|

Kanada 18 Super Hornetet vásárolna

Harjit Sajjan kanadai védelmi miniszter keddi bejelentésével újabb fejezetéhez érkezett a kanadai vadászbombázó géppark megújításának csöppet sem zökkenőmentes ügye. Jól ismert, hogy a Justin Trudeau vezette kormány nem lelkesedik a korábban abszolút biztosnak vett, majd a csúszások miatt kérdésessé vállt F-35A beszerzés miatt – olyannyira, hogy a választási kampány részét is képezte a Lockheed Martin típusának félreállítása és új, igazságosnak és átláthatónak nevezett tender kiírása.

Nos, úgy tűnik, hogy egy időre sikerült is elnapolni az amerikai 5. generációs típus ügyét, lévén a védelmi miniszter közleménye szerint egyeztető tárgyalásokba kezdenek a Boeinggel 18 db Super Hornet beszerzéséről. Ezt a hivatalos álláspont szerint amolyan réskitöltő jelleggel tennék addig, míg az új, 5 évesre tervezett tenderen megszületik a döntés a hosszútávon hadrendbe állítandó típusról.

Kanadai F/A-18 Hornet iparkodik - a típus kanadai hivatalos jelölése a CF-188 Hornet.

Kanadai F/A-18 Hornet iparkodik – a típus hivatalos kanadai jelölése a CF-188 Hornet. Corporal Pierre Habib, 3 Wing Bagotville. © 2012 DND-MDN Canada,

Sajjan hozzátette, hogy Kanada nem kívánja megszüntetni az F-35 programban betöltött partneri státuszát, ám megbízható szövetséges megítélésének fenntartása érdekében mielőbb szüksége van a kiöregedő Hornet géppark modernizálására. Arról nem volt szó, hogy a múlt hónapban belengetett CF-188 modernizációs tervet miként érinti ezen új bejelentés.

A beszerzésről semmilyen konkrétum nem elérhető, így annak pénzügyi kerete sem. Ennek kapcsán a Trudeau kabinet közösségi szolgáltatásokért és beszerzésekért felelős minisztere, Judy Foote úgy nyilatkozott, hogy van egy hozzávetőleges elképzelésük az árcéduláról, ám ez majd a Boeinggel folytatott tárgyalások során alakul ki véglegesre.

Ausztrál Super Hornetek.

Ausztrál Super Hornetek. ,

Mivel a kanadai védelmi költségvetés is szűkös, illetve előkészítés alatt van egy komoly flottafejlesztés is, így egyesekben felmerült a kérdés, hogy ezen döntés nem annak az előkészítése-e, hogy az F-35 programban részt vevő kanadai cégek szankcionálásanak elkerülése mellett inthessenek búcsút az F-35-ösnek. A felvetés arra építkezik, hogy az anyagiak vélhetően nem fogják lehetővé tenni 2 típus üzemeltetését, a részben új típusnak tekintendő Super Hornet bevezetési költségei pedig pénzügyi akadályozói lehetnek az F-35-ösnek – azaz meghozható az a döntés a tenderen, hogy Kanada számára előnyösebb az ideiglenesnek szánt Super Hornet géppark véglegesre bővítése.