|

HTKA Hírhalom 2017. 26. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét elején egy csokorba fűzve.

Az orosz Roszoboronexport vezérigazgatója Párizs–Le Bourgetben arról beszélt a sajtó munkatársainak, hogy az Indiai Légierő Szu-30MKI vadászbombázóinak modernizálása olasz cégek közreműködéssel fog zajlani. Hogy ez pontosan mit takar, arról egyelőre nincs konkrét információ.


2015. október 14-ét írunk, amikor a Svájci Légierő egyik F/A-18C-je Franciaországban vett részt gyakorló repülésen. A Hornet bal hajtóműve hirtelen leállt, majd a gép elkezdett balra orsózni. A pilóta a katapultálás mellett döntött, így ugyan a gép lezuhant, de személyi sérülés nem történt. Az eset kivizsgálásáról készült jelentés nemrég látott napvilágot, mely szerint a pilóta hibázott, ugyanis nem alkalmazta a hajtóműleállás bekövetkezte után kötelező vészhelyzeti eljárást. Ezen felül a megfelelő manővereket sem hajtotta végre, melyekkel a gépet kivehette volna az orsózásból. A pilótát most a katonai előírások megszegésével vádolják.


40 napos világ körüli bemutató úton vesz részt az Embraer KC-390. A két hajtóműves szállítógép először Svédországban vendégeskedett, majd utána a június 17.-23. között megtartott párizsi légiszalonon tekinthették meg közelebbről is az érdeklődők. Következő uticélja Új-Zéland, ahol hamarosan esedékessé válik a C-130-asok leváltása. Innen nyugatnak veszik az irányt, több dél-ázsiai és észak-afrikai országot is meglátogatnak, mielőtt visszatérnek Brazíliába.


Két nap múlva kapja meg “új” MiG-29-eseit a Szerb Légierő. Az Oroszországból érkező használt gépeket térítésmentesen kapták, azzal a feltétellel, hogy azok felújítását orosz cégektől rendelik meg. A 6 beérkező példány mellé a meglévő 4 gépüket is modernizálják, az ígéretek szerint megkapják a Zsuk-ME radart valamint az R-77-es rakétákat, és képességeik egyenértékűek lesznek a magyar Gripenekével.


Júliusban települhetnek át Jordániába az Incirlik légibázison állomásozó német Tornado ECR felderítők. Törökország és Németország feszült viszonya vezetett oda, hogy a szíriai harcokat támogató német gépek számára új légibázist kellett keresni. A német védelmi miniszter, Ursula von der Leye arról számolt be a média képviselőinek, hogy július közepén kezdhetik meg újra a repüléseket a Tornadok.


Pár napja került szóba a MiG és a Szuhoj összeolvadása, most pedig előbbi jelenlegi terveiről is kaptunk néhány információmorzsát. A vállalat igazgatója, Ilya Tarasenko egy újságnak adott interjúban mondta el, hogy jelenleg 3 fő területre koncentrálnak: a meglévő gépek modernizálására, egy többfeladató UAV kifejlesztésére, valamint a MiG-31-es váltótípusának létrehozására. Utóbbinál már folynak is a munkálatok, a cél, hogy mire a MiG-31-es következő nagy modernizációja időszerű lesz, addigra kész legyen a váltótípus. Tarasenko a már megszokott orosz túlzásokkal is élt, elmondása szerint az új gép az űr határán repül majd, és talán hiperszonikus sebességre is képes lesz.


Június 15-én elvesztette egyik Hawk 108-asát a Maláj Királyi Légierő. A kiképzőgép a Kuala Lumpurtól kb. 200 kilométerre keletre található Kuantan város légibázisáról szállt fel helyi idő szerint délelőtt 11-kor. 30 perccel később a légi irányítók elvesztették a gép nyomát, amit sajnos csak a kutató-mentő csapatoknak sikerült újra megtalálniuk délután 14:30-kor. A két pilóta ugyan katapultált, de a roncsok megtalálásának időpontjában már nem voltak életben.


