Megkezdődik a K-431 szétvágása

Olvasóink egy része a címben szereplő jelölésből minden bizonnyal leszűri, hogy egy orosz atom-tengeralattjáróról van szó, a témában jártasaknak pedig talán az is beugrik, hogy ez egy nukleáris balesetet szenvedett, Echo II-osztályú (Project 675) SSGN.
Mégsem kell az európai portéka az indiaiaknak?

Úgy tűnik a szeptember második felében megszellőztetett döntés mégsem volt annyira végleges, az európai Eurojet konzorcium mégsem hagyta helyben a General Electric-et a Tejas Mark 2 hajtóművei terén.
Orosz atom-tengeralattjáró vegyes

Két, az orosz atom-tengeralattjárókhoz kapcsolódó szösszenetet gyúrtunk egybe, melyek egyike szegről-végről Oroszország sarkköri érdekeinek érvényesítéséhez köthető, míg a másik vonatkozásában India az érintett.
Újabb hajókkal bővül az Armada

A spanyol védelmi minisztérium és szocialisták között létrejött a megállapodás, mely értelmében megszakítás nélkül folytatódhat a Spanyol Haditengerészet modernizálása: a 2011-es védelmi budget tervezethez hozzácsapásra került újabb 4 Buques de Acción Marítima-osztályú őrhajó beszerzése.
Befejeződött az első Borej tesztelése – Bulava hírekkel fűszerezve

Hadrendbe állításra kész Oroszország első 4. generációs SSBN-je, a Borej-osztályú Jurij Dolgorukij. A Szevmash hajógyár keddi nyilatkozata szerint a Fehér-tengerről visszatért atom-tengeralattjáró túl van a gyári teszteken, már csak az utolsó állami ellenőrzésre van szükség mielőtt hadrendbe állítása az Orosz Haditengerészetnél megtörténhet.
Megérkezett Irak első amerikai őrhajója

A koalíciós erők teljes távozása utáni önálló helytállás érdekében a korábban teljesen szétvert iraki haderő újjáépítése már jó ideje zajlik. Az ugyan megkérdőjelezhető, hogy mit és mennyiért adnak el nekik, ám tagadhatatlan, hogy mindhárom fegyvernem vonalán zajlik az újjáépítés. A napokban bejelentett, Hawk és a kissé borsos árú F-16 beszerzés, illetve a szárazföldi erők szintén […]
Boomer eltávon

S9G – a General Electric 9. generációs, atom-tengeralattjáróba szánt reaktora. 33 éves, tervezett élettartama hosszabb, mint annak a hajótörzsnek, melybe belekerül, azaz az adott atom-tengeralattjárónak nem kell a reaktor újratöltés kényes folyamatán átesnie, hiszen mire erre sort kéne keríteni, addigra már a tengeralattjárót jó eséllyel szétvágták. A probléma csak ott van, hogy az S9G az […]
Múzeumhajó válhat az Iowa-ból is

Az Egyesült Államok utolsó csatahajói, az Iowa-osztály megépített 4 acélszörnyetege ugyan ezen hajótípus alkonyán született meg, ám mégis végigkísérték Amerikai nagyobb csetepatéit a 20. század folyamán.
Újból a Spitfire-ben ülve

Érdekes kis szösszenetet hozott le a RAF weboldala pénteken. Szeptember 17-én a RAF Northolt egy nem mindennapi eseménynek adott helyszínt: a mai is repképes Spitfire-ök egyikét több mint 6 évtized után összehozta a sors egyik pilótájával, ami azért mégsem egy mindennapos esemény.
Zöld lámpa az iraki IQ fighterek előtt

Az Iraki Légierő által még tavaly tavasszal nyilvánosságra hozott, 2020-ig felvázolt fejlesztési tervek szép lassan megvalósulnak, hovatovább idén június óta az sem újdonság, hogy a sok évnyi kilincselés meghozta az eredményét, Washington rábólintott az F-16 eladásra. A Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (Defense Security Cooperation Agency, DSCA) a minap közölte hogy elhárult az akadály az F-16IQ […]