|

Iráni S-300 fejlemények

vagy valami olyasmi… Hogy Irán szeret mindenféle önerőből kifejlesztett és általában nagyon potensként elkönyvelt védelmi eszközt beharangozni az nem újdonság. Most is ilyesmiről van szó, bár némi átfedés fedezhető fel egy cirka egy éves nyilatkozatukkal.

Miután a nyugati világ határozott rosszallását fejezte ki a potens S-300 légvédelmi rendszer eladásával kapcsolatban, az amúgy nem szívbajosként ismert Moszkva végül is visszatáncolni látszott, illetve nagy csűrés-csavarásba, ködösítésbe kezdett, mely végett kissé nehéz egyértelműen megmondani, hogy végül – akár részben – teljesítésre került-e a 2005 decemberi szerződés. Vélhetően nem, így Teherán szembesülhetett azzal a kellemetlen ténnyel, hogy a – természetesen szigorúan civil érdekeket szolgáló – nukleáris létesítményeinek védelmét más úton kell megoldania, bővítenie.

Cirka egy évvel ezelőtt, úgy nyilatkoztak, hogy elkészültek az S-300 képességeihez nagyon hasonló paraméterekkel bíró légvédelmi rendszerükkel és nagy buksisimi az iráni mérnököknek. Védelmi forrásokból származó friss információk szerint viszont mostanra megint csak elkészültnek nyilvánítottak egy legalább S-300 szintű légvédelmi rendszert, melynek rendszeresítése hamarosan meg is kezdődik. (Nocsak, mégiscsak kalapálni kellett még rajta?)

„A közeljövőben egy új, hazai fejlesztésű légvédelmi rendszer kerül bemutatásra, ami ugyanolyan potens, mint az S-300, vagy még komolyabb is.” -idézi az IRNA hírügynökség iráni forrását, aki hozzátettem, hogy az S-300-asok szállításának csúszása elfogadhatatlan és Teheránnak mindent meg fog tenni nukleáris létesítményeinek védelme érdekében.

„Az ország légvédelme megfelelően erős az ellenséggel való konfrontációhoz … és soha nem fogjuk őket közel engedni a fontos nukleáris központjainkhoz.”

Nem mintha sugallni akarnánk egy lehetőséget, de megjegyezzük, hogy egy másik nem kifejezetten Irán ellenes országnak is van egész véletlenül az S-300-ashoz hasonló képességű portékája.

httpv://www.youtube.com/watch?v=9xrcd1MFX1k

30 hozzászólás “Iráni S-300 fejlemények”

  1. Király a klipp! :)

    Irán hasonló képességű fegyverzetet természetesen Kína segítségével tudott létrehozni. A feltevés nem hihetetlen, hiszen számos egyéb fegyverrendszer onnan jött, van amit Irán saját maga is gyárt azóta (pilótanélküli felderítők, cirkálórakéták).
    Hogy ez meghaladja-e az S-300 képességeit, azt nem tudom, de ha csak megközelíti, már az is bőven sok.

    Üdv: M

  2. Csacska elképzelés Irán részéről, hogy meg tud védeni egy létesítményt, ha azt akár Izrael, akár az USA támadja. Mennyi cirkálórakátát, rakétát tud indítani ez a két állam, ha akar? Vajon ehhez van elég védelem? Aztán jönnek a vadászok, bombázók…

    khm… Vajon több száz egységnyi szuper képeségű rakétát is hadrendbe tud állítani Irán?

    Félreértés ne essék – ahogy Iraknál, úgy Iránnál se hiszem el, hogy komoly veszélyt jelentenek a világra, de azt még kevésbé, hogy Kínán, és Oroszországon kívül van bárki a világban, akit nem lehetne simán legyalulni…

  3. Azt én sem gondolom, hogy Irán meg tudná magát védeni az USA + Izrael együttes légi- és cirkálórakéta támadásától – maximum ideig-óráig tudnának veszteségeket okozni.

    Arra viszont képesek lehetnek, hogy több száz ballisztikus rakétával odacsapjanak Izraelnek és az Irakban lévő amerikai érdekeltségeknek, illetve a Hormuzi-szorosban ellehetetlenítsék a hajóforgalmat.

