|

HTKA Hírhalom 2018. 7. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét elején egy csokorba fűzve.

Továbbra is nyílt verseny a belga vadászgép beszerzési program. A tavaly márciusban elindított tenderen a Lockheed Martin F-35 Lightning II és az Eurofighter Typhoon versenyeznek a megrendelésért, a Dassault nem nevezte a Rafale-t, mondva hogy túl körülményesek az elvárások. Ennek ellenére belga minisztériumi források alapján még bármi történhet, ha egyik pályázó sem teljesíti az általuk elvárt ár/érték szintet, megkeresik a többi gyártót, a Dassault Systems-et, valamint a Saab-ot is.


Az Airbus megmutatta a fejlesztés alatt álló H160M közepes helikopter makettjét. A civil H160 katonai verziója a Fancia Hadsereg megrendelésére készül, a már több mint 40 éves SA342 Gazelle helikoptereket szeretnék nyugdíjazni az új típussal. Elvárás az előrefele tüzelő beépített 20 milliméteres űrméretű gépágyú, az oldalanként az ajtóban, forgatható állványon elhelyezett 1-1 darab 7,62 milliméteres géppuska, valamint a lézeres irányításő TDA Armements Aculeus rakéták alkalmazásának lehetősége. Francia források szerint a H160M a következő évtized elején hajthatja végre első felszállást, és a tesztprogram sikeres végrehajtását követően az Airbus Helicopters 2023-ban kezdheti meg az első példányok leszállítását.

H160M makett | Forrás: http://defence-blog.com ,


A NATO tagállamai között bevett szokás, hogy fontos képességeket közösen tartanak fenn, és egymás között, a használt óraszámra vetítve osztják el a költségeket. Így működik már 33 éve a NATO légtérellenőrző flotta, vagy például a Pápán állomásozó légi szállító ezred. Hasonló elven már kialakulóban van egy közös légi utántöltő flotta felállítása, és tavaly hat európai állam megkezdte a szükséges munkákat egy tengerészeti felderítőgépből álló század létrehozáshoz. Franciaország, Görögország, Olaszország, Spanyolország és Törökország, nemrég pedig Kanada, valamint Lengyelország is a csatlakozás mellett döntött. Az európai légierők és tengerészetek erre a célra használt repülőgépei 2025 és 2035 között érnek élettartamuk végéhez, így szükségessé válik egy új, megfelelő képességekkel felvértezett típus rendszerbe állítása.


Az előbb megemlített tankerflotta felállítására folytatott projekt is bővült, Németország, Luxemburg, Norvégia és Hollandia védelmi minisztériuma is örömmel fogadta Belgium csatlakozási kérelmét.


Február 7-én első alkalommal repülhetett az Amerikai Hadsereg személyi állományának egyik tagja a Bell V-280 Valor forgószárnyas prototípusával. A szerencsés kiválasztott a Különleges Műveleti Parancsnokságról érkező Tom Wiggins volt. A főparancsnok a gép irányítását is átvette rövid időre, lebegést, a „ground effect” magasságban manőverezést, valamint guruló leszállást hajtott végre a Bell új típusával Texasban, a vállalat Amarillo-i tesztközpontjában.


A Reuters 3 különböző forrásból érkező hírei szerint a Bomdardier ellenében elvesztett ügy ellenére a Boeing vezetősége továbbra is kitart amellett, hogy elinduljanak a kanadai vadászgép beszerzési tenderen. A 88 új vadászbombázóra kiírt pályázat valahol 12,1 és 15,2 milliárd dollár közötti bevételt jelenthet, és nem szeretnék eldobni maguktól a lehetőséget. A cégeknek február 9-ig kellett jelezniük részvételi szándékukat, ezek után Ottawa jövőre hozza nyilvánosságra az elvárt specifikációt.


