|

A Raytheon is indulna a T-X tenderen

Az amerikai hadiipari vállalat a General Dynamics által hagyott űrt töltené ki az Alenia Aermacchi oldalán, mely az M-346 Master kiképzőgépét T-100 néven nevezi a T-X tenderre.

Bár 2013 februárjában örömmel jelentették be az együttműködést, márciusban szakítás lett a románc vége: mégsem a General Dynamics lett az olasz cég pályázatának fővállalkozója. A megüresedett helyre leginkább a Raytheon pályázik, folyamatosan tárgyalásban áll az USAF illetékeseivel, valamint az olasz gyártóval is.

T-100 (M-346 Master)

A hírek szerint azonban a Raytheon nem fővállalkozóként, csupán beszállítóként venne részt a programban, viszont a pályázathoz fővállalkozó kéne, anélkül esélytelen az Alenia Amerikában.

Emiatt van az, hogy bár a Raytheon neve már májusban felmerült, mint lehetséges partner, máig nem sikerült megegyezniük az olasz vállalattal.

Boeing-Saab T-X koncepció | Forrás: Boeing Concept Art

Boeing-Saab T-X koncepció | Forrás: Boeing Concept Art ,

Eközben a Boeinggal karöltve induló Saab meglehetősen magabiztos a múlt héten tartott szűkkörű prezentációt követően. Hakan Buskhe, a svéd vállalat vezérigazgatója elmondta, rendkívül elégedett az amerikai partnerrel folytatott, immáron kétéves együttműködéssel és véleménye szerint meg fogják nyerni a közbeszerzési eljárást. Amennyiben mégsem, akkor is sokat tanultak a közös munka során és egy remek kapcsolatot alakítottak ki a Boeing illetékeseivel, mely alapul szolgálhat további projektek számára is.

T-38 Talon kötelék

T-38 Talon kötelék ,

A 2015 márciusában elindított T-X tender keretében a szuperszonikus T-38C Talon típusú sugárhajtású kiképzőgépek leváltására keresnek olyan típust, mely megfelelő módon képes elvégezni a pilóták képzését az elkövetkezendő 40 évben. Az előzetes darabszámok szerint 350 gép megrendelése biztos, de valószínű, hogy ez a szám tovább fog növekedni. Már csak azért is, mert a legfrissebb hírek szerint az F-16C agresszorok váltótípusaként is emlegetik a típust.

Az óriási üzletről a Northrop Grumman csapata mellett nem akar lemaradni az új típussal előrukkoló Boeing/Saab, valamint a Korea Aerospace Industries és Lockheed Martin alkotta páros sem, mely (egyelőre) a T-50 Golden Eagle felpiszkált változatával pályázik. Emellett bejelentkezett még a megmérettetésre az Alenia Aermacchi is a T-100-assal (mely az M-346 Master “amerikanizált” változata) és gondolkodik az induláson a Textron AirLand is. Továbbá korábban az is felmerült, hogy a kínaiak is versenybe szállnának a US Aerospace segítségével.