|

Izrael beleszólna a német fegyverexportba

Izrael katonai dominanciáját félti a német-arab fegyverüzletek miatt és beleszólást követel a térségbe irányuló fegyverexportokba. Mint ismeretes korábban Szaúd-Arábia érdeklődött Leopard 2 páncélosok iránt, Algéria fregattokat rendelt, Egyiptom pedig tengeralattjárók iránt érdeklődött.

A Haaretz nevű újság magas rangú katonai vezetőktől származó információi szerint, szeptember elején Amos Gilad, az izraeli védelmi minisztérium politikai és katonai ügyekkel foglalkozó igazgatója látogatott Németországba, hogy ez ügyben tárgyalásokat kezdeményezzen a német kormánnyal.

Leopard 2E harckocsik

Leopard 2E harcskocsik | Forrás: armyrecognition.com ,

A Haaretz az ezzel foglalkozó cikket néhány órával az előtt jelentette meg, hogy Guido Westerwelle német külügyminiszter látogatásra érkezett volna a zsidó államba. Megérkezését követően rövid tárgyalást folytatott Ehud Barak izraeli védelmi miniszterrel mely során támogatásáról biztosította az izraeli félt az iráni atomvitával kapcsolatban. Guido véleménye szerint „Egy iráni nukleáris fegyverkezés nem fogadható el.” Ezt követően Ehud Barak köszönetet mondott Németországnak az ország védelmében tett segítségéért és egyértelműen utalt a hamarosan izraeli kézbe kerülő 6 db atomfegyverek hordozására is alkalmas német tengeralattjárókra.

Izrael volt annak a többnapos diplomácia körútnak a végső állomása mely során a német külügyminiszter a szíriai helyzetről és az iráni atomprogramról igyekezett tájékozódni. Az iráni helyzettel kapcsolatban a német miniszter felszólította Iránt, hogy térjen vissza a tárgyalóasztalhoz.

Írta: forest

172 hozzászólás “Izrael beleszólna a német fegyverexportba”

  1. Azert a politikai eletben nem ugy megy az hogy „no majd en most beszolok hogy ugyan man nehogy leszallotsatok akarmit is” Keresek celzasok ajanlatok hangzanak el. Mindenki probalja ervenyesiteni az erdekeit. A nemeteknek meg plane nem lehet csak ugy beszolni meg izraelnek sem szoval kicsit tulfutottnek tartom a stilusat a cikknek ami nem kivant indulatokat gerjeszthet, vagy mar gerjesztett is.

  2. Nincs itt kettős mérce: egy szuverén országnak alapvető joga lenne olyan fegyvert fejleszteni, venni és eladni amilyet csak akar – beleértve a teljes nukleáris felhozatalt is – függetlenül attól, hogy mást ez mennyire idegesít..

    Kicsit sem idegesítő megállás nélkül azt olvasni, hogy pl. ez beszól az Sz-300-as export miatt, az beszól a rakétapajzs miatt, közben meg a célországok leginkább csak a saját védelmi képességeiket fejlesztenék.

    Költsön többet/okosabban az előnye fenntartására akinek nem tetszik, hogy a másik fejlődik és probléma letudva.

  3. Ez külön tetszik és a magas labdát le kell csapnom:
    „Megérkezését követően rövid tárgyalást folytatott Ehud Barak izraeli védelmi miniszterrel mely során támogatásáról biztosította az izraeli félt az iráni atomvitával kapcsolatban. Guido véleménye szerint „Egy iráni nukleáris fegyverkezés nem fogadható el.””
    Ezek szerint az Izraelit elfogadja. Én magam részéről nem tudom melyiktől féljek jobban.

  4. – – Miért? A hatsó tengelyt már sikerült megállitani, mostmár csak a jármű többi részét kell rávenni hogy megálljon :D – –

    Amugy édekes, mikor Izraelnek adtak pl tengókat, akkor nem volt semmi hozzászólni valójuk..

  5. Én úgy gondolom,az Izraeli érdérvényesítő képesség igen csak erős,pláne,ha egy Németországgal van kapcsolatban.Tujátok,holokauszt meg stb. A német nagy valószínűség szerint még a gazdasági érekeit is félreteszi,csak nehogy antiszemitázás legyen.Esetleg a zsidó tőke befektet Németben hasonló értékkel,és senki nem jár rosszul.Ez már csak így megy sajnos,ha már a kiválasztottakról van szó.

  6. molni

    Nincs itt kettős mérce csak szerinted…Az oroszok tiltakoznak a rakéta pajzs miatt nem pedig abba akarnak beleszólni,hogy ki mit ad el kinek!
    Ők nem azt mondják,hogy ne adj el ezt vagy azt vagy ne telepíts ezt vagy azt hanem azt,hogy ha eladsz vagy telepítesz akkor erre mi megfelelően válaszolunk.Izrael pedig bele akar szólni abba,hogy mit adnak el a németek.

  7. Az persze fel sem merül egyesekben – hol a sok elemző és kombináló itt – hogy mi zajlik a háttérben? Izrael lehet, hogy pl. simán kifizeti az elmaradt export árát és ezért kap vagy kapott nyomott áron tengót. Ugyanis egyszerűbb megszüntetni egy fenyegetést így, mint felkészülni ellene.

    Az oroszok meg számtalan dolgot csináltak egyoldalúan, szóval nem értelek. Teleszarták a világot a fegyvereikkel.

  8. Előbb utóbb a gazdasági állapotoktól függően a Német kormány is nyíltan kimondja hogy más érdekek is vannak. Ahogy a német katonák megjelentek a békefenntartó akciókban parlamenti döntés után, előbb után dönteni fognak ilyen esetekben is. Előbb utóbb valaki be fogja vállalni. A változás pedig a gazdasági érdekeken múlik. Az izraeli lobbi az USA-n keresztül tud visszaütni, amely a németek nagy export piaca. Azonban az utóbbi időkben ez valamelyest változott. Azt nem veszi észre senki hogy Izrael a gazdaságán keresztül sebezhető a legjobban.

  9. molni

    „Az oroszok meg számtalan dolgot csináltak egyoldalúan, szóval nem értelek. Teleszarták a világot a fegyvereikkel.”

    Ne,hogy bárkit okolj már azért,hogy eladja azokat a dolgokat amiket más megvesz.

    ” Izrael lehet, hogy pl. simán kifizeti az elmaradt export árát és ezért kap vagy kapott nyomott áron tengót.”

    Azért kap olcsóbban tengót mert kifizet egy halom pénzt mások helyett?
    Hol itt az üzlet!!!???

    Tök egyszerű példa:

    Kuruc71 nem akarja, eladjak(dudi)molninak almát ezért kifizeti az eladni kívánt alma árát(100 pénz) mire én olcsóbban adok neki körtét(50 pénz 100 helyett),így a bevételem 150 pénz.VAGY eladom molninak az almát 100 pénzért meg Kuruc71-nek eredeti áron 100 pénzért a körtét(nincs okom olcsóbban adni) és a bevételem 200 pénz.

  10. Sziasztok

    Hát most szerintem tök mindegy meik országról van szó, de ez egy kicsit erős. Izraelnek semmi köze a Német hadipar exportjához. Ez majdnem olyan mintha mi megszabnánk az Usának hogy ne adjanak fegyvereket mitom én pl Szlovákiának.

    Molni!!!