    Secperc alatt eljuthatna oda a világ, hogy egekbe szökött olajárak lennének, így a haldokló vagy alig hogy működő gazdaságoknak betenné a kaput, még itt Európában is.

    Ami veszélyes ebben ahelyzetben az az, hogy Irán – akár csak hagyományos töltetekkel felszerelt rakétáival tömeggyilkosságot kövessen el az izraeli lakosság berkeiben, ami miatt nagyon hamar nukleáris válasz is érkezhetne.

    Ha pedig ez megtörténik, onnantól kezdve valószínűleg már más léptékben folytatódna a verekedés.

    M

  4. Emlékeztek a Jugoszláv légi háborúra? Az USA és szövetségesei légiereje ezerszámra repült, és dobta le bombáit. Szétroppantotta az egész Szerb infrastruktúrát. Legalábbis úgy tűnt.
    A Szerbek pedig köszönték szépen, és mégsem adták meg magukat két nap után.
    Viszont miután elmentek a támadó kötelékek, a szerb hadsereg szépen előbújt titkos-és kevésbé titkos- bázisairól.
    És ez elég sokáig így fojtatódott.

    Igazából a légi háború szárazföldi támadás nélkül egy jól beásott hadsereggel szemben abszolút nem minden. (Ne feledjük-, úgy tűnik harci szellem, és meglepetések tekintetében, Irán inkább a Szerbekre, semmint az Irakiakra hasonlít)

    Ha rakétákkal bombáznák az Iráni bázisokat, valószínűleg elég sokat kihagynának belőle.
    És igazából napról napra mutat-vagy csak láttat- valós, vagy annak látszatát keltő haditechnikai meglepetéseket Irán.
    Az Amerikai -Iráni eszmecseréből pedig erősen az derül ki, hogy az USA-nak igazából lövése sincs hol, és mivel rendelkezik Irán katonai potenciál tekintetében.
    Lehet persze hogy tévedek, és csak elterelő hadművelet ennek hamis éreztetése Sam bácsi részéről. Ha így van, hát elég jól csinálják.

    Pár nappal ezelőtt Moszkva újból elkezdte lebegtetni az Iráni S-300 ügyét. Most meg ez. Lehet hogy az Oroszok tudtak erről?
    Van mindennek köze az USA mostani Tajvani játékával? (már ha a kínai szálat lehetőségként vesszük)

  5. @Monte

    Azzal lehet, hogy komoly károkat tudnának okozni az amcsi hajókban. Bár nem igen értek hozzá, de azt olvastam róla, hogy ezekkel a cirkáló rakétákkal az anyahajókat is meg tudják lékelni becsületesen ha hatótávolságon belülről megcélozzák őket és a fegyver nagy repülési sebessége miatt nagyon kicsi az esély arra, hogy semlegesíteni tudják. Szinte kizártnak tartom, hogy az oroszok, vagy a kínaiak ne küldtek volna suttyomban plusz tartalékokat a perszáknak ebből a csodaszerből, vagy esetleg másból is. Én legalábbis a helyükben ezt tenném.

  6. @Krokomach

    Kiváncsi lennék rá, hogy a benyomulásra milyen terveket készítettek az amcsik/izraeliek? A nagy testvér Iraki produkciója után kétlem, hogy Iránból hatalmas veszteségek nélkül kullognak majd haza. Ezen kívül még maradt a rommá atomozás, de azzal biztosan sokakat maguk ellen fordítanának. Nagyon lúzer szaga van ennek. Liveleaken van pár videó, ahol hegyi utakon ütnek rajta az amcsi katonákon, azoknak pedig esélyük sincs a menekülésre és a bőgatyások messze nincsenek annyira kiképezve, meg felszerelve, mint az iráiniak.

  7. hegyaljaihun

    Már írtam egyszer Oroszok és Kínaik most mindenképpen kerülik a nyílt összetűzést.

    De nem bánnák egy esetleges Irán elleni amcsi támadáskor a jenkik haditechnikai eszköztára leharcolod na.

