|

Múzeumhajó válhat az Iowa-ból is

Az Egyesült Államok utolsó csatahajói, az Iowa-osztály megépített 4 acélszörnyetege ugyan ezen hajótípus alkonyán született meg, ám mégis végigkísérték Amerika nagyobb csetepatéit a 20. század folyamán. Az osztály névadója, a USS Iowa (BB-61) kivételével immáron az osztály összes további tagja múzeumhajóként ejti ámulatba a nagyérdeműt.

A USS New Jersey (BB-62) New Jersey államban, Camden kikötőjében, a történelemkönyvekből is ismert USS Missouri (BB-63) Pearl Harborban, míg a USS Wisconsin (BB-64) a virginiai Norfolkban várja a látogatóközönséget.

Egy friss döntés alapján azonban úgy tűnik, hogy lassan pont kerül egy évek óta tartó folyamat végére és az Iowa is csatlakozhat ilyen szerepkörben egykori bajtársaihoz. Friss információk szerint ugyanis úgy tűnik, hogy a USS Iowa képben a jövőben a keleti part és a szigetcsoportos tagállam mellett a nyugati parton is megtekinthető lesz egy a US Navy egykori büszkeségei közül.

Los Angeles pénteken ugyanis rábólintott arra, hogy a los-angelesi kikötőben otthont adjon egy, a USS Iowa fedélzetén kialakított múzeumnak.

Az 1939 júliusának elején megrendelt Iowa 1943 februárjában állt hadrendbe, majd 1944 legelejéig a Tirpitz esetleges felbukkanása végett állt ugrásra készen a keleti parton, Újfundland partjai mentén. 1944 februárja azonban már a Csendes-óceánon találja, ahol át is esik a tűzkeresztségen a Marshall-szigetek elleni támadásban. Cirka 1 évvel később 2 hónapra San Francisco-ban tartózkodik javítások végett, melyeket a Task Force 38-ra 1944 december 18-án, a Filppínó-tengeren lecsapó és igen komoly károkat okozó, a US Navy által csak Typhoon Cobra néven jegyzett tájfun okozta sérülések indokoltak.

USS Cowpens (CVL-25) a Typhoon Cobra során

A USS Cowpens (CVL-25) a Typhoon Cobra során. A tájfunban 3 romboló borult fel, 775 tengerész életét követelve | Forrás ,

1945 júliusában azonban már kiveszi a részét Hokkaidó ágyúzásából és a USS Missouri mellett jelent volt a Tokiói-öbölben a japán megadási iratok aláírásakor.

USS Iowa szárazdokkban, 1945 első negyedévében

Az Iowa 1945 január közepétől március közepéig volt szárazdokkban San Francisco-ban | Forrás ,

A USS Iowa 1946 januárjában tért vissza Japánba, hogy tavaszig az 5. Flotta zászlóshajójaként tevékenykedjen. 1946 tavaszától 1948 őszéig alapvetően kiképzési feladatokat látott el odahaza, a nyugati part mentén. A szolgálatból történő első kivonására 1949 márciusában került sor.

Hosszas pihenőben nem volt része, hiszen 1951 augusztusában reaktiválták és a többi Iowa-val együtt Korea partjaihoz vezényelték, ahol az Iowa a 7. Flotta zászlóshajójaként funkcionált. Mintegy fél évnyi, a régióban töltött idő után 1952 októberében vette az irányt Norfolk felé, javítási célzattal.

A US Navy hajójegyzékéből (Naval Vessel Register ) történő 2006-os törléséig eltelt évtizedek aktív és inaktív szakaszait nagyrészt az Atlanti-óceánon, illetve a Navy atlanti tartalék flottájának otthont adó Philadelphia-ban töltötte. Második alkalmas deaktiválására 1958 februárjában került sor egyébként, mely az elsőnél jóval hosszabb pihenőt hozott az Iowaknak: legközelebb csak a 80-as években reaktiválták és modernizálták őket mintegy évtizednyi időtartamra.

USS Iowa modernizálás

Ezen 1983-as fotó az Iowa 1982-84 között zajló, a reaktiválást megelőző modernizálásának egy pillanatát örökíti meg. A vén teknőkön a 16 inchesek Tomahawk robotrepülőgépek és Phalanx CIWS-ek képében kaptak modern ‘kollégákat’. | Forrás ,

USS Iowa lőgyakorlaton 1984 nyarán

Kizárt, hogy ezt a fotót valaki ne ismerje :) Egy 1984-es lőgyakorlat egyébként. | Forrás ,

Az Iowa jelenleg a kaliforniai Suisun-öbölben a Szellemflottának is nevezett National Defense Reserve Fleet tagjaként horgonyoz, szomszédaihoz hasonlóan várva sorsának alakulását – mely ugyebár úgy tűnik végre eldőlt.

12 hozzászólás “Múzeumhajó válhat az Iowa-ból is”