|

HTKA Hírhalom 2012. 24. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

A kínai ex-Varjag repülőgép hordozó június 10-én kifutott 8. tengeri útjára. Az ukránoktól fémhulladéknak megvásárolt és felújított hajó május 13-án futott ki 7. útjára, mely során több mint 200 órát töltöttek a tengeren, egészen június 4-i behajózásukig.
A Kínai Védelmi Minisztérium szóvivője elárulta, hogy a tavaly augusztusban megkezdett próbák és a hajóval végzett tudományos kutatások a terveknek megfelelően haladnak.

Shi Lang (ex-Varyag) ,

A Lockheed Martin leszállította az 5. MLU-korszerűsítésen átesett P-3 Oriont az Amerikai Egyesült Államok számára, több mint 50 nappal a kitűzött határidő előtt. A korszerűsítés és élettartam-hosszabbítás után akár 20 éves korukig vagy 15 ezer repült óráig repülhetnek. A programot külföldi megrendelők számára is ajánlják.

—-

Az EADS leányvállalata, a Cassidian bemutatta a SPEXER 1500 jelzésű mobil AESA radart, melyet az illegális határátlépők feltérképezésére fejlesztettek ki. A kompakt eszköz hatótávolságát 40 kilométerben határozták meg.

—-

A US Army átvehette az első újjáépített OH-58D Kiowa Warrior típusú helikoptert. Az 1. Századhoz kerülő masina az első azon 50 darab közül, melyet a következő 5 évben a Bell Helicopter újjá varázsol. A gépek az intenzív használat miatt hamar leamortizálódtak, ám leváltásuk még nincs tervben, inkább nagyjavíttatják őket.

OH-58D Kiowa Warrior | Fotó: SSgt Shane A. Cuomo, US Army ,

Az Ausztrál Királyi Légierő vadiúj E-737 Wedgetail típusú légtér-ellenőrző repülőgépe részt vesz az amerikai Red Flag hadgyakorlaton. Rajtuk kívül C-130H és C-130J típusú szállítógépek, valamint 130 ausztrál katona is kiutazott Alaszkába, a két hetes eseményre.

—-

Átszállították a második X-47B pilóta nélküli eszközt az Edwards bázisról a Patuxent River haditengerészeti támaszpontra. A méretes UCAS-D egy vákuumcsomagolásban tette meg a hosszú utat, hogy az első példányhoz csatlakozva a tesztek során igyekeznek egyre közelebb jutni a hajófedélzeti tesztekre.

Fotó: NAVAIR ,

A Boeing megbízásából Elbit Systems szállíthatja a továbbfejlesztett F/A-18E/F Super Hornet és F-15SE Silent Eagle típusú vadászbombázók számára az új szemmagasságú kijelzőket (HUD), ahogy a nagyméretű, érintőképernyős kijelzőből álló műszerfalat is. Egyik típusra sem érkezett még megrendelés, de versenyben vannak több tenderen is.

—-

A Boeing és a US Navy sikeresen tesztelte a Growleren már alkalmazott műholdas kommunikációs rendszert a Super Hornet fedélzetén. A VX-31 Század által május 23. és 30. között végzett tesztüzem után elégedetten nyilatkoztak a kétutas adatátvitelt biztosító eszközről. A gyártó rekordgyorsasággal alakította át a gépet, mintegy 90 nap telt el a felkérés és a teszt kezdete között.

—-

Megkezdődött a második C-5B Galaxy C-5M Super Galaxy-vá történő átalakítása a Dover bázison. A 87-0036 számú gép 1994 óta szolgált a Travis támaszponton, de csak 2013 folyamán kerülhet vissza a modernizációs munkák végeztével.

Fotó: Lockheed Martin ,

Az Eurosatory 2012 kiállításon Oroszország és Franciaország képviselői megegyeztek, hogy az orosz JSC (Joint Stock Company) hatáskörébe tartozó Vologda vállalat licenszgyártási jogot kap a Thales Optronics által fejlesztett, újgenerációs Catherine XP hőképalkotó rendszerre. Emellett egy másik szerződés is aláírásra került, mely szerint Oroszországban javítóüzemet is létesítenek az elromlott eszközök helyrehozására.

—-

Svédország déli részén a Skeldar UAV és a 9LAND BMS parancsnoki és irányítórendszer együttműködését tesztelték. A VTOL képességekkel bíró pilóta nélküli eszköz fedélzetén található szenzorok jeleit élőben közvetítették a 9LAND BMS-on keresztül egy Trackfire-rel felszerelt jármű fedélzetére, melynek fegyverkezelője a kapott adatok alapján bemérhette és megsemmisíthette a célpontot.

