|

A JF-17 Thunderrel házalna Pakisztán Bulgáriában

Bulgária leginkább légierejével kapcsolatos hírekkel szokott szerepleni nálunk – nincs ez most sem másképp. Mint ismert lehet a NATO 5. körös bővítésekor, 2004-ben taggá vált tagok közül Bulgária az egyetlen, aki még adós légierejének nyugati technológiával való megújításával.

Ez várhatóan használt F-16 típusú vadászbombázók formájában valósul majd meg – ezen típus beszerzését legutóbb egyébként közös szomszédunk, Románia húzta keresztül, mikor is elhappolták az eladásra felkínált portugál F-16-osokat az azokért szintén versenyben állt Bulgária elől. Azóta ugyan szóba kerültek a görögök, akik egy magukra nézve igen jó feltétel mellett készek lennének gépeket eladni légierejükből, ám az utóbbi időben nem gépbeszerzés, hanem a MiG-29-esek felújítása és kisebb modernizálása volt terítéken a bolgár légierővel kapcsolatos hírek között.

És akkor felreppen a hír, hogy a pakisztániak Bulgáriában is szerencsét próbálnának azzal a típussal, mellyel sok más légierőnél is próbálkoznak – a kínai/pakisztáni fejlesztésű, de csak a Pakisztáni Légierő által hadrendbe állított JF-17 Thunderrel.

Parkoló JF-17 Thunder a gép orra felől, a gép orránál magasabbról fotózva

A JF-17-ről további képek a fenti fotóra kattintva elérhető képtérban tekinthetőek meg. | Fotós: jets.hu ,

Az igaz, hogy a bolgár államkincstár falai nem dőlnek kifelé, így az orosz reptechnika váltására sem jut majd hatalmas összeg, a JF-17 meg pont ilyen pénztárcájú vevőknek lehet csábító, nade Bulgária ugye mégis csak NATO tag, ami több szempontból is nem kimondottan járható alternatívának teszi a Thundert. Apropó említettük már, hogy a bolgár védelmi miniszter még idei év első negyedében várhatóan az Egyesült Államokba látogat a vadászbombázó – kizárásos alapon F-16 – beszerzésről tárgyalni?