|

Radioaktív kihullás – nem lenne hova menekülni

Az idén 60 éves Bullettin (of the atomic scientsist) magazin szeptember/októberi számában leközölt egy titkosítás alól nemrég feloldott dokumentumot. A tanulmányt még 1986-ban készítette a FEMA (~ amerikai katasztrófaelhárítás).

Ezidőtájt a szovjet rakétatechnológia már bőven azon a szinten volt, hogy nagy pontossággal képes volt több száz esetleg több ezer kisebb hatóerejű nukleáris töltet célba juttatására. A cél annak megállapítása volt, hogy vajon a kontinentális Egyesült Államoknak lenne-e olyan része, mely „biztonságos” maradna egy totális atomháborúban.

A vizsgálat során arra alapoztak, hogy a szovjet lista élén a rakétasilók és irányítóközpontjaik, illetve egyéb katonai központok állnak. Magas prioritással számoltak a kormányzati létesítmények esetében is, de azt sem hagyták figyelmen kívül, hogy a legnagyobb szennyezést a megerősített katonai célpontok ellen bevetendő fegyverek okoznák.

A leggyakoribb szélirányok felhasználásával ezután elkészítették az országot lefedő sugárszennyezettségi térképet, melyen 4 különböző veszélyességi szintet – igen magas, magas, közepes, alacsony – tüntettek fel.

Az eredmény persze az lett, hogy a kontinentális Egyesült Államok semelyik területe nem lenne biztonságban a sugárszennyezettségtől. Még a legkisebb szennyezést kapó területek lakossága is nagy veszélynek lenne kitéve, hiszen az itt jelentkező dózis is igen komoly, esetleg halállal végződő sugárbetegséget okozna megfelelő védelem nélkül.

Sajnos csak szkennelve tették ki a weboldalukra – amit egyébként érdemes látogatni, mert sok ingyenesen olvasható írás lelhető fel a nukleáris témában – így kissé nehezen olvasható a szöveg, de a mellékelt kép azért elég jó.

A PDF doksi innét tölthető le.

  • sárga területek : alacsony sugárszennyezettség/veszély
  • narancs : közepes
  • barna : magas
  • vörös : igen magas