt olyan szürke a holland demóval összevetve, kifejezetten üdítő volt a produkciója. Sajnos a pilóta peches volt, a jobb oldali Smokewinder felszállás után szinte azonnal megadta magát. :(

    A C-27 demó is nagyon ott volt a szeren.

    Valaki felvette esetleg a Rafale demót vagy a magyar gépek erődemonstrációját a végén? Nekem sajnos akkor már lemerültek az elemeim és amúgy sem ütős cuccom volt finoman szólva. Ha valakinek ezek megvannak – főleg az utóbbi – akkor fel kellene tolni a netre, hogy lássa a nagyvilág is, hogy mi volt itten!

    Alapvetően azt kell hogy mondjam, hogy 2003 óta messze a legjobb repnapot látthattuk itthon! Minden gép és kötelék kitett magért, ahogy szervezők is pár gikszertől eltekintve, de ez belefér így visszanézve!

    (2005-ben nem voltam, akkor Zeltwegben voltam. Azóta áhítozom olyna F-18 demóra, amit ott láttam a svájci géptől.)

  2. >A show végén levő MiG vs. Gripen fogócska nagyon jó volt.

    Nekem, annak ellenére hogy béna kacsát játszott, még így is fordulékonyabbnak tűnt a MiG. Az An-26-os földre kényszerítését meg nem is értettem, a gripenek ugyan egy ideig kísérték de utána csak köröztek, az An-26os meg leszállt magától. Ahol álltam ott nem hallatszott a kommentátor hangja, így lehet hogy nekem hiányzik valami információ. Vagy nem figyeltem/emlékszem jól. A légicsapás és az infraszórással jó volt.

  3. A gépek egyszerűen más tartományban érzik jól magukat. A MiG végig kisebb sugáron fordult, de lassabban a Gripen gyorsabban repült, de a forduló görbületi sugara nagyobb volt. Gripen nagyobb sebességet tartott fent, ezért tűnt fordulékonyabbnak. Nagyon ritkán húzták úgy a gépet, hogy a MiG elé menjenek.

    Lead, pure and lag pursuit alapesetek alapvető alkalmazását mutatták be szerintem baromi látványosan. Elénézést az angolért, de magyarra soha nem próbáltam fordítani, szépen így hirtelen nem tudom, ezért nem is akarom fordítani.

  4. Valszeg lesz majd valamilyen videóanyag. Igazából haver minden alkalommal videózik, de idén is csak egy kis kamerát hozott, szal világmegváltásra nem kell gondolni. Azért lehet lesz valami vágott anyag, de ezt egyáltalán nem mondom biztosra egyelőre. A Frecce-ig majdnem mindenből van valami felvétel, de a Gripi csapásmérésről már lehet nem, nem emlékszem most, azt videózta-e még, vagy már csak szimplán sasolta. Lehet csak feltosszuk a nyers anyagot a szerverre, azt lehet majd tőtteni. De akkor az nagyon vegyes lesz…

    —– Egyelőre ide pár gondolat a szombati napról —–

    A szerkesztőség többi tagjával ellentétben mi csak a szombati napra jutottunk ki. Olyan fél 10-re értünk le asszem. Iszonyat pára/köd, cserébe főbejárat közelében volt parkoló. Semmi dugó, eddigi repnapok legjobb placca, teljesen jó.

    Nade jött a fekete leves. A főkapunál nem volt sávokba szorítás, (csak a belépés után) mint anno pl. 2008-ban, vagy ahogy hallottam a többiektől, meg ahogy itt olvasom más kapuknál volt. Ergo „kisebb”, de még elviselhető tolakodás, ám hatalmas tömeg. Mit tömeg… csorda. Bő 50 perc volt bejutni!! Ezalatt sikerült megtenni a kb. 15-20 méternél szerintem nem nagyobb távot. A kapun belépés után, ahol már 2 sáv is volt, egyből ment minden szépen. Ergo ezt nagyon elbaszták annál a kapunál. Egyetlen mák az volt, hogy még felhős, kissé hűvös volt, különben az egy mészárszék lett volna.

    Egyébként annál a kapunál kb. senki nem kapott karszalagot. Lehet korábban igen, mire mi bejutottunk, már nyoma sem volt. Ugyan nem figyeltem igazán, de úgy rémlik nem is igazán volt senkin a népes nézőseregben.

    Negatívumukról én kb. ennyit mondanék. Az események kommentálása szerintem jobb volt, mint 2008-ban, de azért elhangzottak furcsaságok, illetve szerintem az egyes gépeknél lehetett volna összeszedettebb, átgondoltabb az az info, amit elcsepegtettek menetközben. Persze ez mindig problémás része szerintem + persze átlagos látogatónak fel sem tűntek nyilván – ahogy molni is írta, de akkor is.

