|

Mistral hírcsokor

Az elmúlt hét folyamán többször is szerepelt a francia-orosz Mistral üzlet a hírekben. Ugyan ezen nyúlfarknyi hírek alapvetően semmi újdonságot nem közöltek, azért mégis csak időszerű lenne összegyűjteni őket.

Az első hírecske február 7-én a Kommerszant jóvoltából reppent fel – az orosz üzleti napilap védelmi ipari forrásokra hivatkozván a United Shipbuilding Corporation eltávolításáról hírezett, illetve arról, hogy a tárgyalásokban ezentúl a védelmi minisztérium irtózatos hátszelét élvező Roszoboronexport képviseli az orosz felet. Kommerszanték mindennek hátterébe azt látták bele, hogy az orosz fegyverexport szinte teljes egészét bonyolító Roszoboronexport nem akar egy potenciális, házon belüli konkurenciát. Gondolták esetleg, hogy az USC saját szakállára Mistralokkal fog kilincselni világszerte? Az USC részéről másnap mindenesetre megérkezett a híresztelés cáfolata.

Szerdán a védelmi minisztérium is cáfolt kósza híreszteléseket – konkrétan azt, hogy nem épül Mistral orosz földön, de legalábbis 2020 előtt nem. Az orosz védelmi minisztérium szóvivője kitért rá, hogy ez badarság, már csak azért is, mert a kormányközi egyeztetéseknek mint tudjuk szerves része 2 hajónak orosz hajógyárban történő megépítése.

Mint korábbi hírekből ismert az orosz építésű Mistralok Kronstadtban épülnek majd meg, illetve a januári kormányközi megállapodás kapcsán azt is tudni lehet, hogy az orosz ipar hozzávetőlegesen milyen százalékban részesül az összesen 4 hajó építésének munkálataiból.

A Kuril-szigetek hovatartozásának régi kérdése kapcsán jelenleg épp zajlik egy kis diplomáciai adok-kapok – orosz részről némiképp felpaprikázták a Japánokat Medvegyev elnök látogatásával, illetve az elnöki utasítással, miszerint modern fegyverzettel kell ellátni a vitatott térséget. Így a RIA Novosztyi sem volt rest a védelmi minisztériumból származó azon értesülésének leközlésére, miszerint az első két Mistral bizony a Csendes-óceáni Flottához kerül.

„Az első két Mistral elkészülte és hadrendbe állása után várhatóan a Csendes-óceáni Flottához kerülnek.” – áll a névtelen forrás közlésében.

Ka-52 a Mistral fedélzetén

Az FS Mistralon vendégeskedő egyik Ka-52 Alligator harci díszben | Forrás: militarists.ru ,

Ez persze nagy meglepetést nem okoz, megfelel a várakozásoknak. Más kérdés, hogy lassan időszerű lenne a szükséges infrastruktúra kiépítésének megkezdése a térségben – már persze ha a hadrendbe állítás után kvázi azonnal ott akarják tudni a Mistralokat. Mivel a Csendes-óceáni Flotta viljucsinszki tengeralattjáró bázisának modernizálási munkálatai már a Borejek érkezése előtt befejeződtek, feltételezzük, hogy az ehhez hasonló lépést a Mistralok esetében is időben meglépik az oroszok.