|

Szeptemberre összeállhat a kép az orosz-indiai teherszállító repülőgépet illetően

A BrahMos cirkálórakétán és az ötödik generációs vadászbombázón kívül újabb típus fejlesztését tervezi a két állam, mint erről már mi is többször beszámoltunk. Jelen állás szerint szeptemberben várható a fejlesztésről szóló szerződés szignálása, ekkorra várhatunk konkrét elvárásokat is a gépet illetően.

|

Ukrán-orosz repülőgép-fejlesztési tervek

Nem, nem egy újabb típus kifejlesztésébe vág bele közösen a két nemzet, hanem egy, a szovjet érában gyökeredző, azóta sodródó, csigalassúan haladó fejlesztési program felgyorsítását, teljesítését és végre a gyártósor elindítását kívánják elérni egy, a mindkét ország légiflottájának jövőképében felsejlő típusnak, az An-70-es taktikai teherszállító repülőgépnek.

|

Megkapta első Jak-130-as kiképzőgépét az Orosz Légierő

A Szokol gyár megkezdte a gyártását és leszállítását annak a Jak-130-as sugárhajtású kiképzőgépnek, melyet az Orosz Légierő rendelt a kiöregedő L-39 Albatros flottájának leváltására. Az első gép, melyet július végén adtak át, a MAKSZ 09 kiállításon és vásáron mutatkozik be a nyilvánosság előtt, további 12 gép érkezése várható a 2010-es év végéig.

|

Ősszel válthat éles üzemre az új orosz radar

Az orosz offenzív haderővel, annak modernizálási folyamataival (tervekkel, vagy tényleges fejleményekkel) kapcsolatosan elég sokat lehet olvasni, többek közt nálunk is. Ugyanakkor a védelmi szempontból kiemelt jelentőségű korai előrejelző rendszer kevesebbet kap a rivaldafényből. Pedig azért történtek itt is dolgok az utóbbi pár évben.