|

ENSZ ellenőröket ért támadás Szíriában

A világszervezet által közzétett információ szerint a mai napon több lövés is érte egyik járművüket Damaszkusz közelében, miközben ellenőreik 3 korábbi, állítólagos vegyifegyver támadás színhelyére tartottak, miután a tegnapi napon Damaszkusz részéről megkapták ehhez a jóváhagyást.

Az információk szerint a 6 járműből álló konvoj a múlt heti, Ghouta közelében végrehajtott – a legfrissebb információk szerint 355 halálos áldozatot követelő – vegyifegyver támadás helyszínére tartott, mikor ismeretlen fegyveresek több lövést adtak le az élen haladó járműre.

Pan Gimun ENSZ főtitkár szóvivőjének elmondása szerint a lövöldözésre a szíriai kormány és a felkelők által kontrollált terület közti ütközőzónában került sor. Közlése szerint ellenőreik hamarosan visszatérnek a körzetbe. Az Al Jazeera meg nem erősített értesülései szerint a konvoj a támadás ellenére eljutott a Moadamiyeh nevezetű településre, az egyik korábbi gáztámadás helyszínére.

Hogy melyik oldal lehetett a fegyveres támadás mögött azt nem tudni, mindenesetre korábban a szíriai kormány és a lázadók is közölték, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ENSZ ellenőrök zavartalanul végezhessék munkájukat.