Már korábban megírtuk, hogy Indonézia lehet majd a második ázsiai ország, amely Leopard 2 harckocsikat rendszeresít, de a konkrét hírek helyett egyelőre csak a homály egyre biztosabb az üzlet körül.
Ugye az indonéz vezetés a fejébe vette, hogy már pedig ők bizony nagymacskákat rendszeresítenek. Először a holland készletekből próbáltak bevásárolni, de Hollandia az emberi jogok helyzetét túl aggályosnak találta az ázsiai országban, ezért inkább nemet mondott a megkeresésre. Az indonézek persze nem adták fel, kézenfekvő volt a gondolat, hogy magától a gyártó országtól szerezzék be a szükséges tankmennyiséget, de a 103 darabos Leopard 2 (melyből 40 darab 2A4, 63 darab Revolution verziójú) harckocsi beszerzéshez ekkorra már hozzáírtak 50 darab Marder 1A3 gyalogsági harcjárművet, meg még egyéb kisegítő gépet. Az utolsó biztos hír az ügyben az volt, hogy szeptemberben a Leopard ágyúját is gyártó Rheinmetall illetékesei ellátogatnak Indonéziába, hogy – ha minden jól megy – még a hónapban tető alá hozzák a szerződést.

Egy Revolution változatú Leopard 2A4 | Forrás: Military-Today.com ,
Azóta az indonézeknek, a német vezetésnek és a Rheinmetallnak még nem sikerült megtalálniuk a közös nevezőt a nyilatkozatokban. Sjafrie Sjamsuddin indonéz helyettes védelmi miniszter szerint már elhárult minden adminisztratív és politikai akadály és tulajdonképpen már zajlik a szerződés teljesítése, mely szerint a 216 millió eurós üzlet keretében a Rheinmetall megveszi a használt tankokat a német államtól, modernizálja azokat, majd eladja Indonéziának, azonban a düsseldorfi cég vérbeli katonai beszállítóként nem hajlandó információt kiadni a „leendő megrendelőiről”, így megerősíteni vagy cáfolni sem akarja az indonéz állításokat. Persze mielőtt még ázsiai földre dübörögnének a nagymacskák a német törvények értelmében a német Szövetségi Biztonsági Tanácsnak is rá kell bólintania a megállapodásra, de a szövetségi kormány szerint ők nem találkoztak ilyen kérelemmel.
Szóval mindent összevetve elég érdekes helyzet alakult ki: míg az indonézek már a bázisaikra vizionálják a német páncélosokat, addig a német kormány próbál úgy tenni, mintha az egész ügy nem is létezne – ami valljuk be, valahol érthető is. A szövetségi kormányt a kiszivárgott szaúdi Leopard-ügylet miatt darabokra cincálta az ellenzék, majd később Izrael is jelentkezett, hogy aktívabban szeretne beleszólni az arab országokba irányuló német fegyvereladásokba. Még egy fegyverexportos fiaskó minden bizonnyal elég egyértelműen hatna a 2013-as német választásokra, ezért valószínűleg még egy jó darabig próbálják kerülni ezt a témát az illetékesek.

Marder 1A3 és Leopard Revolution a 2012-es Indo Defence-en | Forrás: indonesiandefense.blogspot.hu ,
Ami azonban Németországnak kényes téma, az Ukrajnának pont kapóra jöhet. Most ért véget Jakartában az éves fegyver-expo, az Indo Defence, ahol – természetesen a német Leopard Revolution és Marder 1A3 mellett – az ukránok berendeztek egy eléggé téma orientált kiállítást, mivel nem mást vittek el Ázsiába, mint az T-84 Oplot és T-64 Bulat harckocsikat, valamint BTR-3 és BTR-4 csapatszállítókat (meg egyéb „apróságokat”, mint például a Szkit tankelhárító rendszert, vagy a Kolcshuga radart). Könnyen elképzelhető, hogy a német üzlet meghiúsulása esetén az ukránok szerzik meg a lepattanót, vagy legalább megpróbálják meglovagolni az indonéz modernizálási kedv farvizét. Petro Feboruk, az UkrOboronProm helyettes vezetője szerint Indonézia modernizációs programja és régióvezetői törekvései miatt nagyon fontos piac Ukrajnának és „ezért mi jó időben jó helyen vagyunk”.

Az „eredeti” Oplot lőpróbán ,
Egyébként nem csak Ukrajna volt az egyetlen ex-szovjet állam, amely képviseltette magát az Indo Defence-en: Fehéroroszország is feltűnt a kiállítók között, bár azt nem tudni, hogy pontosan milyen termékekkel.