|

Megkezdődtek a Gripen E rakétatesztjei

Az újgenerációs Gripen, a JAS-39E prototípusa végrehjatotta az első lövészetet légiharc-rakétával.

2018 októberében az észak-svédországi Vidsel lőtéren a JAS-39E/F Gripen NG első, 39-8 jelzésű tesztgépével megkezdőtek az éleslövészetek, melynek keretében az új verzió először indított MDBA IRIS-T típusú légiharc-rakétát. A teszt keretében egy külső póttartály leválasztását is lepróbálták. A gyártó tájékoztatása szerint a tesztrepülések sikerrel zajlottak.

Forrás: Saab AB ,

A továbbfejlesztett Gripen erősebb hajtóműveket kapott, a General Electric F414 típusú erőforrás 98 kN tolóerő leadására képes, azaz közel 20 kN-nal erősebb, mint a régi Volvo RM12 sugárhajtómű. Megújult emellett a pilótafülke és az adatátviteli rendszer, a gép orrába Raven ES-05 típusú AESA radart, a szélvédő elé pedig SKYWARD-G IRST szenzort építettek. Szerkezetileg is módosult az új verzió, kiszélesítették a szívócsatornákat, valamint megváltoztatták a főfutók helyzetét is, ezáltal több üzemanyagnak lett hely, valamint nőtt a felfüggesztési pontok száma is. (Az újdonságokat a Gripen Demo elnevezésű repülő próbapadon már évek óta tesztelték.)

Forrás: Saab AB ,

Mint ismeretes, az első prototípust (“39-8” jelzésű tesztpéldány) 2016 májusában mutatták be a Nagyérdeműnek, a tesztelése 2016 decemberében kezdődött meg, míg első repülését 2017 júniusában hajtotta végre. Készülőben van két másik tesztpéldány is (39-9 és 39-10, jelenleg az összeszerelés különböző fázisában állnak), emellett készül egy tesztpéldány Brazília számára is, melyet a svéd berepülést követően leszállítják a dél-amerikai államnak további tesztelés céljából.

Fórum hozzászólások

  • pöcshuszár
    Akkor ezek szerint mégsem dobta a koncepciót a svéd légierő? :)
    De, dobta. Az, hogy alkalomszerűen ezt csinálják azt nem jelenti azt, hogy a hh-s 100+ aktív airstrip megvan. Linkeltem. Nem értem, hogy mi szükség van az ilyen beszólásokra.
  • molnibalage
    Törölték a képet sajnos. Mi volt rajta?
    Svéd Gripen 2db AMRAAM, 2 db Meteor és 2db Iris T vegyes fegyverzettel + egy törzs alatti pótos
  • rudi
    Svéd Gripen 2db AMRAAM, 2 db Meteor és 2db Iris T vegyes fegyverzettel + egy törzs alatti pótos
    Ez svéd gépeken már normál, ha saját rakéta volt. A Gripen lett az MS20 (?) által az első Meteor kompatibilis gép tudtommal. Bármi is legyen az ok, ez már tudtommal széria gép csak felrakták rá az összes lehetséges rakétát (kivéve AIM-9, ami helyett IRIS-T volt.) Ez pont olyan, mint az 1999-es AF alatti 29-es keszi a teljes légiharc-fegyverzettel. Ez a realitás.

    Csak fura volt az Amraam és a Meteor egymás mellett. :)
  • arbalest
    Csak fura volt az Amraam és a Meteor egymás mellett. :)
    Én amikor tavaly a RIATon beszéltem a svéd pilótával, ő azt mondta, hogy mindkét rakétának meg van a maga jó tulajdonsága. Szerintem van értelme a párhuzamos üzemeltetésnek. Óriási taktikai rugalmasságot adhat.
  • Pocok75

    Konkrétan több képességet nézve ez a Gripen a legerősebb mecha legyezésű radaros 4+(+) vadászgép.
  • Pocok75
    Én amikor tavaly a RIATon beszéltem a svéd pilótával, ő azt mondta, hogy mindkét rakétának meg van a maga jó tulajdonsága. Szerintem van értelme a párhuzamos üzemeltetésnek. Óriási taktikai rugalmasságot adhat.
    Ha nem is sokat, csak 30 darabot vennénk Meteorból, már az hatalmas ugrás lenne előre légiharcászkodásban. Mármint megtartva az AMRAAMokat.
  • borisz
    Ha nem is sokat, csak 30 darabot vennénk Meteorból, már az hatalmas ugrás lenne előre légiharcászkodásban. Mármint megtartva az AMRAAMokat.
    Szerintem inkább egy rakat új Csörgőkígyó kellene! Plusz tolni a AG képességet.
  • borisz
    Ha nem is sokat, csak 30 darabot vennénk Meteorból, már az hatalmas ugrás lenne előre légiharcászkodásban. Mármint megtartva az AMRAAMokat.
    Lehet, hogy a döntéshozók már a 2026 utáni F-35-ben gondolkoznak és van egy olyan érzésem, hogy az Amerikaiak nem fogják az F-35-höz integrálni a Meterort.
  • Pocok75
    Szerintem inkább egy rakat új Csörgőkígyó kellene! Plusz tolni a AG képességet.
    Is.
    De inkább mi lőjünk először.
    "Az üt először, aki igazán nagyot üt! És először!"
  • Terminator
    Ja nem, a Scramble benezte... ez egy eve tortent, csak most hoztak nyilvanossagra a jegyzokonyvet.
    Legalább megtették. A magyar Gripen 4 éve lett széttörve és nem nyilvános azóta sem...
  • ms07
    Mennyire régi hír, hogy a svájci tenderről kizárták a Gripent? Miért? (mostani AS-ben volt rövidhír)
    Csak olyan gép indulhat, ami már rendszerben áll. A Gripen E/F nem ilyen. A svéd nyilatkozat szerint akkora a különbség a C/D és az E/F között, hogy az előbbi teszteredményei nem lennének relevánsak az utóbbi teljesítményére, ezért nem indulnak.
  • ms07
    Mennyire régi hír, hogy a svájci tenderről kizárták a Gripent? Miért? (mostani AS-ben volt rövidhír)
    2019 június közepe.

Ugrás a fórum topichoz