Mára gyakorlatilag közhely, hogy az ásványkincsek fogynak a bolygóról. A takarékosság egyre inkább szorongatja a haderőket, főleg anyagi megfontolásokból. Márpedig az egyre modernebb gépeket azért tervezik, hogy repüljenek is velük, ennek idejét pedig a jövőben sem szeretnék csökkenteni.
Új parancsnokot kap az USAFE
Maláj tervek
Afgán AMX-ek?
Radom Air Show 2009
Az idei év legnagyobb kelet-európai repülőnapi durranásának a lengyelországi Radomban megrendezendő airshow ígérkezett augusztus utolsó hétvégéjén. Már tavasztól kezdődően a fehérorosz légierő részvételéről lehetett olvasni, akik katonapolitikai nyitásnak szánták a részvételüket nyugati szomszédjuknál. Sajnos csak később derült ki, hogy ez a nyitási kísérlet sokkal nagyobbat szólt a kelleténél.
Az USAF vissza akar térni a ’60-as évekhez
Fárad a Varacskos disznók szárnya
Kiszereled a rádiót, TV-ét vagy felrobbantunk
Korábban már írtunk egy hosszabb szösszenetet, mellyel megpróbáltuk kicsit megkapirgálni Pakisztán Afganisztánnal szomszédos törzsi területén, az Északnyugati Határterületen (North-West Frontier Province) látszólag egyre inkább eluralkodó, lázadó erők által generált terrort.