|

Pilóta hiba okozhatta a Szu-27 katasztrófáját?

Ugyan még nem zárult le a január 14-én lezuhant Szu-27 esetének vizsgálata, így még a szerencsétlenség okának megnevezése sem tekinthető véglegesnek, ugyanakkor a jelenlegi állás szerint valószínűsíthető a pilótahiba.


Dzemgi repülőtér nagyobb térképen való megjelenítése

Mivel a gépet állítólagosan egy tapasztalt pilóta vezette, a gépet pedig darabokban, szétszóródva találták meg, – a gép orr szekcióját csak órákkal a többi maradvány meglelése után – így első körben kézenfekvőnek tűnhetett valamilyen komolyabb szerkezeti problémára gyanakodni. Természetesen a fekete doboz által rögzített adatok elemzése, előtt biztosat mondani mindig rizikós, hiszen olyan ellentétes eredmények jöhetnek ki, mint adott esetben.

Az adatrögzítő készülékek, illetve a becsapódás helyszínén fellelt gépmaradványok vizsgálata alapján az előzetes állásfoglalás ugyanis az, hogy a gép jó állapotban volt a repülés megkezdése előtt, így nagyban valószínűsíthető az emberi hibafaktor – állítja a vizsgálatot folytató csapathoz közeli forrásra hivatkozva az orosz RIA Novosztyi hírügynökség.

Az értesülések forrása szerint a baleset okának publikussá tétele előtt még több ellenőrzést is el kell végezni, ám úgy tűnik, a tragédia akkor következett be, mikor is a gép a repülési feladata részeként meredeken alacsony magasságra zuhant, ami során – legalábbis az előzetes eredmények alapján – elérte a fakorona szintjét, ahol is darabokra esett.