|

Nem lesz teherszállító a Typhoonokból

Norilsk Nickel

„A Typhoon-osztályú tengeralattjárók 2019-ig maradnak hadrendben. Jó modernizálási potenciál van bennük” – nyilatkozta az Orosz Haditengerészet parancsnoka, Vlagyimir Viszockij admirális 2010 májusának magasságában. Amit anno annak kapcsán idéztünk, hogy a világ legnagyobb tengeralattjáróit akkor 2019-ig tervezték hadrendben tartani. Bár konkrét felhasználási tervek nem láttak napvilágot. Azóta elég nagy volt a csend ez ügyben, tehát csak […]

|

A tengeralattjáró verseny és apróbb résztvevői

A Jurij Dolgorukij egyik, 2010 augusztus elejei tesztútján

Ázsiában fokozódó intenzitású fegyverkezési verseny zajlik, melynek egyik elemét képzik a tengeralattjáró beszerzések. Elmondható, hogy az elmúlt időszakban leadott SSK, azaz hagyományos meghajtású tengeralattjáró rendelések egy zsíros szelete a térség nagyobb államaitól érkezett az európai és orosz gyártók felé. (A magának termelő és az említett folyamatért nem is olyan kis részben „felelős” Kínát értelemszerűen nem […]

|

Orosz téliszalámi haderő módra

A RIA Novosztyi hírügynökség közölt le egy közvélemény-kutatási eredményt, melynek tanúsága szerint az orosz fegyveres erők között a Haditengerészet, konkrétan a jelenleg még egy kissé rozzant állapotú, a korábbi bizonytalanságok ellenére Szevasztopolban maradó és hamarosan modern haditechnikát – többek közt fregattokat (#1, #2) és tengeralattjárókat – kapó Fekete-tengeri Flotta könyvelhette el az elmúlt évben a […]

|

Bulava és az új nehéz ICBM

A szerkesztő is csak ember, így néha előfordul, hogy a tematikus, „mindent egybe” híreinkből néha kimarad 1-1, a hírcsokor publikálásakor már elérhető, abba nagyon is illő hír. Nos, ez történt a december 18-án közzétett orosz ICBM vegyes hírünk kapcsán, melyben elfelejtettük megemlíteni, hogy nem lesz Bulava a karácsonyfa alatt. (Ne szépítsük, nem vettük észre a […]

|

Acélcápa vegyes

Jurij Dolgorukij Szeverodvinszkban

Legutóbbi hasonló hírmixünkhöz hasonlóan ezúttal is alapvetően orosz atom-tengeralattjárókról, illetve kapcsolódó fegyverzetükről lesz szó – apró kis szösszenetünket a Borej/Bulava párossal nyitjuk és a Nyerpa-val zárjuk. Mint tudjuk az idei évre 3 Bulava teszt lett ütemezve, melyből az első két teszt során a nagykönyvben megírtak szerint teljesített a korábban kétes eredményeket felmutató SLBM, az oroszok […]

|

Tengerész reggeli

Ezen az amerikai eredetű, a szovjet fenyegetés ihlette rajzon látható jelenlétet nem terveznek Moszkvában...

A mai reggeli mellé tengerész híreket, konkrétan tengeralattjárók dominálta szösszenetek tálalunk. Lesz itt szó oroszokról, ukránokról, vietnamiakról, törökökről és még bolgárokról is. A felsorolt nációkat látva feltételezzük senkit sem lep meg különösebben, hogy az összes kis történet felfűzhető az orosz technikára. Kezdjük is tán az oroszokkal, akik a Bulava kapcsán ejtettek el némi infómorzsát, illetve […]

|

Megtörtént az idei második Bulava teszt – meg még pár egyéb

Bulava indítás

És egy zöld pipa kerülhetett mellé a képzeletbeli listán – az idei második, egyben a Bulava 14. tesztje az október 7-i indításhoz hasonlóan teljes sikert hozott, az ez esetben egyetlen visszatérő egység probléma nélkül célba juttatta a teszt robbanófejet. A korábbi előrejelzésnek megfelelően október 29-én sor került az indításra – a Bulava-t moszkvai idő szerinti […]

|

Pénteken startol a következő Bulava

A Jurij Dolgorukij egy, a tengeri tesztjeinek megkezdésének idejében készült fotón

A friss információk alapján a Bulava SLBM legutóbbi, végre ismét sikeres, október 7-ei tesztjének elemzésével hamarabb végeztek az orosz illetékesek, így Nyikolaj Makarov vezérezredes, az orosz haderő vezérkari főnökének korábbi nyilatkozatát megcáfolva mégiscsak már októberben sor kerül az idei 2., egyben a Bulava 14. éles tesztjére. Mint ahogy már többször leírtuk, a korábban közölt menetrendnek […]