|

Fejlemények az indonéz Leopardokkal kapcsolatban

Indonézia azon szándékáról, hogy Leopard 2 harckocsikkal modernizálja szárazföldi haderejét legutóbb júliusban írtunk, mikor is a következő volt az álláspont: Jakarta 100 Leopard 2A6 igényére Hollandia a tavasszal végül is fityiszt mutatott, így B tervként a németekhez fordultak Leopard 2A4-esekért, amiket később A6, netán A7 szintre modernizálnának. A korábbi hírünk publikálásakor hivatalos megkeresés nélküli puhatolózás időközben úgy tűnik konkrétabb mederbe lett terelve a német ellenzék morgása ellenére is

Az indonézek már májusban is említették, hogy az első 30 Leopard már október előtt megérkezhet, ám úgy tűnik, hogy nem biztos, hogy az indonéz haderő megalakulásának október 5-i évfordulóján német lánctalpassal parádézhatnak, lévén adminisztratív és logisztikai akadályok miatt elképzelhető, hogy csak novemberben kapják meg az első gépeket.

Ám ami ennél sokkal lényegesebb azt az „evés közben jön meg az étvágy” mondással jellemezhetnénk: Jakarta legújabb bejelentésében az áll, hogy a 280 millió dolláros, 103 darabos Leopard 2 beszerzést megfejelnék 50 Marder 1A3 gyalogsági harcjárművel, illetve 10 darab műszaki támogató gépet is vennének. A német féllel folytatott legutóbbi egyeztetés után, az indonéz védelmi miniszter helyettes által kommunikált információ szerint szerint mindezen szerződést még szeptember folyamán tető alá hozhatják – ennek érdekében szeptember utolsó hetében a Rheimnetall illetékesei Indonéziába látogatnak majd.

28 hozzászólás “Fejlemények az indonéz Leopardokkal kapcsolatban”

  1. „Kerdezd meg errol a koreaiak, vietnamiak velemenyet”

    Ez így butaság.

    Amerikának olyan nagy a katonai előnye hogy lazán megtudja védeni szövetségeseit .
    Azt meg már ki nem szarja le hogy mit gondolnak a térség országai ha mögöttük áll egy szuperhatalom .

  2. Jobb félni,mint megijedni.:)

    Nem gond az,hogyha Kuruc71 kicsit fél,paranoiás vagy figyelmeztet:)bár az is biztos,hogy azért máról holnapra nem lesz vörös veszedelem az ausztrál partokon:)(Omaha beach 2.0 :)).

    Indonézék meg szerintem nem fognak ennyinél megállni a bevásárlásnál,vérszemet kapnak és még a végén nagymacska rezervátumként fognak működni :):D.

  3. Én úgy tudom, hogy a kimerevitett csövek pontatlanabbak, és gyorsabban mennek tönkre. Ez a merevítés, elvileg rugalmasan van a végén rögzítve a csőhöz, és lengéscsillapító módjára csökkenti, a cső kilengését, rezgését. De nem szó szerint merevítés tehát. De jó lenne közelebbi képeket látni.