A Saab által készített Skeldar UAV ,

A finnek sikeresen tesztelték az MLU2 (Mid Life Upgrade 2) program keretében a Hornetekhez beszerzett, Saab által kifejlesztett BOL önvédelmi rendszert. A törővégre függesztett eszközt még 2009-ben kezdte integrálni a finn gépek fedélzetén a svéd vállalat, a rendszer mind infracsapda, mind dipólköteg kiszórására képes, kapacitása 160 egységcsomag.

—-

Ahogy arról már többször beszámoltunk a sikeres magyar szerződéshosszabbítás után a csehek is azon dolgoznak, hogy kitolják a Gripen-lízing időtartamát. Ennek kapcsán felmérést készítettek, hogy a Saab által ígért ellentétezési program mennyiben valósult meg. A jelentés szerint 25.6 milliárd cseh korona (1.28 milliárd dollár) értékben fektetett be Csehországban a svéd vállalat, ez 30 százalékkal több, mint amit a szerződésben megígértek.

—-

Elkezdenék az F-X tenderre nevezett típusok repülési próbáit Dél-Koreában, ami az F-15SE és a Eurofighter Typhoon esetében nem probléma, azonban a harmadik versenyzőnek, az F-35-ösnek nincsen kétüléses változata. A Lockheed Martin pilótái érthető okokból nem kívánják elengedni egyedülrepülésre a koreai pilótákat, így azt ajánlották fel, hogy szimulátorban tesztelhetik a gép képességeit, valamin élőben egy kísérőgéppel követhetik repülés közben. Az F-35-ösnek más szempontból sem áll jól a szénája, a költség- és határidő-túllépés miatt 2020 előtt nem állhat szolgálatba, ami nem túl jó ómen az ázsiai ország szemszögéből.

107 hozzászólás “HTKA Hírhalom 2012. 24. hét”

  1. Jelenleg a Magyar Honvédség az alábbi kiemelt és meghatározó — az előző
    kérdésekben nem említett — fegyverzeti rendszerekkel rendelkezik :
    • Vontatott ágyú tarack, 152 mm (D-20) : 32 db ,
    • T-72 harckocsi 111 db (30 db üzemképes, 81 db állapotfelmérése megtörtént,
    javításuk minősített időszakban tervezve),
    • BTR-80; BTR-80/A 614 db, ebből 235 eszköz modernizálása végrehajtásra
    került,
    • KUB légvédelmi rakéta indító állvány 24 db ,
    • ATLAS (MISTRAL-2) légvédelmi rakéta indító állvány : 45 db .

    http://www.parlament.hu/irom39/04732/04732-0001.pdf

  2. :) Imádom mikor tankman infokat kozol… Számomra mindig van valami ujdonsága. Csak így tovább.
    „KUB légvédelmi rakéta indító állvány 24 db ” Ezekhez mennyi rakéta áll rendelkezésre?

    „szárazföldi csapatok légi támogatásához nagy találati pontosságú és megsemmisítési valószín űségű, optikai és infravörös irányítófejjel ellátott levegő-föld rakéták állnak rendelkezésre . Emellett a
    kumulatív és repesz-romboló harci résszel ellátott leveg ő-föld irányított rakétafegyverzet
    precíziós és széles időjárási viszonyok közötti alkalmazásához lézeres célmegjelöl ő optikai és
    infravörös tartományban üzemelő célzó konténerek kerültek rendszerbe állításra.”
    EZEKRŐL nem is tudtam…

  3. Szia kaktusz !

    A KUB rakéták száma MINŐSÍTETT adat! Annyit tudok hozzátenni, hogy hivatalosan 2013 végére lejár a KUB rakéták üzemideje – üzemidőhosszabbítás vagy „fiatalabb gyártású” rakéták beszerzése lesz szükséges…

  4. tankman:
    Nem szólnak rád, hogy ilyen adatokat teszel közzé? Vagy ezek olyanok, hogy akit érdekel, megtalálhatja?
    Amúgy a 600 nyuszibusz minek nekünk, egyáltalán van annyi sofőr hozzá? A Maverickeket meg tudják használni a fiúk, ki lettek rá képezve rendesen?

  5. A 17 mi-8/17 azt gondolom úgy jöhet össze 7 mi-17, 5 a PG-ben utoljára nagyjavított ex iraki mi-8, illetve 2 ex finn mi-8 és 3db?????