    Most hogy jönn ide a rakétavédelem és Oroszország? Mert a 2 ég és föld.
    Izrael csak félti a megszerzet előnyét és ezért sakkban fogja tartani a németeket. Nem fognak ők semmit semm fizetni sőt…

    Jah és amerika nem ugyan azt tete mint a Ruszkik? Ha nekünk lenne hadiparunk mi szarnánk tele a világot fegyverel ez csak üzlet.

  11. @dudi

    „Kuruc71 nem akarja, eladjak(dudi)molninak almát ezért kifizeti az eladni kívánt alma árát(100 pénz) mire én olcsóbban adok neki körtét(50 pénz 100 helyett),így a bevételem 150 pénz.VAGY eladom molninak az almát 100 pénzért meg Kuruc71-nek eredeti áron 100 pénzért a körtét(nincs okom olcsóbban adni) és a bevételem 200 pénz.”

    Kivéve ha Kuruc71 azért nem vesz majd körtét, mert eladtad az almát molninak. Akkor az csak 100 pénz bevétel.

    Egyébként szerintem nem kell félteni a németeket ilyen ügyben, nem gyámoltalan hülyék azok, minden bizonnyal több tíz gazdasági szakértő végigrágja az ilyen dolgokat és a végén kihoznak egy olyanvalamit, amivel mindkét fél jól jár.

  12. „Az oroszok meg számtalan dolgot csináltak egyoldalúan, szóval nem értelek. Teleszarták a világot a fegyvereikkel.”

    Miért kell már megint a szovjetekből kiindulni?
    Könyörgöm már 23 éve nem létezik!!

    „Teleszarták a világot a fegyvereikkel.”

    És az usa nem szarta a világot tele fegyverrel?

  13. dudi:
    „Ne,hogy bárkit okolj már azért,hogy eladja azokat a dolgokat amiket más megvesz.”

    nagyon durva a kettős mércéd dudi most (is).
    csak a plda kedvéért adjon el vki atomfegyvert csecsen… terroristának. És utána még ne okolják, hogy az a terrorista azt felrobbantotta Moszkvában (vagy Berlinben… vagy akárhol).

  14. Fade

    Hol a kettős mérce?

    Bakker az eladó soha sehol nem vállal felelősséget a termékei felhasználását illetően!

    Ne őrüljünk már meg emberek!!!

    Arról nem is beszélve,hogy mi most legális,államok közötti fegyverkereskedelemről beszélünk nem pedig a feketepiacról.
    Ez nagyon gyenge volt.

  15. És az usa nem szarta a világot tele fegyverrel?

    Az SZU-hoz képest kispályások voltak. Egyébként meg többnyire akkor láttak el valaki fegyverrel, mikor már régen megtámadták őket. Az ugye rémlik, hogy ÉK rohanta le DK-t nehézfegyverzettel? Hol is volt a jenki „teleszarás”, mikor kis túlzással menetből foglalták el majdnem egész DK-t…?

    Az USA eladott Izraelnek kb. 150 gépet 1973-ig. Az, hogy a SZU mit tolt oda addig, azt inkább ne firtassuk…

  16. molni:
    „Akkor mi köze van Oroszországnak, hogy a jenki mit telepít és ad el a Lengyeleknek? Érdekes, hogy micsoda kettős mérce uralkodik itt a HTKA-n…”

    Vajon, ha mondjuk egy kormány (mondjuk magyar) kijelenti, hogy „minket meg aggaszt az, hogy Izrael ingyen kap tengeralattjárókat Németországtól jóvátétel okán”, akkor mekkora hápogás lenne?

    Ennyit a kettős mércéről….

  17. Egyrészt: A világpolitikában az EKB-elv uralkodik. Ez tény.

    Másrészt: Engem itt csak az zavar, hogy Izrael a németektől szerez be nyomott áron tengókat („Ezt követően Ehud Barak köszönetet mondott Németországnak az ország védelmében tett segítségéért és egyértelműen utalt a hamarosan izraeli kézbe kerülő 6 db atomfegyverek hordozására is alkalmas német tengeralattjárókra.”), amik nukleáris csapásra is képesek és beleszól abba, hogy a szomszédnak már nehogy adjon egy másik fajta bunkós botot, hiszen ő gonosz, sőt a teljes árat ki is fizeti és még nem is kér kárpótlást a keresztes háborúkért.

  18. Fade

    Mi van?Ki adott el eddig atomfegyvert bárkinek is?Az mik az angoloknak DE az amik nem vállalnak felelősséget azért ha holnap az angolok tönkre atomozzák Tanzániát!
    Még mindig nem tudom,hogy hol vállal bárki s felelősséget az eladott termékek felhasználásáért.

  19. JA az érdekek. Az USA pár napja levette az MKO terrorista csoportot. Eddig ezek Irakban tanyáztak, most utasították ki őket, mert tele lett velük a hócipőjük. Így akarják realizálni hogy a kormány hivatalosan is támogathassa a csoportot, amelyet Irán ellen lehetne felhasználni. Kicsit érdekes, a történelem ismétli magát. Most már 3. -szor is.

  20. dalost

    Na az ember mindig tanul valami újat :) Bár írni még nem tanultam meg rendesen :D

    Na de most ezt csak azért hoztam fel mert nem csak aruszkik nyomják a nyílveszőket a világba hanem ott volt akkoriban még az amerikai bunkosbot export is.

    Pl mi ezért vagyunk leépitve :D De ez egy másik történet :D

  21. Mivan Vietnámal? Mivan Irakal?

    Dettó ugyanaz. ÉV támadta meg délt és nem fordítva. A jelek szerint lövésed sincs a szovjet szállítások mértékről. Csak egy adat ~ 200 db gépet szedtek le SAM-mel. Az egész hábobúra vetítve kb. 6% volt a indítás / megsemmisítési arány. Akkor számold ki, hogy ez hány rakéta. Az, hogy hány SAM rendszert nyírtak ki az sem kispályás. Ezeket szerinted ki pótolta? 1975-ben szerinted honnan volt az ezres nagyságrendá hk, ami elment Saigonig…?

    Irakot 1991 előtt gyakorlatialg szovjet és francia nehézfegyverzet alkotta. Légierő és szárazföldi erők, egy gramm amerikai nehézfegyverzetük sem volt.

    Komolyan mondom egyesek történelem ismeretei olyan hiányosak, hogy az már nekem fáj…

  22. M1 Abrams soha nem került Izraelbe, gratulálok. Ha meg minimálisan képben lennél, akkor feltűnhetne, hogy Izrael csak akkor jutott fejlett reptechnikához, amikor SZ-A. Az első F-15 üzlet SZ-A-val együtt valósult meg. SZ-A vett 60 db gépet, Izrael 25 db-ot, majd később még kb. ennyit, aminek szállítását ’82 miatt felfüggesztett a jenki és csak évekkel később adta át az utolsó C/D gépeket.

    1991-ben ingyért kapott SZ-A 20+ db gépet a Sivatagi Pajzs alatt, amit soha nem kellett visszadani. Izrael a be nem szállásért kapott pénzért a háború utűn félroncs ANG-s gépeket amiket darabokra szedtek elvileg.

    Izrael sok-sok F-16-ot vett meg 24 db F-15I-t. SZ-A meg újra vett gépeket a ’90-es évek elején.

    Szóval, ha ennyire nem vagy képbe, akkor szerintem ne akard már megmondani a tutit annyira…

  23. @Kuruc71

    „A nemeteknek meg plane nem lehet csak ugy beszolni meg izraelnek sem szoval kicsit tulfutottnek tartom a stilusat a cikknek ami nem kivant indulatokat gerjeszthet, vagy mar gerjesztett is.”

