Kisebb – nagyobb hajók érkezése
A napokban két haderő tengerészeti fegyverneme is örülhetett, hiszen új hajókkal bővült a flotta. Ezen két haderő egyike Új-Zélandé, – ahol a Új-Zélandi Királyi Haditengerészet örülhet, hogy pont került a „kissé” problémás Project Protector végére – a másik pedig az Egyesült Államok, ahol a Parti Őrség vehette át legnagyobb hajóosztályának második tagját.
A Boeing bemutatta a Phantom Ray-t
A Boeing nagyjából egy évvel ezelőtt, 2009 májusában hozta nyilvánosságra annak a vállalat által pénzelt programnak a létezését, melyről addig házon belül is csak kevesen tudtak: a korábban leállított, J-UCAS nevet viselő DARPA/USAF/Navy közös program keretében megszületett X-45C alapjain tovább haladva egy még fejlettebb technológiákat felvonultató demonstrátor fejlesztéséét.
Ejtőernyőst fogtak el a holland készültségi F-16-osok
Érdekes fotók kerültek fel a Holland Királyi Légierő honlapjára, melyek azt örökítik meg, amint a 24 órás, fegyveres légvédelmi készenléti szolgálatot (QRA, Quick Reaction Alert) adó Sólymok egy ejtőernyőst fognak el.
Párizs és Berlin fegyverkezésre szorítja a görögöket?
Az európai zöldek vezető szereplőjeként az Európai Parlament tagja, az 1968-as párizsi diáktüntetések vezéralakjának számító német politikus, Daniel Cohn-Bendit legalábbis a közelmúltban a sajtónak tett nyilatkozatával alapvetően azzal vádolja Párizst és Berlint, hogy a görögök kisegítésére szánt pénzalapba csak a korábbi görög beszerzési programok folytatásának bebiztosításával tették be részüket.
2019-ig maradnak a Typhoon-ok
A napokban egy új nyilatkozat látott napvilágot, mely némi új infót közölt a Szovjetunió egykori büszkeségeiről, a világ legnagyobb tengeralattjáróinak, a Typhoon-osztályú rakétahordozók sorsával kapcsolatosan.
Chile megkapta első C-295 MPA gépét
Április 30-án Chile haditengerészete átvehette az Airbus Military-tól még 2007 októberében 5 gépes opcióval megrendelt 3 darab C-295 MPA tengerészeti járőrgép közül az elsőt.
Atomcsapást szimuláltak az Indiai-óceánon
A Fekete-tengeri Flotta és az Északi Flotta zászlóshajói, a három orosz flottát felvonultató Vosztok-2010 hadgyakorlatra tartó Moszkva és Nagy Péter jelenleg éppen az Indiai-óceán térségében tartózkodnak, ahol persze a két cirkáló éppen közös gyakorlatokban vesz részt. A vasárnap óta együtt hajózó, kedd óta gyakorlatozó cirkálók szerdai menüjén az NBC fegyvereket alkalmazó csapásmérés szimulálása jutott.
Bemutatták az első FREMM-et
A Horizon-osztályú légvédelmi fregattok megalkotása során létrehozott francia-olasz együttműködést továbbvivő, FREMM fregattok közül az első, a Francia Haditengerészet leendő D650 Aquitaine fregattja a napokban mutatkozott be a nagyközönség előtt.
Júniusban átadják a Nerpa-t Indiának
Jó rég írtunk a Nerpa-ról, egyik olvasónk részéről fel is merült nemrégiben a kérdés, hogy konkrétan hogyan is áll a dolog, India dörzsölheti-e már végre a markát? Nos, jelentjük igen, lévén friss bejelentés szerint júniusban sor kerül a szóban forgó Project 971A / Akula II-es támadó tengeralattjáró átadására.
A Pentagon megadta az Egyesült Államok nukleáris tölteteinek pontos mennyiségét
Az Egyesült Államok a közelmúltban felhagyott egy Hidegháborús hagyatékkal és 1962-ig visszamenően elérhetővé tette az információt nukleáris arzenáljának pontos méretéről.