    Szin falak mögött ezért fog Irán komoly fegyvereket kapni e két országtól akár törökökön keresztül is.
    Irán jenki kézbe kerülése feszélyezteti Kína és Oroszok érdekeit.

    Ezért fognak iráni nép kezébe adni rengeteg tank elhárítót és vállról indítható rakétát.

    Hezbolah ellen már Izrael megtapasztalta a konzerv nyitók erejét.

    Irán nem Irak.

    Iránnak tágabbak a lehetőségei. jobb az eszköztára.

  8. Üdv Fiúk!

    USA és izraeli szárazföldi bevonulás esélytelen háborút jelentene, egy hatvanmilliós, felfegyverzett és harcedzett nemzetet a saját területükön megverni nem lehet.

    Légicsapásokat végezhetnek, de ez nem fogja megoldani a kérdést. Egy nyugati támadás esetén kizárt a teokratikus hatalom megbuktatása belülről, az ellenzéki tömegek nagyon hamar besorolnának a mostani rendszer mögé.
    Szimpla légicsapások nem iktatják ki az iráni nukleáris üzemeket.

    Nukleáris fegyverek bevetése esetleg (még ez sem jelent 100%-os garanciát), de ez lehet az a pont, ahol az események kicsúsznak a kontroll alól – kizártnak tartom, hogy Peking és Moszkva benyeljen egy Irán elleni atomtámadást.

    Sokszor írtam már, hogy ez a történet nem az iráni atomról szól – ez az iráni földgázról, kőolajról, Kína és Oroszország közel-keleti stratégiai bástyájáról, a leendő orosz-iráni GAS-Opec létrejöttének magakadályozásáról, a Nabucco kierőszakolásáról szól.

    Valószínűleg ott járunk tévúton, hogy a hivatalos indokok alapján akarjuk értelmezni a helyzetet, de pont ez a csapda benne – a valódi háttere sokkal nagyobb dimenziókról szól.

    Üdv: M

  9. Üdv Monte!

    Ez abszolút tiszta sor. Magam is pontosan így látom ezt. Csak azon gondolkozom, hogy ennek tudatában Amerika, Izrael és a velük szövetségesek miért szeretnének mégis egy ilyen vállalkozásba belemenni? Annak ellenére, hogy az utóbbi néhány „demokrácia” export és világmegmentő akciójuk csőfos kudarcba fulladt? Ez lehet, hogy oltári nagy baromságnak hangzik, de nekem már többször megfordult a fejemben, hogy szádnékosan ki akarják robbantani a világháborút.

  10. Khan.
    Egy gyors, célzott lecsapásnál többre (koncentrált légitámadás, kombinálva nagyszámú speciális egységgel)konkrét célpontokra, reálisan nem lehet többre a siker esélyével az Iránt megtámadó fél. Ha mégis megpróbálná, nem látom a siker esélyét.- Hogy háborút nyerjenek, honnan biztosítanák a háromszoros ember fölényt?
    Ha mégis megtennék, és megnyernék (szerintem kizárt) hogyan biztosítanák abban a környezetben a megszállást?
    Nagyon esetleg hallgatólagosan, a támadást még elviselné néhány Arab ország, az USA-Izraeli megszállást kizárt- tehát az olajat ezen a módon sem hiszem hogy megszerezhetnék.
    Ha bárki is olyan őrült lesz hogy atombombát akarjon használni, akkor már inkább MOAB bombát. Igaz, az viszont egy mélyen beásott bunker (a hírhedt atomlétesítmény) ellen hatástalan, mert felszíni bomba.

    Montezuma
    A Nabuccot el lehet felejteni, mert ugyebár az Iráni olajat elég esélytelen megszereznie az USA-nak (túl nagy lenne érte az ár mindannyiunknak)a szóba jöhető Kazah olajat meg az Oroszok nemrég lekötötték. És még ha megszereznék is, a Törökök kezdenek jobb haverok lenni Moszkvával…
    Jelenlegi felállás szerint az Iráni olajat az oroszok , kínaiak.. fogják megszerezni. Az USA-nak meg marad az orosz földgáz és kőolaj (a meghosszabbított, és meghosszabbítás alatt álló távol keleti terminálokról), nagy harcban érte Kínával, Japánnal ,Koreával…
    Na, ez az amitől az USA-t kiveri a hideg víz, és már az őrülettel határos cselekedeteket is fontolgatja (Irán).

