Ugrás a tartalomhoz
HTKAhaditechnikai kerekasztal
Fórum
Katonai repülés
Szárazföldi erők
Haditengerészet
Kontakt
HTKAhaditechnikai kerekasztal
Fórum
Katonai repülés
Szárazföldi erők
Haditengerészet
Kontakt
Facebook-f

Szerző: Mezey Béla

Van képed hozzá? – Megnyílt az olvasói szavazás

A 2013-as Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai Bemutató kapcsán hirdetett fotópályázatunk kapcsán ezennel megnyitjuk az olvasói szavazást.

Elkezdődött a 6. Bujan-M korvett építése

Szépen halad a Kaszpi-tengerre szánt kis méretű korvettek a Project 21631 Bujan-M hajóosztály példányainak építése.

Dél-koreai technikára vágynak az azeriek

Sajtóértesülések szerint Azerbajdzsán egy 3 milliárd dolláros, tengeralattjárót is tartalmazó listával környékezte meg Szöult.

Egy héten belül kétszer emeltek készültségi gépeket oroszokra a japánok

Nem egészen egy hét leforgása alatt két alkalommal is kóstolgatta az orosz medve szomszédja légterét – a japánok szerint egy alkalommal meg is sértve azt.

ENSZ ellenőröket ért támadás Szíriában

A nemzetközi szervezet tájékoztatása szerint a szíriai vegyifegyver támadásokat vizsgáló ellenőreiket Damaszkusz közelében fegyveres támadás érte.

Harcias kis korvettel álltak elő a tajvaniak

A közelmúltban egy rakétafegyverzettel erősen ellátott, katamarán kialakítású korvett makettjével rukkoltak elő a tajvaniak.

Újabb tucatnyi Szu-30-as Vietnamnak

A gépeket a megállapodás értelmében 2014-2015 folyamán kell leszállítania az orosz félnek.

Újabb MiG-29SzMT gépeket venne az Orosz Légierő

A védelmi minisztérium és a MiG közti megállapodás értelmébben 2016-ig 16 db MiG-29SzMT kerülhet az Orosz Légierőhöz.

Az orosz vegyi fegyver készlet 3/4-e került megsemmisítésre eddig

Oroszország mostanra semlegesítette deklarált vegyi fegyver készletének kicsit több mint 75 százalékát – a folyamat lezárása továbbra is 2015-re várható.

Robbanás történt egy indiai tengeralattjárón

Tűz ütött ki az egyik indiai tengeralattjáró fegyverterében, mely következtében torpedók és rakéták robbantak be. A tengeralattjáró Mumbai kikötőjében süllyedt el.

← Previous
Next →
Facebook-square Spotify Soundcloud
  • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Impresszum
  • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Impresszum