|

HTKA Hírhalom 2018. 20. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét elején egy csokorba fűzve.

A tavaly év végi szűzfelszállása után a Bell Helicopters újabb mérföldkőhöz érkezett a V-280 Valor tesztelésében, végrehajtották az első függeszkedésből egyenes vonalú repülésbe való átmenetet. A cég sajtónyilatkozata szerint a repülést május 11-én teljesítették Texas államban, az Amarilloban található telephelyükön. A konvertiplán 190 csomós, azaz 351,9 km/h-s sebességet ért el a kíđérlet során.


A Lockheed Martin leányvállalata, a Sikorsky május 16-án megkezdte a CH-53K King Stallion forgószárnyasok leszállítását az Amerikai Tengerészgyalogságnak. A bőrnyakúak a CH-53E Super Stalion-ok leváltására 200 példányt vásárolnak az elődjéhez képest jelentősen továbbfejlesztett helikopterből, mely kiválóan teljesített a teszteken. Az első helikopter az USA keleti partjára, az Észak-Karolina államban található MCAS New River haditengerészeti bázisra került.


Másfél hónappal a Nevadában bekövetkezett halálos balesete után a hétvégén újrakezdte a szereplést a Thunderbirds. Miután alaposan kivizsgálták a csapat biztonságát, a kiképzésüket és működésüket, az 57. ezred felsőbb vezetése megadta az engedélyt a bemutató repülések újrakezdésére.


Ugyan repülőgép-hordozók fedélzetén már nem fordulnak meg, szárazföldi bázisról üzemeltetve még mindig aktív szolgálatot teljesítenek az Amerikai Tengerészgyalogság EA-6B Prowler-ei. Az elektronikai zavarógépet használó VMAQ-3 századot múlt héten deaktiválták, így már csak VMAQ-2 repüli a Vietnami háborúban híressé vált típus utolsó mohikánjait, de utóbbi egység leállítása is megkezdődik októberben. Utolsó évükben azonban még aktívan kiveszik a részüket a Szíria feletti harci bevetésekből, melyeken a milíciák elektronikai eszközeit és a szír légvédelem működését zavarják. A VMAQ-3-as gépei kivonásuk után az arizonai Davis-Montham légibázisra kerülnek, a híres Boneyard repülőgép temetőbe.


Hamarosan megszokott látvánnyá válik az F-35B a kelet-angliai Marham légibázison és környékén, miután júniusban 4 darab 5. generációs vadászbombázóját is hazaköltözteti a Királyi Haditengerészet. A legendás 617. Gátrobbantók század állományába kerülnek a gépek, melyeket 2-2 haditengerész és légierős pilóta reptet haza a tengerentúlról.


Úgy tűnik, véget ér a bolgár MiG-29-esek körüli kálvária, a kormány rábólintott az új harci repülőgépek beszerzésére. 8-10 darab új, vagy használt vadászbombázót vásárolnának 1,08 milliárd dollárért, mely összeget már el is különítették erre a célra. A MiG-29-esek leváltása lassan halaszthatatlanná válik, a pilóták tavaly már megtagadták a gyakorló repülésen való részvételt a gépek elégtelen műszaki állapota miatt.


Nincs egyetértés a norvég kormány és a légierő között az Andøya légibázis bezárását illetően. Az ország északi részén található reptéren állomásoznak jelenleg a P-3 Orion tengerészeti járőrgépek, ezeket a délebbi Evenes légibázisra kerülő P-8A-k váltják hamarosan. Még 2016-ban jelentették be, hogy a Poseidon-ok érkezésével az Andøya bezárja kapuit, a légierő azonban továbbra is szeretné fenntartani.


Fejlesztéssel egybekötve bővítheti F-15I flottáját az Izraeli Légierő. 4 milliárd dollárt szánnak további 25 darab Ra’am beszerzésére, melyeket teljes műszerfalat lefedő kijelzőkkel, nagyobb élettartamra tervezett sárkányszerkezettel és a mai igényeknek megfelelő elektronikával látnak el. Januárig egészen biztosnak tűnt, hogy mihamarabb megrendelik a 3. századnyi F-35I Adir-t, a légierő parancsnoka azonban kihangsúlyozta, hogy utóbbi típus lopakodó jellemzőit igazán csak egy konfliktus elején tudják kihasználni, amíg a légvédelem valós veszélyt jelent, utána „bombakamion” szerepkörben már az F-15I viszi a pálmát. A beszerzéssel párhuzamosan a jelenleg 18-20 éves, 25 példányból álló F-15I flottát is az új gépek színvonalára szeretnék modernizálni.


Két Cessna C208 repülőgépet adományozott a Kameruni Légierőnek az Amerikai Egyesült Államok. Az amerikai kameruni nagykövet, Peter Henry Barlerin nyújtotta át hivatalosan is a felderítő szerepkörbe kerülő gépeket május 11-én a Yaounde légibázison.


Kínában befejeződtek a Z-19E fegyvertesztjei. Az AVIC május 16-án jelentette be a mérföldkő elérését, a közleményükben szerepel, hogy a harci helikopter sikeresen demonstrálta manőverező és bevethetőségi képességét.

A helikopternek nincs beépített gépágyúja, az orrban viszont helyet kapott egy integrált EO/IR torony ,


200 darab Ka-226T helikopterre kért árajánlatot az Orosz Védelmi Minisztériumon keresztül a Russian Helicopters-től India. 135 példányt a hadseregnek, 65-öt pedig a légierő számára vásárolnak.


Európai fejlesztésű BVR légiharc rakétával fegyverezné fel Tejas Mark IA repülőgépeit Új-Delhi. A 83 példányban megrendelt típus szárnyai alatt a Meteort látnák a legszívesebben, így ajánlatot kértek az integráció és a rendszeresítés költségeire. A repülőgép képességei elmaradnak a vártakhoz, valamint a Pakisztán és Kína által üzemeltetett típusokhoz képest, de utóbbiak közül egyik sem rendelkezik 100 kilométert meghaladó hatótávolságú légiharc rakétával.


Hivatalosan is átvette nyolcadik és egyben utolsó AH-64E Apache Guardian helikopterét az Indonéz Hadsereg. Az átadási ceremóniára május 16-án került sor Szemarang városában, jelen volt az amerikai indonéz nagykövet és a helyi védelmi miniszter.


Japánban hajtott végre kényszerleszállást az Amerikai Haditengerészet VAQ-138-as századának EA-18G Growler-e május 14-én. Az üzemanyagszint jelző kevés kerozin meglétére hívta fel a személyzet figyelmét, ezért egy másik Growler kíséretében nem tervezett leszállást hajtottak végre a Hyakuri légibázison. Nem sokkal később egy C-17-es is a reptérre érkezett, hogy támogatást nyújtson, és még aznap délután mindhárom gép elhagyta a légibázist.


Május 15-én megérkezett Japánba a Misawa légibázisra a légierő második F-35A Lightning II-ese. Yoshinobu Onodera védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy 26-án még további 5 példány érkezését várják, így a hónap vége előtt 7-re nő a Japán Légierő 5. generációs gépeinek száma.


3 hetes repülési tesztsorozatot kezdett május 9-én a felkelő nap országában a General Atomics a Guardian pilóta nélküli géppel. A cég elmondása szerint 10 órával szeretnék bővíteni a repülési naplóját a gépnek.