|

Nem adja fel az RQ-4-el kapcsolatos európai terveit a Northrop Grumman

Annak ellenére, hogy a német megrendelésre készülő EuroHawk projekt gyakorlatilag meghiúsult, a Northrop Grumman úgy tűnik, nem adja fel azon terveit, hogy eladja a Global Hawk felderítő UAV-t Európában. Legalábbis ezt látszik megerősíteni egyik felső vezetőjük szerdai nyilatkozata: Andrew Tyler, a cég nagy-britanniai és európai részlegének vezérigazgatója szerint a legvalószínűbb vásárlók pillanatnyilag az Egyesült Királyság, Norvégia és Németország. Tyler ezt a megállapítását arra alapozza, hogy jelenleg e három partnerrel folytatnak párbeszédet a témában, velük a legszorosabb az üzleti/marketing-kapcsolat.

A Northrop Grumman – így Tyler – abban bízik, hogy a 2012-ben aláírt, öt darab RQ-4B Block 40 Global Hawk beszerzéséről a NATO-val aláírt szerződés realizálódása elősegítheti az európai államok vásárló-kedvének felerősödését. Ez még annak ellenére is így történhet, hogy az említett öt UAV nem kizárólag az Öreg Kontinens országainak felügyelete alatt működik majd, ám az ominózus szerződést aláíró 13 NATO-tagállam közül csak egy (az Amerikai Egyesült Államok) tengerentúli. Továbbá fontos kiemelni, hogy a Szövetség többi országa is beszállhat a jövőben, illetve figyelemmel kísérheti a rendszer működését.

EuroHawk: az első felszálláskor [a képen] még nem gondolta senki, hogy törlésre kerül a program... | Fotó: Northrop Grumman

EuroHawk: az első felszálláskor [a képen] még nem gondolta senki, hogy törlésre kerül a program… | Fotó: Northrop Grumman ,

Vessünk néhány pillantást a három, potenciális Global Hawk – tulajdonosra! Kezdjük talán Németországgal, mely szinte az utolsó pillanatban, több százmillió euró elköltése után állíttatta le az egyébként 1,2 milliárd eurós költségvetésű projektet, melynek keretében öt, saját igényeik szerint (leginkább kiemelendő a módosított SIGINT rendszer) módosított RQ-4B Block 20-ast szereztek volna be, EuroHawk néven. Ezek közül az első el is készült, ám ekkor a német kormány törölte a beszerzést. A Northrop viszont nem adta fel: intenzív reklámkampányt folytatnak a típus mellett, illetve folytatják a tárgyalásokat Berlinnel, bizakodva egy újabb sikerben.

Nagy-Britannia kapcsán nem is elsősorban a hagyományos Global Hawk kerülne eladásra, hanem annak tengerészeti felderítésre optimalizált verziója, az MQ-4C Triton. Természetesen utóbbi is alkalmas az RQ-4 eredeti feladatainak elvégzésére, ám elsődlegesen nem erre alkalmas. London pedig már egy ideje szemezget különféle tengerészeti felderítőkkel, melyekre nagy szüksége lenne – a Northrop Grumman szerint pedig egy pilóta nélküli rendszerrel járnának a legjobban. A BAE Systems Nimrod MR4A – projekt drasztikus költség-túllépése, majd törlése után pedig egyre sürgetőbb a döntés, amire két-három éven belül mindenképpen sort kell keríteni.

MQ-4C Triton SDD-1 | Fotó: Northrop Grumman

MQ-4C Triton SDD-1 | Fotó: Northrop Grumman ,

Az sem elképzelhetetlen egyébként, hogy az RQ-4-esek csak egy részét képeznék Nagy-Britannia tengerészeti felderítő arzenáljának, hasonlóan Ausztráliához. Utóbbi ország hasonló problémákkal küzdött, melyekre egy vegyes flottával kívánnak reagálni: a Boeing P-8A Poseidon repülőgépek mellé érkeznek a pilóta nélküli légi járművek (természetesen Tritonok), kiegészítve egymás képességeit.

Talán hasonló terveket szövöget a Northrop Grumman Norvégiában is, melynek szintén jelentős mennyiségű vízfelszínt kell ellenőriznie. Ráadásul a globális felmelegedés hatásaként egyre inkább hajózhatóvá váló északi-sarki tengerek, illetve a felszínük alatt rejtőző, a kutatók szerint hatalmas mennyiségben kinyerhető szénhidrogén-tartalékok indokolttá tennék a modern, nagy kapacitású felderítő-képesség kiépítését.