Az indiai kormány visszamondta a 16 S-70B-re leadott megrendelését. Még 2014-ben döntöttek a Sikorsky típusának szolgálatba állítása mellett, azonban a felek azóta sem tudtak megegyezni az anyagiakban.


Végső fázisába érkeztek a tárgyalások Új-Delhi és az Airbus között 56 C295W eladásáról. Az 1,8 milliárd dolláros üzlet keretein belül 16 szállítógépet biztosítana az Airbus, a többit otthon gyártaná le a Tata Advanced Systems.


A Bangladesi Légierő 5 Mi-171Sh beszerzéséről írt alá szerződést a Rosoboronexporttal június 13-án. A helikoptereket képességeit békefenntartó feladatok során szeretnék kiaknázni.


Tajvani források szerint a korábban tervezettnél több Wan Chien robotrepülőgépép legyártása mellett kötelezték el magukat. A döntést Han Kung hadi szimuláció lefuttatása után hozták meg, mely azt az eredmént hozta, hogy a hazai gyártású fegyverre szükség van egy esetleges kínai támadás visszaveréséhez. A korábbi miniszter 100 alá csökkentette a megrendelt rakéták mennyiségét, ezt szeretné a jelenlegi kormány ismét 3 számjegyűre változtatni.

A “Wan Chien” névre keresztelt AGM-158 makettje az F-CK-1 szárnya alá függesztve | Fotó: J Michael Cole ,

Nyilvánossá vált az F-22 gyártásának esetleges újraindítását vizsgáló, a Képviselőház által megrendelt jelentés lényegi tartalma: a Military.com értesülései alapján további 194 gép legyártása 50 milliárd Dollárjába kerülne az adófizetőknek. Ebből szűken 10 milliárd lenne a gyártósor újbóli beindítása. A gépek egységára pedig csekély 206-216 millió körüli összegre jönne ki.

Ahogy az várható is volt ilyen árak mellett nem várható az 5. generációs típus gyártásának újraindítása.


A Reuters hírügynökség jelentése szerint a Lockheed Martin 11 állammal is közel áll a megegyezéshez, összesen 440 F-35 eladása ügyében. A gépeket 3 szériában szétosztva, 2018-tól kezdik gyártani, a teljes szerződés 37 milliárd dollárt hoz majd a vállalat számlájára. A megrendelők között van Ausztrália, Dánia, Izrael, Olaszország, Japán, Hollandia, Norvégia, Törökország, Dél-Korea, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok. Az. 5. generációs típus példányainak egységára még nem nyilvános, de annyit lehet tudni, hogy a 440 gépért átlagosan 85 milliárd dollárt fizetnek a megrendelők. Ezt az összeget az A verzió esetében 2020 végére várhatóan sikerül 80 millióra leszorítani.


Újrakezdi az SM-2MR légvédelmi rakéták gyártását a Raytheon. 280 példányra kaptak megrendlést az SM-2 Block IIIA és IIIB variánsokból az Amerikai Haditengerészettől valamint Ausztráliából, Japánból, Hollandiából és Dél-Koreából.


A korábbi elképzeléssel ellentétben az Amerikai Légierő immár 841 F-16C/D vadászbombázójának élettartamát akarja kitolni. Eddig 300 Block 40/42-es és 50/52-es példány élettartam hosszabbításáról lehetett hallani, a jelenlegi 8000 repült órás korlátot 12000-re módosították volna. Nem csupán a gépek példányszámát növelnék meg, a 12000 helyett 13856 repült órás élettartamot akarnak biztosítani a vadászbombázóknak.


Újra repülőgép termelés folyik abban a Long Island-i hangárban, ahol egykor az F-14-eseket gyártotta a Grumman. A 70 000 négyzetlábas, azaz körülbelül 6500 négyzetméteres épületben napelemes vitorlázógépek építését kezdi meg a Luminat. Az egykor 20 000 embernek munkát adó gyár ismét a megélhetést jelenti majd 2000 dolgozó számára.

Long Islanden épülő F-14A-k 1986-ban | Forrás: San Diego Air & Space Museum Archives ,

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.