Jól ismert, hogy a Dassault és a francia állam India és Brazila mellett az Egyesült Arab Emírségekben is harcol a Rafale győzelméért – már régebb óta, hiszen a tárgyalésok 2008-ban kezdődtek meg. Az elmúlt években a gallok már bedobtak anyait-apait, készségesen rábólintottak a Rafale feltuningolására, sőt még összeszerelő, netán egyenesen gyárüzem létesítését is felajánlották, rájátszva az Emírségek gyenge pontjára, a saját repülőgépipar kiépítésére.
Azonban mindez nem volt elég, hogy a 60 gépről és 10 milliárd euróról szóló üzlet nyélbe üttessék Olyannyira nem, hogy a dollár gyengélkedésekor újabb F-16 Block 60-asok, sőt még komolyabb ellenfél, az F/A-18E/F Super Hornet került szembe a gall kakassal. Mely ennek ellenére még mindig nyeregben van, olyannyira, hogy a legújabb francia bejelentés szerint immáron végre karnyújtásnyira van a győzelem.

Fotó: Richard Nicolas-Nelson ,
A múlt héten számoltunk be arról, hogy Shaikh Mohammed bin Zayed Al Nahyan tábornok, az Egyesült Arab Emírségek haderejének parancsnoka a közelmúltban Párizsban tárgyalt Nicolas Sarkozy francia miniszterelnökkel. A tárgyalás alaptémái a közel-keleti biztonsági kérdések voltak, így nem lenne túlzottan meglepő, ha az egyeztetés közben a Dassault Rafale eladása is szóba került volna. A tárgyalásról azonban nem került ki a témával kapcsolatos hivatalos információ, ám Gerard Longuet francia védelmi miniszter friss nyilatkozata alapján valóban erősen valószínűsíthető a dolog.
„A végső egyeztetések zajlanak” – nyilatkozta az Emírségekkel folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban Longuet egy televíziós műsorban, hozzátéve, hogy nagyon jók az esélyek a szerződés aláírására.