    Speciel amin én fennakadtam, hogy következetesen végig Gri_pp_en volt a Gripen. Azért mert Viggen utód, attól az még 1x p :)

    Maga a program ellenben nagyon jó volt, végig pörgött, folyamatosan volt valami sasolnivaló, a résztvevők szépen domborítottak. A show beindulása után az időőjárás által megborított program ellenére talén ha kétszer volt max. 10 perc szünet. Szerencsére relatíve rövid idő alatt az időjárás is kegyeibe vette az eseményt.

    A szóló bemutatók közül szerintem egyértelműen lealázott mindent a Rafale. Nagyon odatette magát a pilóta a francia vassal, igen látványos demót repült le.

    A C-27J klasszat repült és jóféle volt a C-17 váratlan berobbanása is a hót felesleges Norbis produkció közben.

    A törökök hozták a szokásos szintjüket, a Frecce meg igen szépen domborított. A PS meg nekem kimaradt, 1-2 áthúzást láttam csak belőle, így arról nem tudok nyilatkozni.

    Ellenben az MH képességbemutató. Hojojj :) Tényleg jó volt a Gripen – MiG fogócska is, meg a heliseké is biztos (azt nagyon kitakarva láttuk sajna), de a legjobb a szimulált csapásmérés volt szerintem. Mi a statik sornál ástuk be magunkat é a helis program részben takarásban folyása miatt már épp szedelődzködtünk, mikor 1x csak látjuk ám, hogy durva tempóval berobban nagyjából a hátunk mögül kvázi „hangtalanul” egy Gripen, jó alacsonyan. Persze mi villan át ilyenkor az ember agyán: Hijnye, ez hangos lesz. És de szép hangjuk volt :D De olyan szinten „settenkedtek” elő a Gripik a semmiből, (adott ponton állva) hogy ihaj, le a kalappal.

    A 29-esek kaptak egy szép búcsúztatót. Szerintem ez így sokkal jobb volt, mintha valami demót repültek volna vele.

    Összességében nagyon klassz lett a repnap. Én ugyan csak a két korábbival tudom összehasonlítani, de az idei egyértelműen leveri azokat. Vasárnap meg már az idő sem kavar bele a program elejébe + a szombatiakon felül ugye repül az Eurofighter + az idő miatt csak kora délután(?) befutott Breitleing Team is.

  5. Ja, Japán, de nem srác, hanem egy olyan 40 körüli tipikus japán úr. :)
    Fotózás közben sikerült véletlenül összefutnom vele a statikus sor mögötti helikopter „farmon”, a magyar Mil-Mi 17 -es fotózása során.
    Volt fotós felszerelése rendesen…, a profi fajtából.
    Új vagyok itt a HTKA oldalán, így kérdezném, hogy van a szombati napról pár jól sikerült képem, azokat hogy lehetne eljuttatni a szerkesztőknek egy repnapos fotógyüjteményhez?

  6. Na ja, a két „bemondó” – akik egyike a Gripen pilóta alezredes vagy ezredes (?) Murguly Gusztáv volt? – valóban mondott néhány hajmeresztő dolgot, „… az F-18 típust az amerikai LÉGIERŐ használja…”, stb… Nem ártana oda egy szakújságíró :)
    Amúgy a repülőnap ÜBERKIRÁLY volt!!! Sajnos csak a szombati napon tudtam ott lenni, így nem láttam Eurofightert repülni, de ennek ellenére fantasztikus volt, én is sajnáltam, hogy nem volt Rafale a statikus soron, mert amit a levegőben produkált az lélegzetelállító volt!!! De nagyon tetszett a svájci Hornet és a Holland F-16 produkciója is, nem is beszélve a magyar „képesség bemutatóról”. Azt viszont nem értem, hogy egy Szu-27 a földön kiállítva mitől akkora szenzáció, szép, szép, de a saját lételemében látni lenne az igazi. A haditechnikai kiállítás és minden egyéb látnivaló részletes végigjárásához pedig még a vasárnap is kellett volna… Elismerés és köszönet a szervezőknek! Akkor remélem 2 év múlva ismét… :)
    Anno jelen voltam 1993 októberében a MIG-29-esek érkezésekor a díszszázadban – ezért Kecskeméten mindig megérint a „hely szelleme” :) – hát most szomorú szívvel jelen lehettem a búcsúzásukkor is. Egy korszak méltó lezárása volt.

  7. A két „bemondóra” kicsit visszatérve, a másik meg még a vasárnapi program végén – az internetes közvetítést néztem, azért is köszönet! – sem tudta megkülönböztetni a MIG-29-est a Gripen-től, pedig akkorra már ott helyben is szedhetett volna fel annyi tapasztalatot :))

  8. A dán Falcon sem volt olyan szürke a holland demóval összevetve, kifejezetten üdítő volt a produkciója.

    @molni: én 4 napig jártam a repteret és környékét, ám egy szem dánnal sem találkoztam. Ellenben belga és holland Falconokkal igen.