|

Lepottyant egy indiai UAV?

Ami egyszer felmegy, az előbb-utóbb le is jön – vagy így, vagy úgy. Más repülőalkalmatosságokhoz hasonlóan nincs ez másképp az UAV-ok esetében sem, amikkel szintén előfordul, hogy nem úgy fognak talajt, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Most épp egy indiai gépen volt a sor.

Ugyanakkor, hogy ténylegesen nevezhetjük-e lezuhanásnak az esetet az vitatható. Az elérhető indormációk alapján tény, hogy a MALE kategóriás Rustom tavaly novemberi szűzfelszálláshoz és egyben első lezuhanásához távolról sem mérhető az eset…

Mindenesetre a történet annyi, hogy még pénteken – tisztességesen meg nem nevezett problémákkal szembesülő – Nishant nevezetű taktikai UAV földet érését a közeli iskolából kicsődültek és állítólagos szemtanúk ugyan becsapódásnak nevezték meg, ám a típus fejlesztéséért felelős DRDO szóvivőjének nyilatkozata alapján mindössze egy vészleszállásról volt szó és csak a felvert por miatt hihették a népek azt amit. Az eset során csak elhanyagolható mértékben sérült a gép – konkrétan a kijelölt helyszín egyenetlen voltát sínylették meg az Indiai Hadsereg arzenáljában már megtalálható Nishant továbbfejlesztett változatát képviselő prototípus szárnyai. A szóvivő hozzátette, hogy a pilóta nélküli gép a vészleszállásokra kijelölt területek egyikén, ejtőernyővel ereszkedve ért földet, ahogy tette volna a probléma felmerülése nélkül is.

Látható, hogy a gép egyben van, a kinyílt ejtőernyő is jól kivehető ezen az amúgy gyenge minőségű fotón

Az értesülések szerint az amúgy rutin kategóriájú tesztfeladatról már visszafelé tartott a gép, ám nem volt képes elérni indításának helyszínét, így néhány kilométerrel arrébb, valahol Bangarapet közelében került sor a leszállásra. Lehet olyat is olvasni, hogy elvesztették a géppel a kapcsolatot.

A Nishant India első hazai fejlesztésű – harcászati feladatkörre, elsősorban felderítésre szánt – UAV-ja, melynek gyökerei 1988-ig nyúlnak vissza. A géppel szemben támasztott követelmények 1990-ben kerültek véglegesítésre, melyet követően az első repülésre 1995-ben került sor. A leendő üzemeltetők által végrehajtott tesztek 2008 nyarán fejeződtek be, majd a típus bevezetése valamikor 2009 folyamán kezdődhetett meg. Erről konkrét infót nem leltünk, csak egy 2009 februári hír hivatkozik a „nagyon hamarosan bekövetkező” rendszeresítésre.

Egy Nishant int búcsút a TATRA-nak

A Nishant indításához indítóállás, sínrendszert szükséges, melynek hordozóplatformja egy TATRA alvázra került, biztosítva ezzel a kellő mobilitást. Az elvileg maximum 4 és fél órás repülési tevékenységét a gép ejtőernyő nyitással fejezi be.

httpv://www.youtube.com/watch?v=c0NFlJCBm5E

One Response to “Lepottyant egy indiai UAV?”

  1. Engem ez az egész a mi uav-ra emlékesztet amit Csehszlovákiával közösen fejlesztetünk,még az inditó jármű is egyezik ha jól emlékszem.Bizony régen volt nálunk is fejlesztések de ami volt az volt,régen elmúltak azok az idők.