    Tankman dokumentumában a Hende rúgott egy öngólt a képesség csökkenésnél, mert a mi-2-ket 2000-ben vonták ki és az is egy jelentős képesség csökkenés volt! :D

  6. Szia Roni !

    „A mi tankjaink éjszakai is bevethetőek?”

    – Igen, de az éjszakai képesség itt a 70-es éveket képviseli, a lútávolság pedig 800 méterre csökken…
    – Ezért nagyon fontos lenne aa magyar T-72-esek célfelderítő-tűzvezető képességének modernizálása.

  7. Szia danielblack !

    Sajnos még nem duplázták meg az üzemben tartott T-72-esek számát.
    A 30 darab úgy jön ki, hogy a tatai hk. zászlóalj gépein kívül benne vannak a többi szervezeti elem gépei is – Bakony Harckiképző Központ, Altiszti Akadémia, NKE.

  8. Szia danielblack !

    Nem kell mindent elhinni! :-)
    Az ezred túlzés, a zászlóalj az reális, de előbb üzemképessé kell tenni a zászlóalj feltöltésére szánt harckocsikat – jelenleg zajlik Gödöllőn.

    Az ezreddel kapcsolatban, hol található a nyilatkozat?

  9. Megjelentek a végső számok a Bundeswehr leépítésével kapcsolatban:

    Összesen a bázisok ötödét érinti a leépítés mely során 31 bázist bezárnak és további 90 létszámát drasztikusan csökkentik kisebb-nagyobb mértékben. A jelenleg több mint 207e főt számláló haderőt bő 3 éven belül 170e főre kívánják csökkenteni, az önkéntesek számát pedig 5000 főre. A szerződött civilek is alaposan meg lesznek nyirbálva, az átalakítást követően 50e főt tesznek majd ki.

    http://www.fr-online.de/politik/bundeswehrreform-bundeswehr-umbau-bis-2015,1472596,16367300.html

  10. „A németek jól állnak anyagilag, Európa vezető nemzete, mégsem engedhetnek meg maguknak egy 200-ezres hadsereget?”

    Minek annyi katona?
    Európára több évtizedes vagy évszázados béke jön ember.
    A belső feszültséget meg elnyomja a rendőrség is .

  11. nekerdez

    Amit használok az egy 7,62-es géppuska.12,5-ös űrméretről még nem is hallottam.

    tankman

    Mi azt csak PM-nek hívjuk,nincs is csak infrabakos géppuskánk.Igazából PKMSZ-ek vannak mert mind alkalmas Sztyepanov állványról való használatra.

  12. OFF

    Valaki nem dobna össze egy kisebb cikk/cikksorozatot a kínai hadsereg elit*, különleges** alakulatairól? Semmit sem találok róluk a neten, a MP.-os képeken kívül. Vagy esetleg tudnátok linkelni valami anyagot?
    Kíváncsi vagyok…

    * – Itt kb a rangerek szintéje gondolok, tehát az átlagnál jobban kiképzett és felszerelt csapatokra.
    ** – Itt az SF feladatkörű csapatokat értem rajta.

  13. Szopás Egyiptomban

    Végett ért az első demokratikus választás Egyiptomban, az iszlamisták önfeledt mámorba merültek, jelöltjük Mohammed Mursi győzelme után. 2011-es arab tavasz során hatalmáról lemondó Hosni Mubarak után ő az első demokratikus úton választott miniszterelnöke Egyiptomnak. A köztes időszakban az ország a hadsereg vezetése alatt állt. A választások során Mursi ellenfele Mustafa Mohamed Sijaha volt, aki nem titkoltan a korábbi rezsim, a média és a regnáló hadsereg teljes támogatását élvezte. Megjegyzendő, hogy ő maga is katona volt, nem is alacsony beosztásban, az egyiptomi légierő parancsnokát tisztelhettük személyében.

    Az önfeledt ünnep azonban hamarosan nagy pofára esésbe fulladt:
    Mialatt a szavazatok összesítése zajlott és láthatóvá vált Mursi győzelme, a hadsereg lépett. Rendkívüli ülést hívott össze és az új elnök beiktatását megelőzően érvénybe lépő törvénycsomagot fogadott el. Az új törvények szerint a leendő miniszterelnöknek és kormányának semmilyen beleszólása nem lehet az ország költségvetésébe, biztonságpolitikáját és haderejét érintő kérdésekbe illetve nem szólhat bele a hadsereg vezetésének összetételébe sem.