    Ez azért lehet mert az eredeti cikknek is hasonló a stílusa. Itt megjegyezném azt is, hogy az adott cikk Németország egyik legnagyobb hírportálján jelent meg, még mielőtt arra utalna valaki, hogy német kuruc.infót idéztem. Továbbá azzal gondolom mindenki tisztában van, hogy valamilyen szintű forrásellenőrzés és átolvasás, javítás nélkül ide nem kerülhet fel anyag.

  24. Ti most ugye nem mondjátok komolyan, hogy a fegyvereladások mögött erkölcsöt és igazságot kerestek, meg,hogy az a jó aki kevesebb fegyót add el??? XD
    Amúgy meg az utóbbi 10 évben az USA stabilan vezeti a fegyverexport piacot. Nem is tudom miről beszélünk:P

  25. Fade
    atomfegyver nem egyenlő pár száz leo
    csecsen terrorista (mások nyilván nem is élnek ott…) nem egyenlő Saudi
    ha dudi kettősmércézik, te túlzol, csúsztatsz, ferdítesz…

    molni
    „Az SZU-hoz képest kispályások voltak.”
    ez is erős… ha volt is hátrányuk azt azóta már többszörösen ledolgozták.

    tankman
    leokkal van valami fejlemény?

  26. A kételkedők kedvéért itt van az összes vezető német hírportál melyek mind hasonlóan idézték az eseményt:

    http://www.zeit.de/politik/ausland/2012-09/israel-waffenexporte-nahost
    http://www.sueddeutsche.de/politik/ruestungsexporte-in-die-arabische-welt-israel-will-bei-deutschen-waffendeals-mitreden-1.1462766
    http://diepresse.com/home/politik/aussenpolitik/1288162/Bericht_Israel-will-bei-deutschen-Waffendeals-mitreden-
    http://www.handelsblatt.com/politik/international/deutsche-exporte-israel-will-bei-ruestungsgeschaeften-mitreden-/7112842.html
    http://www.zdf.de/ZDF/zdfportal/web/heute-Nachrichten/4672/24259786/7e8120/Israel-will-mitreden-wenn-Deutschland-Waffen-verkauft.html
    http://www.tagesspiegel.de/politik/deutsche-ruestungsexporte-israel-verlangt-mitsprache-bei-waffenverkaeufen/7113126.html

  27. az üzlet az üzlet, a pénz meg pénz, vannak különböző határok, amiket ma még nem lépnek át, de a jövőben lehet.

    ha izraelnek nem tetszik, és megakadályozzák, akkor normális esetben kielégítő mértékű kárpótlással tartoznának, ha nem így lenne :) és „egyéb” módszerekkel próbálnának célt érni, az esetben ne lepődjenek meg, ha a németek behuzzák nekik a strigulát, amire alkalom adtán emlékezni fognak…

  28. @Molni

    Egyébként Dudinak abban tökéletesen igaza van, hogy az exportáló országokat baromira nem érdekli, hogy mire használják fel később a fegyvereket. Pár hónapja ebből igen komoly politikai belharc volt Németországban miután kiderült, hogy Merkel személyesen lobbizott azért, hogy egyszerűsítsék és könnyítsék a német fegyverexportra vonatkozó szabályozásokat. A botrányt megelőzően már komolyan támadták a kormányt az miatt, hogy kétségbe vonható körülmények között adott el fegyvereket nem NATO tagországoknak és nem EU tagoknak. A szaúdi üzlet is komoly vitákat váltott ki, gondolom nem kell részleteznem, hogy miért. Az események után kérdőre vonták Merkelt aki nem adott ki magyarázatot az üggyel kapcsolatban. Itt olvashatsz is róla:
    http://www.zeit.de/politik/deutschland/2012-07/merkel-ruestungsexporte-schweigen

  29. ez is erős… ha volt is hátrányuk azt azóta már többszörösen ledolgozták.

    Nemigen. A HH vége után a jenki nehézfegyverzet export elég szépet zuhant. Az oroszok meg bárkinek bármit eladtak. Számoljunk? Mert a jelek szerint egyeseknek ez nem megy.

    Az indiai és kínai Szu-30MK export több és nagyobb értékű, mint amit a jenki 1991 óta összehozott. Ez csak két ország. Erre jön még rá a tetemes hajtóműexport Kínába, a J-10 licensz, két teljes hordozó eladása. Csak a Szu-27 család exportja és licensze önmagában 500+ gép. Ezek után szerintem számolgatni is felesleges.

    Lengyelország kivételével hol adtak el kéttucatnál több gépek egy szerződéssel a jenkik 1991 óta? Hát nem sok helyen. Európában néhány orszában a Hornetek és kb. ennyi. Technológiát adtak el, de nagy hajót sehova.

    Szóval bullshitek puffogtatása helyett jó lenne SZÁMOLNI. Darabra és értékre is. Nem értem, hogy mi olyan kibaszott nehéz ebben…

    Most ment el megint a kedvem a cikkírástól. Akinek a 1+1 nem megy, annak minek írjak cikket…? [fejvakarás]

  30. Egyébként Dudinak abban tökéletesen igaza van, hogy az exportáló országokat baromira nem érdekli, hogy mire használják fel később a fegyvereket.

    Többnyire. Érdekes módon itt is egy példa jut eszembe sőt, már említettem. Az 1982-es 5. balhé után a jenkik leállították a fegyverek exportájt Izraelbe. SZ-A-ba ezzel párhuzamosan nem. Milyen érdekes, hogy a kivétel pont azokkal történt, akikre egyes turbók állandóan azt mondják, hogy „nekik mindent szabad”.

    Igazából nem értem, hogy minek tépem a számat ilyen témában. Ha egy hír legkisebb mértékben is érinti Izraelt a flémig kb. 5 perc kell…

  31. Ha egy hír legkisebb mértékben is érinti Izraelt a flémig kb. 5 perc kell…

    Ezzel kapcsolatban egyébként érdekes szociológiai kísérlet lenne, ha az olvasók egy részének „Dél-Korea beleszólna a Kínai fegyverexportba” vagy „Románia beleszólna a Portugál fegyverexportba” (hogy aktuálisak legyünk) címmel jelent volna meg, aztán összehasonlítani a kommenteket.

    Szerintem könnyen meg lehet jósolni az eredményt :)

  32. Nem értelek Titeket. Izrael félti a biztonságát, ezért tiltakozik. Ehhez joga van. Németország vagy figyelembe veszi, vagy nem. Ehhez meg neki van joga. Ez az egyik. A másik aspektus a dinamikusan növekvő német fegyverexport. Vajon kinek szúrja a szemét ez? Na? Hát az USA-nak! Miért nem vesznek az arabok, stb. M1A1-et? Miért nem vesznek Amerikától fegyvert? Nemcsak a farok csóválja a kutyát, hanem néha a kutya is a farkát. Akárhogy is van, az amerikai költségvetés fizet Németországnak. Az izraeli tengókért, az elmaradt haszonért, an block mindenért. Izraelnek egy vasába sem kerül.

  33. Egyértelműen tükrözi a mostani német hozzáállás a világ leges-legszörnyűbb pillanatait, mivel ők már csak ilyen kollektíven bűnös nép, akiknek a világ legnagyobb tragédiájáért örökké bűnhődniük kell a szabadság, a béke, a testvériség, az egyenlőség, a piac, a sajtó a szólás szabadsága és tőke szabad áramlásának elve alapján.