  11. Üdv Khan és Krokomach!

    Khan: igazad van. Szándékosan ezt akarják.

    Krokomach: Az USA kőolajimportjának 35%-a Venezuelából jön. Az oroszok és Chavez épp arról tárgyal, hogy az USA-ba irányuló oljatranzit orosz kézen keresztül történjen a jövőben!
    Venezuela közben uránérc kitermelésre ad jogot iráni cégeknek némi egyén üzlet fejében! (Venezuelában cirka 40.000 t uránércet sejtenek a lelőhelyeken.)

    Életveszélyes szintre jutott a nagyhatalmak játszmája – több elemző közben nár arról beszél, hogy 2011. végéig bekövetkezik az USA kormányának pénzügyi becsődölése.
    Sydney-ben hetek óta tanácskoznak a világ legnagyobb pénzmoguljai teljes titokban, a média inkább Haitiről és a hóhelyzetről mesél.

    Üdv: M

  12. Kedves Montezuma!

    Felettébb érdekesek és elgondolkodtatóak az írásaid. De, miért is lenne jó az USA-nak (modern kori Róma) a 3.ik világháború? Mert, az sok jóval nem kecsegtetne az emberiségnek…

    Jól van, elméleteim vannak, de azok sokkalta inkább „okkult” megközelítésből foglalkoznak a dologgal. Végén összejön mégis 2012-re a jelenlegi „civilizáció” vége.. ;)

    Előre is köszönöm válaszod.

    Amúgy egy érdekes megjegyzés, bár ez már tényleg OFF.
    Itt zajlik minden a szemünk láttára, mégsem képes észrevenni a konzumidióta emberiség, hogy mi fog történni. Egy kis példa. Kennedy. A videón látszik, hogy Jackie öli meg, mégis Castrotól, a Mosszadig, a KGB-ig mindenkit gyanúsítanak.. Pedig ott van előttünk.

    Tényleg bocs az OFF-ért, többet nem hozok fel „konteós” témákat..

  13. Kénytelen vagyok megszedni fenti ígéretem, de az már más tészta persze, hogy Jackie kinek az érdekében ölte meg. Biztos nem féltékenységből.. Ajánlatos utánanézni a bizonyos autóban ülő, és „golyót” kapott szenátornak is.. Eléggé felfelé ívelt a karrierje, és ő „fedezte” fel idősebb Bush-t…

  14. Üdv Astalavista és Khan!

    Astalavista:

    Az összeesküvés elméletek engem nem zavarnak, egy részüknek van is valóságalapja, egy részének pedig semmi. Igyekezni kell azért szűrni és néha nem árt gondolkodni a saját fejünkkel is, nem pedig készen elfogadni a recepteket a jelen állapotaira vagy okaira. Pláne, hogy sok esetben csak takargatásra, új bűnbakok gyártására szolgál az egész!

    A nagyhatalmak titkosszolgálatai a mai napig komoly kutatásokat folytatnak a határtudományok területén, legalábbis néhány benfentesebb kolléga elejtett megjegyzéseiből, cikkekből és néhány könyvből erre lehet következtetni.

    Ma az USA-t uraló elit (financiális oligarha) pont annyira aggódik az amerikai jövőért és államért, amennyire a mi saját vezetőink és elitünk a saját hazánkért. Alapmotivációban sok különbség nincs közöttük.

    Az USA-nak (mint ország és nemzet) nem érdeke egy világégés (sem). De a per pillanat ottani székhellyel rendelkező agytrösztök számára az USA semmi egyéb, mint egy olyan eszköz, melyet a saját egyéni céljaik érdekében irányítanak, ha kell, akkor akár be is áldoznak.