    Továbbá a hadsereg legfelsőbb vezetése közvetlenül fogja felügyelni (befolyásolni) az új törvények és az új alkotmány írásának menetét. Az általuk felügyelt (tollba mondott) törvények megszületése után lesz lehetőség az új kormány tagjainak megválasztására.

    Nos, így köszöntött be 60 év diktatúra után Egyiptomba a nagy demokrácia. LOL :-)

    ui.:
    Azonban, van még egy picike bökkenő a demokrácia beköszöntéig, az eredmény ugyan nyilvános már, de a hivatalos bejelentés csak csütörtökön fog megtörténni. Addig pedig még sok minden történhet Egyiptomban…

    http://www.sueddeutsche.de/politik/aegypten-nach-den-praesidentschaftswahlen-generaele-maechtig-wie-goetter-1.1386352

    http://www.sueddeutsche.de/politik/praesidentschaftswahlen-in-aegypten-rueckkehr-des-regimes-1.1385355

  14. Mahmud Ahmadinezsád visszavonul jövőre

    Irán miniszterelnöke Mahmud Ahmadinezsád egy német lapnak adott interjúban megerősítette, hogy 2013-ban nem indul újra a miniszterelnöki posztért illetve kijelentette, hogy végleg vissza kíván vonulni a politikai életből. Az iráni törvények szerint maximum 2 egymást követő alkalommal választható egy azon személy miniszterelnökké (az orosz megoldáshoz hasonlóan). Azonban Mahmud nem kívánja a Putyini megoldást követni, tervei szerint visszatér a tudományos életbe és újra oktatni szeretne a teheráni egyetemen. Saját bevallása szerint semmilyen pártnak nem kíván tagja lenni és nem is szeretne saját pártot alapítani.

    http://www.sueddeutsche.de/politik/iranischer-praesident-ahmadinedschad-kuendigt-rueckzug-fuer-an-1.1384969

  15. „visszatér a tudományos életbe”

    Igen, ő ezt szeretné de nem ezt fogja kapni hanem börtönt.

    Helyét pedig átveszi egy Egyiptomhoz hasonló demokratikus párt.:DD

    A jenkik a hír hallatán már dörzsölik a tenyerüket.

    Mondja valaki hogy nincs igazam?

  16. Új Európa központ az Egyesült Államok seregének

    Az Európában állomásozó közel 30 000 főt számláló kontingensnek új központja lesz. A jelenlegi heidelbergi központból Wiesbadenbe költözik át a parancsnokság. A vezetők állítása szerint az új központból irányított haderő erősebb lesz mint valaha. A költözés előreláthatólag 2013 őszéig fog tartani. Az új épületen túlmenően néhány Black Hawk helikopter is rendelkezésére fog állni a vezetőknek.

    Képek a linken:
    http://www.fr-online.de/rhein-main/us-armee-in-wiesbaden-neues-europa-hauptquartier-fuer-us-armee,1472796,16382352.html

  17. @forest

    Nem gondoltál még rá, hogy ezeket a híreket (terjedelmesebben megírva) beküld a szerkesztőségnek? Biztosan szívesen fogadnák (mint ahogy minden segítséget), valamint úgy nagyobb figyelmet is kaphatnának ezek a nem elhanyagolható mozzanatok és nem vesznének el a kommentek között. Emellett amennyire én tudom német forrásból nem nagyon dolgozik az oldal, bár ezt „odafentről” jobban meg tudják mondani :)

  18. @GrGLy

    Köszönöm a kedves szavakat, meglátjuk, hogy hogyan lesz időm ill. lesz-e igény munkásságomra. Jelenleg inkább ilyen hírpótló jelleggel szemlézem ide a fontosabb nemzetközi eseményeket. Sajnos a hazai média igencsak hiányos e tekintetben.