    Most komolyan, van, aki meglepődik azon, hogy Izrael beleszól valamibe?

    GrGly írta 20:54-kor, hogy mi lenne, ha…

    Akkor néhányan értetlenül kérdeznék, hogy mi a náthás űrgyűrű köze van ehhez.
    Így meg ez van.

    Mint amikor XY a héten egyszer késik el a melóból ZZ minden nap, és azzal takarózik, hogy XY is elkésett.

    Vannak persze hasonló dolgok.
    Pl. amikor állítólag amiatt ment a hiszti, hogy a hadi jelünk a csillag helyett ék lesz.

  34. A hozzászólások elejénél találtam:

    „Nincs itt kettős mérce: egy szuverén országnak alapvető joga lenne olyan fegyvert fejleszteni, venni és eladni amilyet csak akar – beleértve a teljes nukleáris felhozatalt is – függetlenül attól, hogy mást ez mennyire idegesít..”

    Kedves Rat, ez egy iszonyatosan nagy csúsztatás…

    Először is – nincs szuverén állam. Vagyis van valahol a Csendes-Óceániában, vagy az Amazonas mellett egy kedves kis törzs, akinek nem kell orvosi ellátás, vagy világok közötti kapcsolat, de ez valljuk be, igen ritka. Az államok, bármennyire is kellemetlen ez, függésben vannak egymástól. Az élet minden területén, egyszerűen nincs teljes önállóság, vagy ha van, abban nincs köszönet.

    Bocs, hogy finoman leidiótázlak, de hogy létezhet olyan gondolkodással valaki, hogy BÁRKI rendelkezzen atomfegyverrel, ha meg tudja venni? Kiscsillag, hallottál már elmebetegekről, akik habozás nélkül halálba tudtak „segíteni” néhány embertársukat, mert éppen hatalom van a kezében…

    Nagy Sándor, Néró, Caligula, Attila, Napóleontól Hitlerig, Kim Dzsong klónjától, a saria összes papjáig – csak atom nélkül százezreket nyírtak ki….

    Tudod mit, ha mindenkinek atomot adnál a kezébe, akkor élj Kolumbiában, Észak-Koreában, Iránban, és egy csomó olyan országban, ahol most már nem ülnél a gép előtt, mert éppen kínvallatnának az internethasználatod miatt… Egyik helyen a tanúskodás miatt, másik helyen a puszta tartalom miatt…

    …idióta…

    Mindenkitől elnézést, akit az elmúlt években megismertem, ha kell töröljék a hozzászólásomat, de ez minden biztosítékot kivert nálam – inkább a büntetés, mint a szó nélkül hagyás….

  35. Igla…
    Megértelek, de a hozzászólás értékét is méri a „szó nélkül való hagyás”. Ezért törnek ki válságok és háborúk, mert mindig van valahol valaki, aki a szabadságot összetéveszti a szabadossággal, a szezont a fazonnal és a gyereke – ha felnő -, maga dönti el, hogy fiú lesz-e vagy leány.
    Ja… a pipa tőlem van.

  36. Kedves üzemeltetők, lehet hogy az én figyelmemet kerülte el, de egy fejlesztésnek örülnk.

    Az előbb éppen Littlejohn hozzászólását szerettem volna hozzászólással illetni, és rájöttem, hogy a beidézés helyett jobban esne csak klikkelni a hozzászólást, és kommendálni…

    Ez nagy kérés?:)

    Amúgy Littlejohn, szerintem is csak arról szól a dolog, hogy mindenki abba szól bele amibe akar, azt fogad el amit az érdekei kívánnak, és az erősebb kutya b**ik…

  37. Nos Igla….
    A krumplipaprikás egy kiváló, rövid hatótávolságú taktikai étel. AEGIS kolbásszal és szegedi pirospaprika-szalvóval 5. generációs íz érhető el. Ellen ben a Paprikás Krump Lee a magyar krumplipaprikás megnövelt hatótávolságú kínai másolata. Műholdas felvételek szerint magyar exportját tervezik….

  38. Hovatovább ismert a muzulmán verzió, marokkói (Tesco) paprikával, Mekka felé főzve. Hajában (pajeszában) sült paprikás burgony a tel-avivi éttermek fő fogása. A Szahel-övezetben ismert a paprika, kolbász és burgonya nélküli változat is. Kuruc biztosan tud Ausztráliába szakadt tuningolt fajtáról is…..

  39. Dudi!

    Vagy teljes és totális meghunyászkodás mellett bocsánatot kérsz vaaaaaaaaaaaaagy töröllek a Star Wars univerzumból és Még A kis jani sem menthet meg.
    Nálunk a kutya úgy szereti a fokhagymát (Makói),hogy még azért a kicsi mennyiségért is képes megenni egy egész rúd kolbászt.

  40. Littlejohn, ha engem kérdezne valaki, akkor azt mondanám, hogy atomfegyvert is használható tengót ugyan ne adjon már oda a német gazdaság Izraelnek. Mert én ebben veszélyt látok. Csak két gond van.

    – Nem is kérdez ebben engem senki…
    – Nem is tudom, a Lidliben mennyivel lesz drágább a káposzta kilója, ha a németek nem tudnak eladni néhány tucat tengeralattjárót…

    Szóval nehéz lesz mozgósítani a karácsonyi töltött káposztát elővásárló nyugdíjasokat, hogy ugyan már tessék decemberben tüntetni – ne a karácsonyfa drasztikus drágulása ellen – hanem az átadandó atomhordozók ellenében… Forralt bor, és kivilágított pavilonok nélkül…

    Vajon, ma Európa lakosságából, (ahol a bankokat előbb mentették meg – felelősségre vonás nélkül – mint az embereket a válságtól) mekkora erőket lehet ma mozgósítani a tiltakozáshoz??? – mondjuk hogy nem kell egy újabb atomcsapást mérő flotta a világban…

    A görögöket, spanyolokat, olaszokat? Vagy soroljam?

  41. Igla….
    Szerintem – de ez szigorúan a saját véleményem -, ma már, az aktatáskában hordozható atomfegyver korában, zihermindegy, milyen tengót adnak el a németek. Lassan már egy gumicsónakra is lehet nukit vagy „piszkos” bombát tenni.

  42. Littlejohn, ez azért nem így van – szerencsére.

    Az aktatáskás atombomba azért messze van a valóságtól – talán a legfejlettebb államokat kivéve. Igaz hogy létezik lövegből kilőhető atomtöltet, de ennek előállítása pont ugyanazt az erőfeszítést igényli, mint egy hagyományos nagy nukleáris tölteté (dúsítás – gyújtószerkezet)

    Ha ez nem így lenne, Irántól a Palesztinekig, vagy anno Bin Ladentől ingyombingyomig x emberkének lett volna…

    A piszkos bomba meg egy érdekes (de nem veszélytelen) probléma. Csak kérdés, hogy x kilónyi uránt érdemes-e azért porított anyagban szétszórni, hogy néhány száz méteren belül pár ezer embert esetleg 50 év múlva rákkal kelljen kezelni. Mert ez a bomba ennyit tud. Durrantják, aztán az érintetteket lemossák, kezelik, és szerencsére nagy részüket gyógyítják. Hirosimában ma is élnek olyanok, akik felett atom robbant.

