|

Elfogyott a bolgár MiG pilóták türelme?

Bolgár lapértesülések szerint október 24-én a Graf Ignatievo légibázison a MiG-29 pilóták kollektíven megtagadták a gyakorló repülésre menetelt. A védelmi minisztérium és a bázis vezetése cáfolta az értesüléseket, a hivatalos álláspont szerint a kedvezőtlen időjárás miatt maradtak el aznap a repülések.

Bolgár MiG-29 géppár | Sgt. Michael R. Holzworth, U.S. Air Force ,

A sajtó forrásai szerint a gyakorló repülés állítólagos megtagadása mögött a MiG-29-esek műszaki állapota miatti aggodalom és a típus szintén régóta húzódó cseréje miatti alacsony morál húzódik meg. A készültségi szolgálatot adó gépeket nem érintette a dolog.

Mi is többször írtunk, hogy már csak a hajtóművek állapota miatt is a repülésre alkalmatlanság közelébe sodródott bolgár MiG-29-esek körüli kálváriáról – utóbbi  Ataas Zapryanov védelmi miniszter helyettes tegnapi nyilatkozata alapján 6 új és 4 felújított hajtómű Oroszországtól történő beszerzésével oldódott meg. Bár a felújított hajtóművek papírjai állítólag még nem érkeztek meg.

Zapryanov elmondása szerint a jelenleg bevethető MiG-29-esek darabszáma így növekedhet annyira, mely a légierő szerint már elegendő ahhoz, hogy növelhessék a pilóták repült óraszámát. A miniszter szerint jelenleg egyébként 7 bevethető Fulcrummal bír a légierő.

A sajtóban kipattant hírekre a minisztérium és a légierő is reagált: a védelmi miniszter helyettes a fentieken felül azt is nyilatkozta, hogy nem igazak a lapértesülések, a bázisparancsnok egy TV interjúban arról beszélt, hogy időjáráshoz kötődő okai voltak a repülések elmaradásának, míg a védelmi miniszter úgy vélekedett, hogy valakik mesterségesen szítják a feszültséget a pilóták körében, amit ki fog vizsgálni.

A miniszter elmondása szerint nem is érti hogyan gondolhatják a pilóták, hogy nem lesz utódtípus. Elmondta, hogy viszont ez nem olyan – idézzük – „mint egy porszívó”, amiért bemegy az ember a boltba és megveszi. Elmondta, hogy ha kell kész ismét ellátogatni a légibázisra és sokadjára elmagyarázni a prioritásokat a pilótáknak, akik úgy tűnik nem hallották meg amit eddig kommunikált feléjük. Elmondása alapján első a meglévő eszközök karbantartása és modernizálása, majd ezt követheti új eszközök beszerzéséről tárgyalás, végül azok beszerzése.

Krassimir Karakachanov védelmi miniszter hozzátette, hogy a bolgár haderőnemek mindegyike igényli az eszközállomány megújítását, ami komoly terheket ró majd a bolgár államkincstárra, így nem áll szándékában  nem kellően átgondolt lépésekkel haladni és emiatt akár túlárazott, vagy nem megfelelő beszerzéseket útnak indítani.