  19. Rövidhírek a nagyvilágból:

    Leépítés a svájci Mowagnál

    A lassan 10 éve az amerikai General Dynamics által birtokolt Mowagnál hétfőn egy 270 főt érintő leépítést jelentettek be. A Piranha páncélosokat is gyártó cég jelenleg 900 főt alkalmaz. A leépítés okaként a növekvő konkurenciát és a csökkenő piaci megrendeléseket nevezték meg az amerikaiak. A svájci kormányt sokkolta a hír és reakciójukban a leépítésért egyértelműen az amerikaiak elhibázott üzletpolitikáját nevezték meg. A kormány álláspontja szerint a Mowagnak a civil szektor irányába kellene nyitnia.

    http://www.20min.ch/finance/news/story/Panzerbauer-Mowag-streicht-270-Jobs-28115765

    Oroszország 10 db Mi-17W5 helikoptert kínált fel az USA-nak

    Egy korábbi szerződés alapján az oroszok 21 db Mi-17W5 típusú helikoptert szállítanak Afganisztánba az USA megrendelése alapján. Múlthét csütörtökön Wjatscheslaw Dawidenko az orosz Rosoboronexport szóvivője bejelentette, hogy a cég további 10 db gép szállítását fontolgatja. Az üzlettel kapcsolatban az amerikai részről csak egy Reuters által jegyzet információ szivárgott ki, amely szerint a Pentagon valóban gondolkozott a korábban említett gépek beszerzésén. A Reuters megemlíti, hogy a korábbi 21 db gép összesen 367,5 M USD-be került, azonban a szerződésben is kikötésre került további gépek szállításának opciója. Az amerikai illetékesek a beszerzést járulékos költségeivel egyetemben 500 M USD-re tervezték.

    http://de.rian.ru/business/20120614/263786440.html

    Felfüggesztették az UN megfigyelők munkáját Szíriában

    2 hónap után felfüggesztették az UN megfigyelők munkáját Szíriában. Az ok a fokozódó belső feszültség és az egyre veszélyesebbé váló belpolitikai helyzet. A fegyvertelen megfigyelők egyenlőre nem hagyják el az országot, azonban a felfüggesztés idejére szállásukon maradnak. A felfüggesztést folyamatosan felülvizsgálják és az aktuális események tükrében naponta bírálják el.
    Időközben a Szíriai vezetés ultimátumot intézett a felkelőkkel szemben, amely értelmében 24 órát kapnak a fegyverletételre. A 24 órát követően is harcoló egységek ellen legkeményebb katonai fellépést helyezték kilátásba.

    http://www.sueddeutsche.de/politik/aufstand-gegen-assad-un-beobachter-in-syrien-setzen-mission-aus-1.1384722

  20. A szívfájdalmam az a Mi-24 felújítással kapcsolatban, hogy ha még azonnal is megkezdődik a pályázat kiírása és minden rendben zajlik akkor is csak 2015-16 környékén érkeznek meg az első gépek. Addig pedig a jelenleg üzemképes 1-2 db 24-essel fogunk vegetálni. Amennyiben pedig ilyen hosszútávon tervezünk a típussal akkor némi modernizáció is elkerülhetetlenné válik.

    De ne értsen senki sem félre, örülök, hogy megmarad a típus és azzal is tisztában vagyok, hogy nem a mostani vezetés hibája miatt jutottak idáig.

  21. Akkor Zord blogján az a 4 P rendbehozásának infoja helyes volt.

    forest:
    Az oké, hogy 2015-nél nem lesz ebből repképes gép, de a mostani másfél P-vel hogy bírjuk ki addig?
    Nem úgy van, hogy van a 335 és 336, de egy lapátkészlettel?
    És ez utóbbinak annyi lesz nem sokára?

  22. @Hans

    Ez valóban nagy kérdés, 2 részről is. Az egyik az általad említett lapátkészlet kérdése a másik pedig a gépekben maradt üzemórák kérdése. Mivel ezen információk jelenleg titkosak nem lehet megválaszolni, hogy hogyan lesz a képesség fennmaradása biztosítva a 4db gép megérkezéséig. Illetve kérdés az is, hogy a 4 db gép megérkezése után a jelenlegi 2 db gép fog-e még tartalékokkal rendelkezni vagy pedig csak a 4 db felújított gép marad.

    Sok itt a nyitott kérdés, saját véleményem szerint mindenképpen be kell szereznünk belátható időn belül egy második + 1 tartalék lapátkészletet. A térségben több ország is üzemelteti a típust, talán akad valahol egy „akciós” lehetőség.

  23. Én eddig úgy halottam hogy annak a négynek elhagyták a gépkönyveit és még alkatrészt se vehettek volna ki belőle!? Azt hiszem hogy amikor a 335 336 felújították akkor abba a kettőbe volt a legkevesebb üzemóra 200óra alatt!

  24. Szia danielblack !

    Leopard ügyben csak tapogatózás van a sógoroknál, a tüzérségnél, úgy néz ki, az olcsóbb megoldás – tehát vontatott 155mm-es ágyútarack lesz.
    Ha lesz valami értékelhető hír, jelzem.