  43. Szánalmas hogy egy olyan ország tiltakozik amely évtizedek óta zsarolja a világot, nem létező atomhatalomként Dél-Afrikával karonfogva atomkísérleteket végzett, magasról tesz az ENSZ BT rá vonatkozó határozataira és pl épp a németektől már hihetetlen jóvátételeket kapott eddig és gyanítom fog még kapni ezután is.
    Az USA rakétapajzs kérdés egy kicsit más kategória szvsz nem összehasonlítható a kettő (ezt pont Neked illene tudnod molni)
    ugyanis nem ballisztikai rakétahordozók eladásáról van szó…
    A különféle fegyverszállítások a hidegháború idején mind2 oldalról mentek, viszont Izrael a mai napig megkapja az éves segílykét mind az USA-tól mind a világtól. Azért kíváncsi lennék ezt a 6 tengót ki fizette ki ténylegesen ;)

  44. Csak egy kérdés lenne.Valaki írt olyasmit,hogy a Románok és a Szlovákok is vinnyogni fognak,ha mi veszünk Leopardokat!Erről,hogy mi is szerzünk új HK.-kat tud valaki valami konkrétumot,mert már nagyon régóta rebesgetik ezt,é arról i volt szó,hogy 30-at ingyen kapunk a német leépítésekből!Ha valaki tud valamit,esetleg link megköszönném!

  45. ~80-100as nagyságrendben kínáltak fel nekünk ‘ingyen” leo2a4et a németek, de (természetesen) a képzést, lőszert… ki kellett volna pengetni. Nem éltünk a lehetőséggel mi utánunk a Lengyeleknek kínálták fel ők lecsaptak rá.
    Ennyi.

    Ha rendszeresítettük volna Szlovákia/Románia akkor se vinnyogott volna, egyrészt szövetségeseink. Másrészt mindhárom haderő annyira leépült az elmúlt 20évben, hogy senki nemtud semmit elfoglalni/megtartani. Ráadásul mégevvel aleo2beszerzéssel is az lenne, hogy a Románok még mindig finoman szólva erősebbek mint mi.

  46. Minden modern katonai cuccnak nagyon magas a fenntartasi koltsege.Lehetne szo Abrams rol,Leclerc rol,Merkava rol,Leopard rol.
    Ha alacsony fenntartasi koltsegu cuccot akarunk akkor szerezzunk be T-34 est.Lehet tobbnyire az inflacio miatt de a mai moden cuccok nagyon nagyon dragak legyen szo harckocsirol,repulokrol,tuzersegrol barmirol.
    1 zaszloaljnyi modern harckocsi (40-48) azert elferne nalunk.

  47. „A merkavák mennyire volnának egyenrangú ellenfelei a leóknak papírforma szerint?”

    Nem biztos hogy érdemes hasonlítani, mert kissé eltérő a koncepció ami alapján kifejlesztették a két harckocsit, illetve alkalmazták eddig.
    Két kiváló járműről van szó, bár úgy gondolom, a Leopárd 2/A5, A/6, bármelyik ellenfelét simán verné, bárhol a világban.
    A legénység képzettsége valóban sokat nyom a latba, Irakban ez többször is bebizonyosodott, tank, tank, elleni harcok során.
    Valamint, Szaúdiak most nem hinném hogy elsősorban Izrael ellen készülnek. Sokkal jobban fenyegetve érzik pozícióikat, határaikat, belső eddigi rendjüket, Irán által.

  48. Amúgy, a számunkra szerintem elérhető, Leopárd 2/A4 elsőrangú harceszköz lehetne a közép európai térségben.
    Szomszédaink közül csak Ausztria rendelkezik a típussal.
    Minden más szomszédunk, klasszissal gyengébb képességű harckocsikkal rendelkezik.
    Bízom benne, minél előbb rendelkezni fogunk az említett tankokkal, legalább egy zászlóalj mennyiségben.

  49. Anno a fritzektől talán 128 Leo2A4 volt feldobva lekonzerválva amihez némi tartalékalkatrész is járt. De nemrégiben szó volt az osztrákoknál hadrendből kivont Leo2-esekről is. Sajnos nekünk minden drága ami használható. A BMP-ket is és az önjáró lövegeket is azért vontuk ki mert drága a láncos technika fenntartása. Azért az röhej hogy egyes országok már a 2. VH-ban felmérték hogy egy korszerű seregnek a harckocsik mellett önjáró lövegekre, és azokat követni képes lövészpáncélosokra van szüksége míg itt a meglevő eszközöket is inkább kidobálják. Szintén érdekes hogy a kb ötödére zsugorodott honvédség nemhogy jobban felszerelt lenne hanem még inkább a nihilbe zuhant. Igaza volt anno Kunczének mikor azt mondta hogy a magyar honvédség Timur és csapatától sem képes megvédeni az országot…

  50. Panzerfaust :
    Nem tudom mi a gond azzal hogy az új cuccokért valós árat kérnek? Egyik fegyvergyártó konszern SEM jótékonysági intézmény! Nyomott áron max. használt és másnak nem kellő cuccokat adnak , de ami új és más rendszerben tartó számára is használható (márpedig a pótalkatrész ilyen) azt nem fogják bagóért adni.

  51. Nem biztos hogy érdemes hasonlítani, mert kissé eltérő a koncepció ami alapján kifejlesztették a két harckocsit, illetve alkalmazták eddig.

    A mai szoba és internettábornokoknál túl divatos ez a fajta hozzáállás. Már miért ne lehetne összehasonlítani két harceszközt ebben a viszonylatban, még ha próbálunk is kitekinteni a mai modern haditeknika összetettségétől is.
    A civilizáció kezdete óta eltérő népek,kultúrák csaptak össze eltérő kialakítású, anyagú, minőségű stb. fegyverekkel. Nem álltak le egy csata előtt egyeztetni, hogy -Hoppá kolega, eltérő koncepció alapján hegyezted a lándzsád- . Már ne haragudjatok de az ilyen mondatok tisztára a hülyeség kategóriát képviselik, habár frappánsan hangzanak.
    Számtalan példát tusnék felhozni, de nem teszem.

  52. Két MBT-t önmagában nincs értelme összehasonlítani, mert általában ilyenkor jutunk el az anyázásig :D Hogy megfelelően meglehessen vizsgálni a két gépet, ahhoz először is ismerni kéne azoknak a pontos jellemzőit (páncélvastagság, rétegek felépítése, gyenge pontok), már ha persze ezek nem egy 200 évre titkosított mappában lapulnak valahol. Ezután meg kéne határozni a következőket:
    – Hol? (tundra, sivatag, város, stb.)
    – Mikor? (éjjel, nappal, ködben, szakadó esőben, melyik évszakban)
    – Kik? (személyzet képzettsége, szociológiai jellemzők, stb.)
    – Miért? (támadó erő, hazát védi-e, stb.)
    Amíg nincs valami fix, azonos helyzetbe helyezve a két összehasonlítandó eszköz, addig nincs értelme arról vitatkozni, hogy melyik jobb, mert az egyik ebben, a másik abban erősebb, és az egész attól függ, hogy ezeket az előnyös tulajdonságokat hogyan tudják kihasználni az alkalmazók az adott helyzetbe. És még egyszer szeretném felhívni a figyelmet a személyzet tényére, mivel egy tank sem harcol csak úgy magától.

    Egyébként egy nagyon egyszerű példa: legyen a helyszín Szibéria, nyár, T-90 kontra Merkava. Az izraeliek minden bizonnyal halomra lőnék az orosz tankokat, mivel ha nem is technikailag, de képzettségben egyszerűen annyival feljebb vannak. De aztán beköszönt az ősz, jön a Raszputyica, Merkavák ülnek a sárban a T-90-sek meg vígan lavíroznak benne, vagy ott a tél és a sivatagi használatra tervezett Merkavák sorra adják be a kulcsot a -40 fokban. Na most akkor melyik a jobb tank?

