Mistral: Moszkva emeli a tétet, Washington csendben figyel?

Folytatódik a francia Mistral-osztályú helikopter-hordozó dokkhajó (angolszász mozaikszóval LHD) Oroszország általi beszerzéséről szóló, a tavalyi év második felében többször is „adásba került” sorozatunk. A napokban Párizs rábólintott a korábban igényelt egy egység eladására, azonban az ezzel párhuzamosan befutó további 3 egységes igényt még fontolgatják. Közben a francia védelmi miniszter, Herve Morin amerikai kollégájával ebben a […]

Iráni S-300 fejlemények

vagy valami olyasmi… Hogy Irán szeret mindenféle önerőből kifejlesztett és általában nagyon potensként elkönyvelt védelmi eszközt beharangozni az nem újdonság. Most is ilyesmiről van szó, bár némi átfedés fedezhető fel egy cirka egy éves nyilatkozatukkal.

Firefinder radarok a koreai határon

Nagyjából két hete, hogy Észak-Korea hajózási tilalmat vezetett be a Sárga-tengeren húzódó demarkációs vonal közelében, – ráadásul úgy, hogy déli terület is érintett – majd tüzérségi tűz alá vette a szóban forgó területek határhoz közeli részét.

Sikeres volt a legújabb indiai rakétateszt

India negyedik alkalommal veselkedett neki jelenlegi legpotensebb ballisztikus rakétájának, az Agni-III tesztelésének. A második és harmadik indításhoz hasonlóan a február 6-ai teszt is sikeresen zárult, lehetővé téve, hogy a DRDO tesztelés vonatkozásban átadja a stafétát a leendő alkalmazóknak.

Megvan a legújabb 4 000-es

4 000 repült óra nem rossz teljesítmény, kiváltképpen nem, ha mindezt egyetlen típuson gyűjti össze az illető. Ami a címből nem szűrhető le, az az, hogy melyik típusról is van szó. Nos, akik az F-16-osra tippeltek, azok jól tették, hiszen újabb Viper pilótával bővült a 4000+ órás csapat.

Megszakították a T-50 Golden Eagle bemutatóját

Az idei Singapore Air Show (a hétvégén már nem) zárt kapui mögött zajló és publicitást kapó fejleményekről már olvasható volt anyag oldalunkon, de egészítsük ki egy kis repeseménnyel is, melyben a dél-koreai büszkeség volt érintett.

Lepottyant egy indiai UAV?

Ami egyszer felmegy, az előbb-utóbb le is jön – vagy így, vagy úgy. Más repülőalkalmatosságokhoz hasonlóan nincs ez másképp az UAV-ok esetében sem, amikkel szintén előfordul, hogy nem úgy fognak talajt, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Most épp egy indiai gépen volt a sor.

Pilóta hiba okozhatta a Szu-27 katasztrófáját?

Ugyan még nem zárult le a január 14-én lezuhant Szu-27 esetének vizsgálata, így még a szerencsétlenség okának megnevezése sem tekinthető véglegesnek, ugyanakkor a jelenlegi állás szerint valószínűsíthető a pilótahiba.