|

Szlovénia lemondott a teherszállitó beszerzéséről

Franc Znidarsic, a szlovén Védelmi Minisztérium államtikára kijelentette, hogy a minisztérium leállította a középes teherszállitó beszerzését.
Mint arról már beszámoltunk, a délnyugati szomszédunk az év elején döntött a Spanyol CASA C-295-ös mellett, de lengyelországi C-295 balaeset miatt felfüggeszttette a már megkezdett tárgyalásokat.

|

Szu-34 – az új generáció

2006. december 15-e nagy nap volt az orosz légierő számára, hisz 15 év után átvehették az első újépítésű gépeiket. Nem tévedés, 1992 óta várnak erre a pillanatra, azóta csak néhány régebbi gép modernizációja, és néhány félbehagyott gép befejezése történt meg. Az, hogy néhány nappal tavaly Karácsony előtt a novoszibirszki Cskalov Repülőgépgyárból kitolták a 01 és 02 jelzésű Szu-34-eseket, nagyon hosszú, ínséges időszak végét jelentette.

|

Új cikk: E-3 Sentry

Új cikkel jelentkezünk. Block50 ezúttal a Boeing E-3 Sentry-t szemelte ki. A nagyvasat, melyre gyakran csak szimplán AWACS-ként hivatkozunk. Az érdeklődők most betekinthetnek a légtérellenőrző gépek létrejöttének okába, majd alapos bemutatást olvashatnak a Sentry-ről.

Erre tessék! :)

|

E-3 Sentry légtérfelderítő repülőgép

A repülés megjelenése óta okozott hosszas fejtöréseket a szakembereknek, hogyan is derítsék fel a támadó repülőgépeket.
A megoldást a II. világháború elejére az angolok találták meg a radar képében. Az eszköz bevált, előre jelezte a német bombázógépek támadását, időt hagyva a szigetország vadászrepülőinek a felkészülésre. Azonban voltak korlátai a rendszernek.

|

C-130 Hercules

A C-130 Hercules a nyugati világ legelterjedtebb és legtöbbet alkalmazott teherszállító gépe, amit már mindenhol bevetettek a világon, ezerféle feladattal. Nem mai konstrukció, de legújabb változataiból még napjainkban is adnak el több nemzetnek. Alig van olyan ország, ahol még nem szállt le ilyen gép.
Nézzük tehát ennek a csodálatos égi öszvérnek a történetét!

|

Grumman E-2C „Hawkeye”

Az eredetileg a W2F típusjelzést viselő E-2 Hawkeye 1964-es szolgálatba lépése óta a haditengerészet légi lokátorfelderítést végző repülőgépe, mely a vietnámi háborúban is igazolta hasznosságát. A korai E-2A és E-2B már nem állnak üzemben, napjaink Hawkeye-jai E-2C szabványúak, melyek első példánya 1971. január 20-án emelkedett a levegőbe. A pilótafülke mögötti szellőzőnyílásról is felismerhető E-2C-n mutatkozott […]