Az amerikai vezetők sürgetik a USS Stennis nevével fémjelzett repülőgép-hordozó harccsoport mihamarabbi kihajózását, ha ezt sikerül elérniük, akár a tervezettnél négy hónappal korábban is kifuthat a Nimitz-osztályú hajó és kísérete.
HTKA Hírhalom 2012. 28. hét
A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve. Az US Navy döntött és integrálja a Super Hornetek fedélzetén a MALD-J-t (Miniature Air Launched Decoy-Jammer – kis méretű levegőből indítható zavaró/csali). A 136 […]
LCS: még sok a gond
A U.S. Navy illetékesei még nem kimondottan elégedettek az LCS program produktumainak teljesítményével. Egyelőre közel sem nyújtja azt a két hajóosztály, amit anno elképzeltek. Több vonalon negatív észrevételek érkeztek aközben, hogy az első LCS-ek a 2013-as év tavaszán esedékes szingapúri kitelepülésükre készülnek, illetve ahogy lassan elkezdenek sorban érkezni a hajóegységek. Az eredeti elképzelés szerint az […]
A Nimitzeknél jobban a gyengébbik nemhez igazítják a Fordokat
Egy-egy új hajóosztály kapcsán gyakran az azt üzemeltető legénység lakhatási körülményei is szintet szoktak ugrani. Említhető lenne például az angolok Astute-osztályú atom-tengeralattjáróra, amelyeken immáron mindegyik tengeralattjárósnak saját privát priccse van. De most nem az Astute a főszereplő, hanem a U.S. Navy következő generációs repülőgép-hordozó osztálya. A névadó hajóegység, a USS Gerald R. Ford fedélzetén a […]
Sikerrel vizsgáztak az amerikai rakétavédelmi rendszer új elemei
50 éves a FLIP, avagy a U.S. Navy legfurcsább úszó szerkezete
Az idén húzhatja be karrierjének ötödik X-ét az 1962. június 22-én vízre bocsátott, majd az év őszén munkába állt R/P FLIP, ami minden bizonnyal a U.S. Navy-hez (is) köthető legfurcsább úszó szerkezet. A haditengerészeti minisztérium alá tartozó Haditengerészeti Kutatások Irodájának (The Office of Naval Research – ONR) birtokában lévő, és a Scripps Institution of Oceanography […]
Mayporti dátumok
Mint arról korábban már írtunk Jacksonville és a U.S. Navy viszonya egyelőre nem úgy alakul, ahogy azt a floridai város remélte. Az egykoron jelentős, repülőgép-hordozónak is otthont adó hadikikötőnek számító Mayport 2015-ig úgymond kisöprésre kerül: a még megmaradt Oliver Hazad Perry-osztályú fregattokat kivonják, ahogy a Mayportban állomásozó 4 Ticonderoga-osztályú cirkáló közül hármat. A negyedik Tico […]