|

Megvan az első megrendelő az AH-6i-re

A tegnap lezárult Dubai Airshow 2013 keretében, a Boeing amerikai repülőgépgyártó nagyvállalat számos, polgári típusokra szóló megrendelést kapott, ám ezek mellett a katonai szférában is sikerült egyet-kettőt bezsebelnie. Ilyen például az a kontraktus, melyet egy, egyelőre meg nem nevezett ügyféllel hoztak tető alá, és amely a cég egyik legújabb portékára, az AH-6i Little Bird könnyű harci helikopterre vonatkozik. Leanne Caret, a cég helikopterekkel foglalkozó részlegének alelnöke szerint a Boeing az FMS program keretében hamarosan el is kezdi a forgószárnyasok gyártását az első nemzetközi megrendelő számára az arizonai Mesában.

AH-6i

AH-6i ,

A Boeing részét képező MD Helicopters MD500/OH-6 platformjára épülő, de jelentősen modernizált AH-6i korábban már tárgyát képezte megrendelési igényeknek, mégpedig Jordánia és Szaúd-Arábia részéről. A két közel-keleti állam közül előbbi egyszer már alá is írta a szerződést 18 példány szállításáról, ám – részben az arab tavasz néven emlegetett eseménysorozat miatt – ez halasztást szenvedett. Szaúd-Arábia pedig egy korábbi, nagyobb volumenű fegyvercsomag részeként hozta nyilvánosságra szándékát, hogy 36 darabot venne a Little Bird legújabb verziójából, amit azóta sem ütöttek nyélbe. Természetesen nincs kizárva, hogy egy harmadik fél lesz a befutó, de e két államra lehet a leginkább gyanakodni.

Kapcsolódó hír, hogy Caret szerint a Boeing a jóval nagyobb kategóriát képviselő, CH-47F Chinook nehéz szállítóhelikopter esetében is újabb megrendelésekben reménykedik, a közel-keleti régióban és a világ más részein egyaránt. Konkrétan Kanadát és az Egyesült Királyságot nevezte meg, mint lehetséges exportpartnereket, melyekkel a közeljövőben tető alá hozhatnak kisebb-nagyobb szerződéseket. Ha pedig már Közel-Kelet: a Chinook legmodernebb verziója már megtelepedett a környéken, ugyanis az Egyesült Arab Emírségek 16 darabos megrendeléséből már hetet átvehetett.