  53. „A mai szoba és internettábornokoknál túl divatos ez a fajta hozzáállás. Már miért ne lehetne összehasonlítani két harceszközt ebben a viszonylatban, még ha próbálunk is kitekinteni a mai modern haditeknika összetettségétől is.”

    A harckocsi alapvetően 3 fő kritériumnak kell hogy jól megfeleljen, együtt.
    Nagy tűzerő, jó páncélvédettség, remek manőverezőképesség.
    Ami az izraeli járművet illeti, alapvetően, a lezajlott közel keleti háborúk tanulságait levonva került kifejlesztésre.
    Kifejezetten a közel keleti földrajzi, időjárási körülmények közé szánták, ott is szerepelt ezidáig.
    Az említett 3 fő kritériumnak nem arányosan fele meg, mert elsősorban a személyzet védelmére helyezték a fő hangsúlyt.
    Nagy veszteségei voltak az izraeli haderőnek a már említett háborúkban, páncélosok terén.
    A Merkava kialakításánál fő szempont ezért a védelem.
    Amit igazából a mai napig nem tudunk, mennyire ment a másik két fő kritérium rovására, a kezelők védelmének hangsúlya.
    Lehet hogy sehogy, de lehet egy Leopárddal szemben könnyen alulmaradna, emiatt.
    Ami a német tankot illeti, kifejlesztésénél, egy a közép európai hadszíntérre szánt, a varsói szerződés nagy páncélos erői elleni modern, harctéri fölényben lévő, harckocsi megalkotása szerepelt, fő célként.
    Maximálisan megtartva a tanktervezés „szentháromságának” való megfelelést.
    A végterméket láthatjuk, sikerült megalkotni, az ezidáig hadrendben lévő, leginkább ütőképes harckocsit.
    Több más tankkal is összehasonlító teszteken vett részt, itt is írtunk már róla.
    Mindegyiken, a Leopárd szerepelt jobban.
    A mai napig fejleszthető, igaz, az izraeli páncélos is.
    Két magas harcászati jellemzőkkel bíró, modern műszaki megoldásaival előremutató, de mégis kicsit más elképzelés apropóján született a két tank. Amennyiben valaki nagyon akarja, összehasonlíthatja, a monitor előtt őket, de szerintem nem érdemes.

    Ami a tábornokságot illeti, hát még az interneten sem vittem annyira, nem a seregben. :)
    Viszont 1987-ben már egyenruhát húztam és „élveztem különféle gyakorlatokon, lövészeteken, a harckocsik, BMP-1 gyalogsági harcjárművek együttműködéséből fakadó katonai élvezeteket. :)
    Chris kolléga persze biztosan tapasztaltabb katona, ezért nem is szállnék további vitába vele. :)

  54. Ja de!

    Az előbbi hsz.-al álljon majd oda egy csata közepébe ahol valamelyik két harckocsit alkalmazzák és kiabálja, miután elolvasták az előbbi irományt álljanak meg az öldökléssel, mert eltérő koncepcióval nem lehet harcolni mert az egyik fél vagy nyer vagy nem, vagy meghalnak a katonák vagy nem.

    Viszont 1987-ben már egyenruhát húztam és “élveztem különféle gyakorlatokon, lövészeteken, a harckocsik, BMP-1 gyalogsági harcjárművek együttműködéséből fakadó katonai élvezeteket. :)

    Már elnézést de látszik is.
    A MH most és régen is abból állt, hogy amit mondanak az úgy van, nem szabad gondolkodni meg önállóan cselekedni. Ha azt mondják, hogy a gonosz NATO, az imperialisták Nyugati teknikája rosszabb KONCEPCIÓ az úgy van, csak hogy ne tudja a baka, hogy a szovjet teknikája nem menti meg a bőrét és hogy miért kell egy ezrednyi T-72-est bevetni egy zászlóaljnyi M1 ellen. Ha már ’87.

    A régi idők katonáiba bele lett nevelve keményen a jól bevált, már-már klisészerű dogmaredszer amiről tanúbizonyságot tett feljebb.
    Egyszerűbb ilyen semmitmondó jól csengő mondatokat irogatni, mint elgondolkodni a dolgokról. Mert ha már ennyire a KONCEPCIÓT erősítem legalább hozzátenném, hogy a saját koncepcióm csak akkor ér valamit ha rá tudom erőltetni, venni az ellent hogy az enyém érvényesüljön.
    Apróság de sokat számít és máris okosabbnak tűnök az egyetemi végzettséggel mint egy laikus polgár.

    A lényeg, hogy továbbra is fenntartom első hozzászólásom, miszerint marhaság egy katonaembertől olyat mondani mit bemásoltam elsőre. Úgy beszélnek a szobatábornokok mintha egy traktort ekével hasonlítanának össze egy harckocsival. Na az a más KONCEPCIÓ.

  55. „A MH most és régen is abból állt, hogy amit mondanak az úgy van, nem szabad gondolkodni meg önállóan cselekedni. Ha azt mondják, hogy a gonosz NATO, az imperialisták Nyugati teknikája rosszabb KONCEPCIÓ az úgy van, csak hogy ne tudja a baka, hogy a szovjet teknikája nem menti meg a bőrét és hogy miért kell egy ezrednyi T-72-est bevetni egy zászlóaljnyi M1 ellen. Ha már ’87.”

    A harckocsinál maradva….1987-es emlékeim szerint, kifejezetten hangsúlyosak voltak akkor azok a kiképzések, ahol a Leopárd harckocsi, kizárólag, rakétával történő kilövését emlegették.
    Teljesen nyílt dolog volt, hogy pl., a T-55 esélytelen vele szemben.
    Nem volt semmi nyugatot legyalázó katonai filozófia.
    Sokszor szóba került, hogy technikailag fejlettebbek az eszközeik.
    Igaz, nem volt róla szakirodalom, de mindenki tudta, akinek akkor és ott, tudnia kellett.

    „miért kell egy ezrednyi T-72-est bevetni egy zászlóaljnyi M1 ellen. Ha már ’87.”

    Ezzel nem tudok mit kezdeni, annyira szakmaiatlan.

  56. Az összehasonlítós kérdésem azért a leókra irányult, mert a cikk is a leókról szól és azért írtam, hogy papírforma szerint, hogy eltekinthessünk minden politikai, katonai, környezeti (terep, időjárás) és más egyéb tényezőktől.

    Nekem csupán annyit sugall a cikk, hogy Izrael nem szeretné a szomszédjában tudni ezt a feltehetőleg nagy mennyiségű (a szaudiak nem szokták elaprózni a bevásárlást) nagymacskát. Tehát nem tartják elképzelhetetlennek, hogy bármilyen környékbeli konfliktus esetén a szaudiak a nyakukba zúdítsák azokat?

  57. Sokszor el lett mondva, hogy a Merkava belsejében van hely 6…8 főnek. A többi harckocsiéhoz hasonló vagy ugyanakkora tömeg mellett ez a belső térfogat csakis a ballisztikai páncélvédelem rovására mehet. A Merkava utolsó verziói a kumulatív töltetek elleni védelemre lettek optimalzálva így a páncélzat nagy üreget és szövetszerű cserélhető anyagok rétegeit tartalmazza. ezekkel lehet bemenni a palesztinok által ellenőrzött városi övezetekbe és nem félni az RPG-ktől és egyéb kumulatív hatású páncéltörő eszköztől. Kinetikus lövedék ellen szemből legfeljebb a motor véd a páncélzat nem annyira ragyogó. Persze a szomszédaik T72-seinél így is jobb.

