Kína idén és 2018-ban is kaphat 10 Szu-35Sz-t, így hamarabb teljesül a megrendelésük, mint azt tervezték.
Hivatalos: Kína a Szu-35-ös első megrendelője
Kína megkaphatja a Szu-35-öst
Újabb kínai-orosz tárgyalások a Szu-35 eladásáról
Fejlemények a kínai Szu-35 kapcsán
Úgy tűnik Peking egyelőre nem rukkolt elő Moszkva számára elfogadható biztosítékokkal annak kapcsán, hogy a PAK-FA érkezéséig legpotensebb Szuhoj, a Szu-35Sz megvásárlása esetén azt nem tolják be egyből a nagy kínai másológépbe. A Roszoboronexport közlése szerint a tárgyalásokat egyelőre befagyasztották. Az állami fegyverexportőr vállalat nyilatkozata szerint Oroszország számára csak úgy érné meg a Szu-35 exportálása […]
Kína megkapja a Szu-35-öst?
Nincs egy hete sem, hogy arról írtunk, miszerint az Orosz Szövetségi Katonai-Műszaki Együttműködési Szolgálat részéről közzétették azon információt, miszerint Peking a tavalyi év végén megkörnyékezte őket csúcstechnika terén, konkrétan az Sz-400-as légvédelmi rendszer, illetve a PAK-FA program rendszeresíthető termékig éréséig legpotensebb Szuhojuk, a rendszeresítés előtt álló Szu-35Sz kapcsán. A nyilatkozatban várakozó álláspontról adtak hírt, ám […]