|

Kína 38 repülőgépet vásárol Oroszországtól

Az 1.5 milliárd dolláros szerződés megerősítése egy nappal azután érkezett, hogy az orosz és kínai védelmi miniszter Putin elnökkel a két ország katonai együttműködéséről tárgyalt a fekete-tengeri Sochi városában. Putin a találkozó után azt nyilatkozta, hogy a két ország története során sosem látott szintű együttműködés jött létre.

A szerződés keretein belül Kína Ilyushin-76 szállító és Ilyushin-78 tanker gépeket vásárol Oroszországtól.

|

Franciaország "sajnálja" Szingapúr döntését

Miszerint F-15-ös vadászgépekkel szándékozik lecserélni egyik századának kiöregedett A4SU Super Skyhawk gépeit. Szingapúr tegnap jelentette be, hogy a tárgyalások végső fázisában vannak a Boeing-el a vásárlást illetően. A tender két finalistája a Boeing F-15 és a Dassault Rafael volt (miután a Eurofighter már korábban kiesett).

"Ez Szingapúr döntése. Franciaország ezt tiszteletben tartja. Még ha sajnáljuk is a döntést, ez nem fogja degradálni a két ország kapcsolatát" – nyilatkozta a francia védelmi miniszter. Kemény harc volt, "ugyanakkor úgy tűnik a dollár gyenge szereplése döntő faktor volt" – tette hozzá.

Szingapúr várhatóan 20 db F-15-öt szerez be ezen tender keretein belül, mintegy 800 millió Euró értékben.

Bernard Loo szingapúri katonai elemző szerint ezen döntéssel országa a teljesen amerikai technológiát felvonultató fő haderő mellett tette le a voksát. "Olyat akarnak amit ismernek. Az F-15 egy bizonyítottan hatékony harci platform, míg a Rafel és a Eurofighter még nem bizonyított az F-15-öshöz hasonló módón." Hozzáteszi, hogy véleménye szerint az amerikai ajánlat meggyőző ereje a fejlett rakétákban állt. A szingapúri bejelentés két héttel azután érkezett, hogy az amerikai Védelmi Minisztérium értesítette a kongresszust fejlett fegyerek és logisztika eladásáről Szingapúrnak az F-15-ös ajánlat keretein belül.

Az elemzők és gyártók már nagyon várták a döntést, lévén a hihetetlenül gazdag városállam (mely éves költségvetésének 31.2%-t, azaz cirka 5.8 milliárd USD-t költ hadseregére) választása befolyásolni szokta a térség hasonló tenderjeit.

A neves Jane's Defence Weekly ázsiai szerkesztője azonban kicsit meglepődött a döntésen. Szerinte hosszú távon a Rafel jobb döntés lett volna, mert szerinte cirka 20 év múlva az F-15 nem lesz különösképpen hatékony ezen környezetben. Véleménye szerint a hosszútávú vadészgép beszerzési programjának második körében Szingapúr ennek ellenére még választhat más gépet.

|

3 kanadai fregatt indult New Orleans felé

A kandai haditengerészet 3 fregattja fedélzetén több mint 1000 katonával és segéllyel megpakolva útnak indult a katasztrófa súlytotta déli állam felé. A parti őrség egy hajója is úton van már. A hajók a hétvége magasságában érkeznek meg.

A kanadai segítségnyújtás amúgy nem most vette kezdetét, hiszen a hétvégén már New Orleans kikötőjének megtisztításában segédkezett 35 kanadai búvár, hétfőn pedig elindult San Antionio [Texas] felé a Kanadai Vöröskereszt 20 kamionból álló konvoja 20000 takaróval és kempingággyal.

|

Lezuhant a tájföldi légierő egyik gépe

500 méternyire a parttól a Tájföldi öbölbe zuhant a légierő egy AU-23 Peacemaker típusú propelleres gépe. A pilóta sajnos életét vesztette. Az 1970-es években kifejlesztett gépet az amerikaiak Vietnámban használték, majd később Tájföldnek adták el őket. Sajnos az ilyen halálesetek egyáltalán nem ritkák a thai légierőben, köszönhetően a kiöregedett gépparknak. Ez évben két korábbi – F5-ös gépet érintő – balesetben 3 pilótát mér elveszítettek.

|

Tuningolás elött az ausztrál F-18-as vadászbombázók

A Northrop Grumman lesz annak a 100 millió dolláros frissítésnek a szállítója, mely csúcskategóriás célzórendszerrel látja el az ausztrál gépeket. Robert Hill védelmi miniszter állítása szerint a LITENING pod a Raytheon és a Lockheed hasonló termkeivel szemben győzedelmeskedett.

Az eredetileg izraeli (Rafel) fejlesztésű LITENING fejlesztésébe a Northrop 1995-ben kapcsolódott be. A megdolgozott utódba (LITENING II) tobbek között egy 3. generációs FLIR (előre néző infravörös érzékelő) és lézeres célmegjelölő és szoftver frissítés került. Az 1999-ben debütált utódnak azóta már két frissített változata is elérhető (LITENING ER, LITENING AT).

A LITENING nagy felbontású infravörös érzékelője a pilóta számára továbbítja az infravörös képet. Emellett egy CCD-TV kamera a látható spektrumban is elküldi a látott képet a legénység számára. Lézeres távoslágmérő és lézeres célmegjelölő is található még a pod-ban, mely automatikus célkövetést is biztosít. A LITENING számos géptípuspon szolgálatban áll (A-10, B-52H, F-15E, F-16 és az amerikai szövetségesek egyép gépein, pl. az EF-18-on)

Az első század 2007 elején kaphatja meg a frissítést. Arról, hogy melyik változatot rendszeresítik, nem volt szó, de véleményem szerint az AT veriórol lehet szó.

|

11 lázadót ölt meg egy Predator

Bagdad közelében tegnap meghiusítottak egy bázistámadást egy Predator robotrepülő segítségével. A támadók gránátvetőkkel készültek támadást intézni a bázis ellen, mikor is a kémrepülő 2 Hellfire rakétát lőtt ki ellenük. A támadásban 11 lázadó életét vesztette, további négy sérüléseket szenvedett.

A gép ezután nyomonkövette, amint a sebesülteket járművekre pakolják a támadási pontok egyikén, és Khalis városának egyik korházába szállítják. Ahol az amerikai és iraki erők letartóztatták őket…

|

Összeütközött két F-15-ös

Harci gyakorlat során összeütközött a japán légierő két F-15-öse. A Japán-Tenger felett történt balesetben szerencsére senki nem sérült meg. Az enyhén sérült gépek 30 perccel később vészleszállást hajtottak végre a balesettől 185 kilométerniyre fekvő bázisukon. Az eset kivizsgálás alatt áll.

|

Még több katona érkezik a katasztrófa súlytotta régiókba

A korábban a régióba vezényelt 7000 katonán kívül további 10000 katonát vezényeltek a Nemzeti Gárdából Louisiana és Mississippi államokba. Ezek megérkezésével a két államban 40000 katona fog segédkezni a katasztrófa súlytotta régióban. Szombat reggelre ebből 27000 már megérkezett, és nagyjából napi 7000 fővel növekszik a létszám a Nemzeti Gárda vezetője szerint.