Oroszország elkezdte a Topol-M sorozatgyártását
Szergej Ivanov első miniszterelnök-helyettes tegnapi nyilatkozata szerint Oroszország elkezdte a Topol-M interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) sorozatgyártását.
India technikailag kész egy ICBM-hez
Az Agni-III project vezetője egyrészt bejelentette, hogy a következő teszt augusztus vagy október során várható, másrészt a tesztet követő nap India védelmi kutatásaiért és fejlesztéseiért felelős hivatalának (angol oldalakon DRDO-ként keresendő) vezetője, M. Natarajan bejelentette, hogy technikailag készek egy ICBM, azaz interkontinentális ballisztikus rakéta megalkotására, mely India nukleáris erejét Ázsián kívülre terjesztené ki.
Sikeres volt a francia M51 első kilövése
Az M51 a francia haditengerészet következő generációs SLBM-je, azaz tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétája. Az M51 az M4 és M45 rakéták leváltására 1993-ban beindított, majd költségvetési okokból később módosított M5 program utódja.
Radioaktív kihullás – nem lenne hova menekülni
Az idén 60 éves Bullettin (of the atomic scientsist) magazin szeptember/októberi számában leközölt egy titkosítás alól nemrég feloldott dokumentumot. A tanulmányt még 1986-ban készítette a FEMA (~ amerikai katasztrófaelhárítás).
Japán licensegyárthatja a PAC-3 rakétát
Washington és Tokió megegyezése alapján a japánok ezentúl licence keretein belül gyárthatják az amerikai fejlesztésű föld-levegő rakétát, mely a kiépítés alatt álló japán rakétavédelmi rendszer alapját fogja képezni. A Patriot Advanced Capability 3 (PAC-3) licensegyártásáról még márciusban egyezett meg a két kormány. A Lockheed Martin várhatóan még az aktuális költségvetési évben, azaz 2006 márciusig megköti […]
Tüntetők hatoltak be a skóciai Faslane tengerészeti támaszpontra
12 aktivistát tartóztattak le a hatóságok, miután Hétfőn este átmásztak a Faslane haditengerészeti bázis külső kerítésén. A skóciai támaszpont ad otthont Anglia Trident típusú, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétákat hordozó atom-tengeralattjáróinak, a Vanguard-osztály egységeinek.
Blair: még nem született döntés Anglia nukleáris arzenáljáról
Tony Blair hétfői bejelentése szerint még nem született meg a döntés, hogy belevágnak-e új típusú nukleáris fegyverek kifejlesztésébe. Három nappal az általános választások előtt az Independent nevű lap állítása szerint titokban már megszületett a döntés a „Trident tengeralattjárók” utódlásának kérdésében.