|

Vietnam újabb Gepárdokat rendelt

A Vietnami Haditengerészet minden bizonnyal elégedett az orosz Gepard fregattok nyújtotta minőséggel, ugyanis a közelmúltban – a korábbi híreszteléseknek megfelelően – további 2 Gepard 3.9-es fregattot rendeltek meg az idén átvett 2 ilyen osztályú hadihajó mellé.

Az Interfax hírügynökség a hajókat szállító Gorkij Hajógyár exportügyekért felelős igazgatóhelyettesétől arról értesült, miszerint ezen második körös rendelésben leszállítandó fregattok kimondottan a tengeralattjárók elleni hadviselésre lesznek kihegyezve. A korábbi pletykák szerint ezen 2 fregatt már Vietnamban épülne meg, ám a mostani, immáron konkrét hírekben erről nem tesznek említést.

A Dinh Tien Hoang a tat felől nézve

A Dinh Tien Hoang a tat felől nézve | Forrás: Gorkij hajógyár ,

Vietnam az utóbbi cirka fél évtizedben több nagy értékű rendelést adott le Oroszországnak védelmi eszközök beszerzésére – különösen haditengerészeti vonalon, ahol 2005 óta az immáron 4 Gepárd mellett 6 Project 636 / Kilo-osztályú tengeralattjárót, illetve Project 10412 / Svetlyak-osztályú őrhajókat rendeltek meg.

Svetlyak-osztályú őrnaszéd úszódokkba helyezése

A szóban forgó Svetlyak-osztályú őrnaszád az úszódokkba helyezése előtt … | Fotó: Almaz ,

Az orosz technika dominálta Vietnami Haditengerészet azonban nem zárkózik el a nyugati technikától sem, hiszen nemrégiben számolhattunk be róla, hogy 4 Sigma-osztályú korvett beszerzését tervezik a hollandoktól – melyből kettőt holland felügyelet mellett, de hazai hajógyárban építenének meg.

Project 1166.1E, azaz egy vietnami Gepard 3.9 haladás közben

Project 1166.1E, azaz egy vietnami Gepard 3.9 ,

5 hozzászólás “Vietnam újabb Gepárdokat rendelt”

  1. Furcsa a hátsó fedélzet kialakítása, kicsit a II. vh-s japán hordozókra emlékeztet a megemelt leszállófedélzet. Kicsit ellent mond annak is, hogy a hajó többi részén szemmel láthatóan cél volt a radarkeresztmetszet csökkentése.

  2. Kolombusz:

    A dúcolt fedélzet nem csak japán jellemző, a washingtoni flottaegyezmény alapján repülőgép-hordozóvá átépített csatacirkálókra jellemző (lexington osztály/első átépítés után/, Akagi, Kaga). Illetve inkább az átépített páncélos hajókra (pl yamato osztály-> shinano, normanmdie->bearn).

  3. He added that other South Asian nations have also displayed interest in these ships. He also said „We had a meeting with the Cambodian defense minister at this exhibition yesterday. They were interested in the same pair of ships.”

    Kambodzsa 2dbot? Miből? A 2db járőrhalyójuk mellé?…
    Vietnam elég durván fejleszti erejét. Mostanra már elég ütőképes. Kambodzsának amugy milyen érdeke van hogy egy ilyen erejű fegyvert vesz?