  58. Szaudiak alsó hangon 800 darabot akarnak és még opciót továbbiakra. Azért az már nem semmi, most is komoly a páncélos seregük. Ha a németek nem fogják adni, akkor szerintem esélyük nem lesz nyugati járműhöz jutni, mert ez a döntés precedens lesz az Unión belül és persze Amerikán belül is.
    Emellett a törökök is nemsokára gyártani fogják az Altay-t az amúgy is ütős hk. seregük mellé, az irakiak Abramset, szóval biztosan be kell majd indítani a Merkavák további gyártását. Ha nem kapnak a szaudiak nyugati technikát, akkor meg vesznek valami kínai vagy orosz cuccot szerintem. T-90-sük úgy is lesz 150 darab, mert az irániak elől megvették. A tiszta sor amúgy az lenne, ha tényleg vétó lesz, akkor a 800-1000 darab Leo2-t vegyék meg az izraeliek, úgyis szükségük lesz újabb harckocsikra idővel.

  59. „szoba és internettábornokok” kifejezés nagyon tetszik. De azért jó hogy még egy darabig talán béke lesz.
    Az össze hasonlíttatással meg a tankoknál annyit, hogy az orosz tankok a 2 vh -ban jó sokáig alatta maradtak a némettel még is győztek. Mindig elfeledkezünk arról hogy izraeli hadseregben nem csak Merkava -van hanem sok hulladék is. Átalakított göncök amik ott megfelelnek a pincében öntött fejű palesztin rpg ellen. De lám mihelyt belefutnak egy „kornetba” másképp fest a helyzet. Úgy tudom készül egy izraeli járművekről készülő cikk, kíváncsi vagyok abban hogy lesz lefestve a helyzet.

  60. honved

    „A harckocsi alapvetően 3 fő kritériumnak kell hogy jól megfeleljen, együtt.
    Nagy tűzerő, jó páncélvédettség, remek manőverezőképesség.”

    Szerinted,az izraeliek szerint viszont nem :D

    Ők elvetették a harckocsi háromszög alapelvét(védelem,mobilitás, tűzerő).
    Szerintük csak mobilitás és tűzerő van a védettség pedig csak egy olyan szükséges valami mint a motor vagy a lánctalp.Innentől kezdve az egész érvelésed hibás.

  61. Első kettő(három)
    „he first two (Dolphin and Leviathan) were fully donated by Germany and the third (Tekumah) was paid for halfway by Israel. During the first Gulf War, German firms were accused of helping Iraq with its chemical weapons program, which led to protests in both Germany and Israel. To calm Israeli concerns, compensate Israel for economic losses[16] and keep German shipyards occupied,[17] then Chancellor of Germany Helmut Kohl approved an assistance package including the construction of two Dolphin submarines.[18][19]”

    másdoik három:
    „In 2006 Israel signed a contract with ThyssenKrupp to purchase two additional submarines from its HDW subsidiary.[18] The two new boats are an upgraded version of the older Dolphins, featuring an air-independent propulsion system, similar to the one used on German Type 212 submarines.[18] On July 6, 2006, the Government of Germany decided to pay an advance to start the construction, about 170 million euros, planned for delivery in 2012.[20] The two submarines cost, overall, around 1.3 billion euro, of up to one-third was paid by Germany.[16] In 2010, both Israel and Germany denied having talks regarding the potential purchase of a sixth submarine.[21] Yet in 2011, Israel ordered a sixth Dolphin-class submarine, for which it was reported to pay the full cost of $1 billion.[22] However, in July 2011, during a meeting between German Defense Minister Thomas de Maizière and Israeli Prime Minister Binyamin Netanyahu and Defense minister Ehud Barak, an agreement was reached to subsidize 135 million euros of the 500-700 million USD cost of the sixth submarine.”

    Ráadásul Németek legalábbis az utolsó háromnál 99%, hogy a saját és nem a butított export verziót szállítottak jópár Izrael által kért modosítással. (popeye ~100% indítható)

  62. Szis honved !

    Jelenleg a harckocsi-beszerzés előkészítése zajlik. Legkevesebb 2 századnyi tankkal számolnak ( 2×14 db + 2 db pk = 30 db ), ehhez jönne még néhány db oktatási célra és hadműveleti tartalékként. Szerintem a beszerzendő tankok száma legkevesebb 40 db lesz.
    A tankok beszerzésével szinte egy időben kell megoldani a KONKURSZ páncéltörő rakétakomplexumok cseréjét is – meglehet, hogy hordozható páncéltörő rakéta lesz járműre szerelve ( pl. BTR-80, HMMWV).
    Sajnos a tüzérek házatájáról nincsenek jó híreim, továbbra is marad a D-20 ágyútarack, de a háttérben itt-ott lehet hallani felesleges osztrák vagy német M-109 beszerzésről.

  63. tankman:

    Gondolom,hogy a T-72-esek rendszerben maradnak majd a Leok mellett,vagy elpasszolják őket?
    Eddig is ennyi tank beszerzése volt a cél? Persze ez pénz kérdése,de nem kevés nekünk ez a 30-40db harckocsi? Tudom,hogy nem kell ide 200db meg nem a 3.vh-ra készülünk,csak egy picit többre számítottam 60-80db-ra.Persze ahogy írtad ez a legkevesebb ,talán lesz több is:).
    A hordozható páncéltörő rakétákról nincs több infód,hogy netalán milyen típus?

  64. Hát drága is, meg minek ilyen nagyon okos szerkezet, ha egyszer erővel hatásosabb és olcsóbb felnyitni a konzervet? Meg nem kell Javelin, elég lenne az RPG-khez venni tandem és thermobárikus robbanófejet, eseleg pluszba néhány RPG-29-est és 30-ast (előbbi Irakban bizonyított Abrams-ek ellen, utóbbit pedig aktív védelem ellen találták ki).

  65. Szerbusztok!

    Szerintem a tervek, és a megvalósulás között, még át kell menni ezeknek a beszerzéseknek a kormányon. A miniszterünk gondolom örülne, ha meg lehetne lépni ez a szinte generációváltásnak is nevezhető beszerzési cunamit a honvédségünknél, de szerintem a Kormány ezt meg fogja akadályozni.

    Már látom, hogy arra hivatkoznak, hogy nincs pénz, hazánk fenyegettsége kb. a 0-nál van, különösen nehézfegyverzettel történő fenyegése. A környező országok is kivonják a nehéztecnikát stb.

    A meg kell oldni a Konkusz rakekát cseréjét kitételnél csak arra figyelmeztetek, hogy a Sturm-ok üzemideje is lejárt, eladjuk, de pótlásul semmi nincs, (talán 2-3 Mihu-t nagyjavításra kerül, vagy v.mely szállítókoptert rendszeresítjük, és felfegyverzet változata is lesz, istentudja még pctörtő rakétával is)

    Én csak szurkolok a HM-nak a miniszer úrnak, hogy sikerül a politikán keresztülverni a beszerzést. (A szárazföldi haderőnemeknél rég óta panaszkodnak, joggal – nem voltak a rádiók és némi teherautókon kívül nagyobb volumenű beszerzés. Viszont még 2-3 tcat buta bombát sem vettünk a griffekhez pedig áruk nevetséges..

