|

Befejeződött az első Borej tesztelése – Bulava hírekkel fűszerezve

Hadrendbe állításra kész Oroszország első 4. generációs SSBN-je, a Borej-osztályú Jurij Dolgorukij. A Szevmash hajógyár keddi nyilatkozata szerint a Fehér-tengerről visszatért atom-tengeralattjáró túl van a gyári teszteken, már csak az utolsó állami ellenőrzésre van szükség mielőtt hadrendbe állítása az Orosz Haditengerészetnél megtörténhet.

„A tengeralattjáró rendszerei jól teljesítettek, a korábbi tesztek során jelentkező problémákat orvosoltuk.” – áll a Szevmash közlésében.

Medvegyev és a Jurij Dolgorukij

Gyerekek, ne felejtsem el megdícsérni a Szevmasht a szép munkáért! ,

Mindezzel párhuzamosan nagyon úgy tűnik, hogy záros határidőn belül előáll az a helyzet, amit nagyon sokan persze már régen elkönyveltek: kész a tengeralattjáró, a gyermekbetegségei kikalapálva(?) ám a fő támadófegyverzete még sehol – mint közismert a Bulava tragikusan szerepelt eddigi pályafutás során.

Apropó Bulava. A tavaly decemberi, látványos volta miatt világsajtót bejáró felsülés után január magasságában ugye nyár végéig lehetett várni a következő teszteket, ami májusban már őszre módosult. Júniusban zöld lámpát kaptak az idei tesztek, melyekkel árhuzamosan csiripeltek augusztusi időpontról is. Mindezek után szeptember elején a védelmi minisztériumhoz köthető forrás szeptember 9-12 közötti időtartamot jelölte meg a tesztek folytatásának, mellyel kapcsolatban azt is megjegyeztem hogy nagyon valószínűtlennek tartja azok újbóli elhalasztását.

Úgy tűnik nem volt elég jól informált… Bár mentségre legyen mondva, ugyan Bulava/Bulavák nem reppentek, ám a tesztek jelenlegi indítóplatformja, az átalakított Typhoon-osztályú Dimitrij Donszkoj felkészítve, rakétákkal a fedélzetén kihajózott az említett dátum előtt. Hogy végül miért nem került sor az indításokra, az utolsó pillanatban miért lett lefújva a teszt, azt nem tudni. Mindenesetre az orosz védelmi miniszter még a szeptember 9.-12. közé megjelölt dátum előtt 1 nappal bejelentette, hogy a Bulava tesztek szeptember végén folytatódnak. Ami ugye a naptárra pislantva már nem tűnik túlzottan valószínűnek. Bár ugye nem vagyunk bejáratosak az Északi Flottánál, nem tudjuk hol van épp a Dimitrij Donszkoj…

Anatolij Szergyukov szeptember 17-én azt is bejlentette, hogy ha a különleges figyelemmel, a minőségellenőrzésre kiemelten kihegyezetten legyártott 3 Bulva folytatja az elődjeinek többsége által bemutatott problémasorozatot és azok eltérő részegységre vezethetőek vissza, akkor a teljes gyártási rendszert fel kell újítaniuk, át kell dolgozniuk. (A Bulava kapcsán esetlegesen meglévő tervezési hibát/hibákat eddig elhessegették, ám ezen tesztek ennek igazolására is szolgálnak.)

Mindezek mellett – és talán a csúszások egyik okaként – a Bulava programnak – és úgy overall az orosz SLBM fejlesztési programoknak – új főtervezője lett Alekszandr Sukhodolszkij képében. Ugye emlékszünk még arra, hogy a Bulava fejlesztéséért felelős Moscow Institute of Thermal Technology (MITT) vezetője, Jurij Szolomonov a Bulava 2009 június 15-i sikertelen tesztje után önszántából(?) lemondott. Az intézet egykori igazgatójának és főtervezőjének egyébként a szárazföldi telepítésű ballisztikus rakéták, azaz az ICBM-ek esetében megmaradt a főtervezői státusza.

A Bulava program láthatóan továbbra is komoly gondban van, ám ahogy korábban sem, most sem merült fel hivatalosan a program törlésének kérdése a ráncfelvarrással megszületett sikertermék a Szinyeva javára. Gondoljunk csak a védelmi miniszter fentebb említett nyilatkozatára.

Ez persze nem meglepő, hiszen nem (feltétlenül) úgy megy az, hogy kvázi 1-1 adott rakétatípus köré tervezett tengeralattjárót csak úgy könnyedén átalakítanak egy másik hordozására. Nem is beszélve az eddig fejlesztésbe, gyártásba beleölt rubelekről! Márpedig 1 Borej hadra kész, másik kettő épül, a negyedik megrendelve.

3 hozzászólás “Befejeződött az első Borej tesztelése – Bulava hírekkel fűszerezve”

  1. Ami szintén érdekes, hogy a negyedik épülő Borey egység, a Szent Miklós ( az orosz nevébe beletört a billentyűzetem ) fedélzetén nem 16 hanem már 20 Bulava indítóállás lesz a hírek szerint. Csak aztán legyen mit belerakni a tubusokba… A Dmitry Donskoy egyébként éppen most 30 éves! Ahhoz megint az orosz néplélek mély bugyrainak ismerete kellene, hogy megértsük, miért pont a legidősebb Typhoon egység az egyetlen, amely még ténylegesen szolgálatban van, miközben a jóval fiatalabbak közül már hármat bezúzattak…

  2. A Bulava fejlesztésének elején , hoztak egy hibás dontést, hogy a moszkavai intézetnek adták oda a rakéta fejlesztését, akiknek semmilyen tapasztalatuk és ismeretuk sem volt a TA -rol inditható ballisztikus rakétákat illetoen. Solomonov nagy tudós (A topolokat o fejlesztette ki), de egyutt kellett volna mukodniuk a Makajev tervezoirodával , akik a Szinevákat fejlesztették, hisz ok speciálisan vizbol indithato rakétákkal foglalkoznak…