|

Jövőre piacra kerülnek a pakisztáni JF-17-esek

Pakisztán tervei szerint jövőre végre piacra dobják a kínaiakkal együtt fejlesztett, de hazai gyártású JF-17 Thunder vadászbombázót.

Az ázsiai ország vezetése reálisan ítéli meg a piacot és nem kergetnek nagy álmokat: az első évben csupán 5-7 gép eladását vizionálják. Pedig érdeklődőből van bőven, már 2011-ben is beszámoltunk arról, hogy több ország érdeklődik a JF-17-es után, akkor ezt írtuk:
„Az egyik potenciális megrendelő Egyiptom, akinek pilótái repültek is a típussal, meglepően pozitívan nyilatkozva róla. A típus után Azerbajdzsán, Szudán Zimbabwe, Szomália, Eritrea, Banglades, Irán és Nigéria is érdeklődik, de potenciális megrendelőként tartják számon a lassan újraszerveződő Líbiát is.”

JF-17

A Pakistan Today értesülései szerint jelenleg első számú vevőként „Srí Lankára, Kuvaitra, Katarra és más baráti országokra” tekintenek. Emellett az ázsiai, kelet-európai, dél-amerikai és afrikai régióból is várnak megrendeléseket, ez egybeesik a 2011-ben említett országokkal.

A népszerűsítésért is tettek, több nemzetközi repülőnapon és kiállításon is szerepeltették a típust, mely jelenleg a legolcsóbb 4. generációs vadászbombázónak számít. A számos érdeklődő és az alacsony ár miatt talán nem is irreális az az elképzelés, miszerint az elkövetkező 5 év folyamán mintegy 300 darabot szeretnének eladni az FC-1 Xiaolong néven is ismert gépből, mely iránt déli szomszédunk, Szerbia is érdeklődött.


Ha érdekel a JF-17 Thunder típusismertetője, katt ide!