    A nemzeti szlogenek, himnuszok, zászlók és magasztos elvek, célok csak arra kellenek, hogy a tömegeket be lehessen állítani a sorba, lehetőleg önként és dalolva. Ez persze nem csak az USA betegsége, ugyanezt láthatjátok szinte mindenhol.

    Az oka pedig rendkívül egyszerű emberi tulajdonságok: önzés és kapzsiság, illetve az ebből eredő fő cél: a hatalmi (kiváltságos) helyzetük fenntartása és további biztosítása.

    Khan!

    Nem elmebetegek. Annál sokkal rosszabb.

    Üdv: M

  15. Astalavista!

    Kennedynek volt egy elnöki direktívája (ha jól emlékszem 11011-es, de nem biztos, ha valakit pontosan érdekel utána lehet nézni), amely lényege annyi volt, hogy be akarta szüntetni a bankok és a FED felügyelet nélküli pénzügyi akcióit. Ez lett volna az első lépés az amerikai közpénzrendszer visszaállítására, amiből egyenesen következett volna, hogy a dollárnyomtatás joga a magánkézben lévő FED-től visszakerül az USA, mint állam jogkörébe.

    Kennedy halála után Johnson elnök legelső intézkedése a Kennedy direktíva gyors ignorálása volt.

    Nem állítom, hogy emiat kellett meghalnia, de az biztos, hogy ezen lépései semmiképpen sem a hosszú élet titkát rejtették arrafelé.

    Üdv: M

  16. @ astalavista:

    Jackie lőtte le? vagy a sofőr vagy az egyik biztonsági…
    http://www.youtube.com/watch?v=I-cri43ttTo&feature=related
    biztos a film is hamisítvány…
    ezen látszik, hogy az első mellkaslövést pont akkor kapja, amikor kibukkannak a tábla mögül, valószínű hangtompítós volt, mert senki nem ugrik meg a hangra, csak JFK kap a mellkasához és próbálja szétnyitni az ingét mert ő érzi, eltelik egy kis idő mire Jackie felfogja, hogy valami nincs rendben és odahajol megnézni, akkor jön a fejlövés, jobboldalról elölről, valószínű ua a hangtompítós pisztoly és nem az Osvaldos könyvraktáros mese szerint, a megrendelők azt a szálat is gyorsan elvarrták.

  17. Snakeye nagyon jól beszélt, ez egy adok kapok része is lehet Kína és az Usa között. Patriotok Tajvanba 1:0, s-300 koppintás Iránba 1:1:D nevetséges.

    Másrészt viszont semmi értelme, ha Izrael ellen akarnak védekezni, emlékezzünk csak Saddam osiraki atomerőművére, melyet Rolandokkal próbált megvédeni. Ennél nehezebb tészta lenne a békés irániak atomlétesítményeit elpusztítani, de úgyhiszem, a világ legütőképesebb légierejének ez nem okozhat gondot.

    Ami ebben a dologban nagyon is igazságtalan, hogy Izraelnek engedik az atomot, mivel lényegében az ország az Usa csicskása…vagy az Usa az Izraelieké? Nekik lehetett uránt lopni a hatvanas években bezzeg ha Irán saját erőből megpróbálja helyre billenteni az egyensúlyt, az már a világ elleni összeesküvés. Vagy atommentesítsék az egész Közel-keletet, beleértve a zsidókat, vagy egyék meg amit főztek…

  18. A Kennedy gyilkossagrol: a sofor a CIA embere volt. A CIA pedig CFR ala tartozik. Es kik ulnek a CFR-ban ? [Council of Foreign Relation] Hat a penzvilag es fegyvergyarosok erdek kepviseloi. A videon tisztan latszik hogy a sofor hatranyul.[lo?!]. Vajon az elnok neje miert hatrafele menekul az autobol? Mert elorol lottek.[csak nem a sofor?] Kennedy azok ellen fordult, akkik Ot hatalomra emeltek, ezert az eletevel fizetett.
    Tudjatok mi a legjobb? Ki lehet dobni az osszes tortenelem konyvet ami a xx.-ik szazadrol szol.