  66. Meg a Javelinnek meg van az a hátránya még, hogy a „felülről támadó” módban a hatótávolsága beszűkül. Ha meg „hagyományosan” (vízszintesen) támad nem biztos, hogy elég a kb 500mm-s áthatoló képesség(RHA).
    A Kornetre azt írják, hogy robbanó reaktív páncélon való áthatolás után kb. még 1000mm-s páncélt átéget (RHA). De alapvetően mindkét rendszer kiváló. (Irakban a Javelin bizonyított, Libanonban meg a Kornet-E, szóval nem csak papíron hatékonyak.)

  67. silirusglanis:

    Én is gondoltam,hogy az Rpg-7-esekhez vegyünk valami jobb robbanófejet,de nem valami pontos fegyverek,a rakéták mindenfele mennek,csak nem oda,ahova kell.Persze cáfolj rá ha tévedek,más rakétafejekkel lehet,hogy más a helyzet.

    a Carl Gustav-ról mi a vélemény? szóba jöhet nekünk,vagy túl drága? Esetleg teljesítményben elmarad a Kometektől?

  68. Unio

    A Carl Gustav lényegében egy „nyugati rpg” kb. annyit is tud. A Kornet-e hatótávolsága 5500 méter. Ráadásul irányított pct., míg a Gustav nem. Továbbá a Kornet-e áthatolási képessége a legmagasabb (RHA). Szóval nem egy kategória. De minden hadseregnek szüksége van RPG-re, mert nem lehet mindenre drága,nehéz cuccal lőni.

  69. unio: Válaszd szét az irányított és nem irányított fegyvereket. RPG7/RPG29/Gustav…. vs Kornet/Spike/Konkurs/TOW

    Ezek után nézz kategóriát. Man portable vagy nem. Van amikor is-is, pl. SPike alapból hordozható, de az ER verziója (25km! hatótáv) már nem.

  70. Fade: Sajnos nem értek hozzá,ezért is kérdeztem ugye.Azért vetettem fel a Carl Gustav-ot mert volt 1-2 műsorban,hogy nagyon dicsérték,gondoltam,akkor megkérdezem,hogy merre hány méter a dolog.
    Kösz a kiigazítást,így most már tudom,hogy nem egy csapatba tartoznak a „srácok” ;).

  71. Én csak a PG-7-ről tudom hogy önállóan választja meg a pályáját, de ezt az irányzéknál a tervezők belekalkulálták. Szentem Dudi meg tudja mondani hogy mit tud, elvileg neki kellett lőni vele. Nagyon valószínűnek tartom hogy a többi fej is ugyan olyan pontos/pontatlan. Kétszáz méterről még eltalálnak vele egy tankot, az irányzékon egy 2,7m magas célra kalibrált távmérő vagy mi is van.

  72. silirusglanis:

    Én is csak a videók alapján gondolom azt,hogy nagyon pontatlanok,meg Irakban elég tréül lőttek a lázadok,igaz a többségül civil volt,gondolom ez kiképzéstől is függ.
    Akkor remélem,hogy dudi megválaszolja,hogy miként is van ez az rpg-s dolog:).

  73. Szia UNIO !

    Persze a T-72-esek cseréje új típusra fokozatosan lesz végrehajtva, tehát lesz olyan időszak, hogy egy időben még lesz T-72, de már mondjuk Leo-2 is. A Leo-2-esek beérkezése és hadrenbe állítása után viszont a T-72 végleg kivonásra kerül. A Honvédség nem tudná megtartani a T-72-est is, mint pl. a lengyelek.
    A páncéltörő rakétához:
    A) terv: Meglévő hordozható FAGOT állványokhoz modernizált KONKURSZ rakéták beszerzése, az állványok ellátása éjjeli célzóberendezéssel.

    B) terv: Új típusú hordozható páncéltörő rakéta rendszeresítése – MILAN tandem robbanófejjel – Bundeswehr inkurrencia, BILL – Bundesheer – Svédország inkurrencia, SPYKE – Izrael, Javelin – USA.

  74. tankman:

    Köszönöm a válaszod;).Ha minden így lesz,akkor a T-k szép lassan a kohókba/elrohadva végzik:(hacsak nem passzoljuk el őket.

    Van egy olyan érzésem,hogy az A verzió fog megvalósulni (legrosszabb esetben az sem :S), B-re nem sok esélyt látok.

    MILAN,BILL,SPYKE vélemény? nem értek hozzá azért krédezem. A tecsőn anno nem a MILAN-ról terjed egy régi videó,hogy kilövéskor besült,és mindenki hanyatt vetette magát? Persze attól lehet jó cucc,csak ez maradt meg bennem:).

  75. fip7

    A Metisz M nem való sima lövészeknek mert kicsi a hatótávolsága(1500 méter).

    Fade

    Én nem tudok másik olyan szárazföldi ATGM-ről aminek nagyobb lenne a páncélátütése mint a Kornet-nek(itt a Kornet kategóriáról beszélek csak)

    RPG-vel 300-400 méterről is el lehet találni egy harckocsi méretű célt ha megfelelően gyakorlott az ember.Az arab meg akármilyen fanatikus önjelölt harcosok teljesítményét semmilyen mértékben nem lehet figyelembe menni mert tök képzetlenek.Úgy ti is tudnátok lőni ahogy ők, ha meg valaki meg is mutatná,hogy kell lőni akkor még jobban is.

  76. Carl Gustav M3-t azért importálja mindenki mert 1km-ig megbízható.
    Inkurrenciára is rákéne feküdni – meg legalább mutatóba vmi fejlett (és nem levedlett) technika a földönfutóknak hisz 30+MBT-re úgyse tudunk alapozni :
    koreaiakat utáljuk vagy mi van? BruceLee forog a sírjába komolyan mondom..
    http://www.militaryphotos.net/forums/showthread.php?128883-ROK(South-Korea)-Armed-Forces-pics-and-videos&p=5180521&viewfull=1#post5180521
    50db indító dísznek? Csak a tisztesség kedvvért?

  77. geza:

    „koreaiakat utáljuk vagy mi van? BruceLee forog a sírjába komolyan mondom..”

    geza ez most poén akart lenni,vagy komolyan gondoltad? Mert ha poén,akkor bocs,hogy ne vettem le de ha komoly,akkor itten kérem szépen anomália van mert Bruce mester Kínai volt:).

    Mellesleg a Koreai cuccok se a megbízhatatlanságukról híresek,pl én a K2 Black Panther/Altay tankot szívesen látnék hazai színekbe,úgy kb 80db-t :). Persze ez sajnos csak álom kategória :(.

  78. Ha a könnyűlovasságot akarnák felfegyverezni kiváncsi leszek gondolnak-e pld. egy BattleGuard-féle (Raytheon) szisztémára

    ……………………

    Únio:

    i.Sok dolog van ami már viccnek is rossz lenne… aláírom, ez is =)

    Különben meg, Sárkány – sárkány , mit izélsz

    ii. Örülünk a Leo-nak azzal már nincs mit variálni :)

  79. geza:

    Azért ha egy koreait kínaiznál le lehet,hogy kardjába dőlne:).
    De igen részben igaz,hogy sárkány-sárkány ;):).

    én 1000%-ban örülök,hogy leóink lesznek,csak ne jöjjön semmi gebasz közbe :S.
    Nincs rajta mit variálni,de jó lenne azért majd később felupgradelni mondjuk egy A6-osra vagy A7-esre,csak jobban tetszik a cica ék alakú páncéllal :D.