Öt éve már, hogy egy F/A-18E Super Hornet illeszkedő üzemanyagtartállyal (Conformal Fuel Tank – CFD) a hátán először emelkedett levegőbe. Az eszköz jelentősen javítja a gép hatótávolságát, mivel kialakításánál elsődleges célpont a minél kisebb légellenállás. A hagyományos, pilonra függeszthető póttartályokban található üzemanyagnak csupán az 50 százaléka fordítódik a hatótávolság növelésére, a maradékot a plusz légellenállás és tömeg cipelése emészti fel. Ezzel szemben egy CFT-ben tárolt kerozinnak akár a 80 százaléka is a hatótávolság növelését segíti elő. A pozitív hatások ellenére egyelőre csak Kuvait rendelte meg az eszközt Super Hornetjei számára, talán ezen felbátorodva, most a Pentagon egy 219 millió dolláros megrendeléssel bízta meg a Boeingot, hogy befejezzék a CFT fejlesztését, valamint dolgozzák ki annak integrálását az F/A-18E/F flottához. A munkával 2022-ig kell elkészülniük.

A megnyújtott nagy nyilazási szögű szárnytő felett kikandikál a CFT | Forrás: aeroexperience.blogspot.co.uk ,


3 hete gyullad fel Nevadában, a Nellis légibázison az Ausztrál Királyi Légierő egyik EA-18G Growler elektronikai zavarógépe. Azóta folyik az ügy kivizsgálása, a jelek szerint a hajtómű egyik alkatrésze okozta a tüzet.


A 2019-es haditechnikai költségvetéssel kapcsolatos ülésen az Amerikai Haditengerészet tisztviselői bemutatták legújabb tervüket az MQ-25 hajófedélzeti üzemű pilóta nélküli gép rendszeresítését illetően. A tengerészek 2023-ban szeretnék megvásárolni az első 4 UAV-t, a kezdeti műveleti képességet (Initial Operational Capability – IOC) pedig várhatóan 2026-ban érik el.


3 nap múlva ünnepli fennállásának 100. évfordulóját az Amerikai Légierő 79. vadász százada. A Tigers becenévre hallgató egységet 1918. február 22-én alapították Texasban, 79. légi század megjelöléssel. Az első világháborúbal már csak a többi század támogatásával vették ki részüket, de a második világégést ők sem úszták meg.

A háború első felében az Angliából induló bombázók védőfedezetét látták el P-38 Lightning kétmotorosaikkal, majd 1944-ben váltottak a kor csúcsvadászára, a P-51D Mustangra, mellyel továbbra is a kísérőrepülések jelentették a legnagyobb prioritást, azonban feladataik nagyobb százalékát tette ki az utánpótlást szállító vonatok tizedelése. Körülbelül 400 lokomotív került fel az áldozati listájukra, ezért mind a mai napig viselik a „Loco Boys” nevet. A normandiai partraszállás légi fedezetében is szerepet vállaltak, azóta pedig a világ több részén megfordulva látták el feladataikat.

Jelenleg a kaliforniai Shaw légibázis az otthonuk, F-16C/D gépeikkel SEAD (légvédlem elleni harc) bevetésekre specializálódtak, de a CAS (Close Air Support – közeli légi támogatás) sem idegen számukra.


India egyre inkább érdeklődik az F-35A iránt. Az évtized elején már egyszer nemet mondtak az amerikai 5. generációs típusra, mondva, hogy az PAK-FA alapján, az igényeiknek megfelelően kialakított FGFA programra koncentrálnak, annak ellenére, hogy a Pentagon akár rá is bólintott volna az eladásra. Mostanra fordult a kocka, az FGFA jövője kérdéses (erről bővebb információkat időrendben a következő linkeken találhatnak Olvasóink: 1, 2, 3, 4), így elkezdtek a gondolattal játszani, mi lenne, ha mégis felállítanának egy 126 példányból álló F-35 flottát, a típus ugyanis óriási ugrást jelentene az Indiai Légierő számára minőségi értelemben. Ki is küldtek egy levelet a Lockheed Martinnak, melyben az megrendelés módjáról és lehetőségeiről kértek minősített eligazítást. A vásárlásra azonban még politikai szinten is rá kell bólintani, az Amerikai Egyesült Államok ugyanis egyelőre nem ajánlotta fel hivatalosan a típust Új-Delhi számára.


Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Amerikai Légierő legtöbbet használt RQ-4 Global Hawk pilóta nélküli felderítőgépe, mely február 13-án az Egyesült Arab Emirátusokban teljesítette 20 000. repült óráját. A típust eredetileg ekkora élettartamra tervezték, azonban már most tudható, hogy ezt jelentősen túl fogják lépni a legtöbb példány esetében.

Global Hawk (Forrás) ,