India ismét Talwar fregattokat rendel?

Az orosz Krivak III fregatton alapuló, orosz-indiai együttműködésben megszületett, csökkentett észlelhetőségű Type 1135.6 / Talwar-osztályból India 1997-ben rendelte meg az első három hajóegységet. Tette ezt annak érdekében, hogy kitöltse azt az űrt, ami a Leander-osztály kivonásával, illetve az USA lépése miatt csúszásban lévő, saját építésű Shivalik-osztályú fregattjainak érkezéséig keletkezett. Az átadási idők vonatkozásában ugyan csúszást szenvedett és némi utólagos finomhangolást is igénylő hadihajókkal igen elégedett volt az Indiai Haditengerészet, így 2006 júliusában úgy döntöttek, hogy további 3 egységet rendszeresítenek az azóta mondhatni a tűzkeresztséges is átesett osztályból

Mint korábbi Talwaros híreinkből már ismert kell legyen a jelenleg éppen a leszállítási szakaszban álló második széria körüli legjelentősebb változások közé tartozik, hogy más hajógyár, a kalinyingrádi Jantar építi őket, illetve az Indiában problémásnak bizonyult 3M-54E Klub rakéták helyett az indiai-orosz fejlesztésű BrahMos szuperszonikus csapásmérő robotrepülőgépek alkotják csapásmérő fegyverzetük gerincét.

Mint az imént említettük India második szériás Talwarjai már inkább a szállítási szakaszban vannak, mint sem: a a Jantar építette 2., az Indiai Haditengerészet 5. Talwarja, az INS Teg az áprilisban beharangozottaknak megfelelően az idei év negyedik hónapjának végén hadrendbe állításra került, a Jantar hajógyár vezetésének elmondása szerint pedig az általuk épített 3. Talwar 2013-folyamán kerül átadásra.

Az indiaiak talán már meg sem lepődtek azon, hogy a 2. széria is megcsúszott az átadási időkkel, amiben vélhetően szerepe volt annak is, hogy Oroszország is rendelt úgymond „tegnapra kell” jelleggel a Jantarttól 3 + 3 Project 1135.6M / Admiral Grigorovics-osztályú fregattot. Ennek, illetve annak ellenére, hogy korábban nagyon tolták a kizárólagosan hazai építésű hadihajók szekerét, az oroszok turbános barátai állítólag arra készülnek, hogy életbe léptessék a 2007 nyarán megkötött szerződésben szereplő, további 1-3 hajó építését biztosító opciót.

India részéről ugyan ennek egyelőre semmilyen hivatalos megerősítése nincs, ám a Jantar hajógyár igazgatójának elmondására hivatkozván az orosz állami hírügynökség, a RIA Novosztyi arról hírezik, miszerint a Jantar még az idei évben elkezdi újabb 3 Talwar építését az Indiai Haditengerészet részére, melynek előkészületeit már el is kezdték.

A tárgyalások elviekben már régebb óta zajlanak az ügyben és a 3 fregatt árcédulája kapcsán 1,7 milliárd dollárt rebesgetnek.

Nyílt vízen hajózó, a jobb oldalát mutató Talwar-osztályú fregatt a levegőből fotózva

Talwar-osztályú fregatt – a második körben megrendelt 3 Talwar már BrahMos robotrepülőgéppekkel lesz felfegyverezve. | Fotó: Jantar Hajógyár ,

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Az indiai piacot is célba vette az EMBRAER

Az indiai piacot is célba vette az EMBRAER

Görök Mirage-ok Indiának?

Görök Mirage-ok Indiának?

India lehet a KC-390 legújabb megrendelője

India lehet a KC-390 legújabb megrendelője

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya