|

Összeáll a Boeing és a Saab a T-X tenderre?

Először 2009-ben írtunk arról, hogy az Egyesült Államok Légieje több évnyi előkészítési háttérmunka után magasabb fokozatba kapcsolta a (vadász)pilóták haladó képzését biztosító T-38 Talon leváltását célzó, T-X jelölésű programját. Az azóta eltelt években több alkalommal is jelentkeztünk hírekkel – elsősorban azzal, hogy melyik európai, vagy ázsiai fejlesztő melyik amerikai mamuttal állt össze a tenderre.

A Northrop által kifejlesztett T-38 Talon a 60-as évek eleje óta szolgálja a haladó szintű pilótaképzést.

Mert a felállás eddig az volt, hogy már egy hosszabb-rövidebb idő óta létező európai, vagy ázsiai gép kerül átalakításra az amerikai igényeknek megfelelően. A Northrop Grumman a BAE Systems-szel párban a magyar hajózók által is ismert Hawk T2/128 változatára alapoz, a Lockheed Martin a dél-koreai KAI-val állt össze azon T-50 Golden Eagle kapcsán, aminek létrehozásában nekik is szerepük volt. Legutóbb a General Dynamics jelentette be, hogy az olasz Alenia Aermacchi-val karöltve, az M-346 Master-re alapozva nevezne. A nagy amerikai védelmi vállalatok közül egyedül a Boeing részéről volt olyan nyilatkozat, hogy egy új fejlesztéssel próbálkozna.

Ezen döntésük mögött vélhetően az húzódhatott meg, hogy a többiekkel ellentétben egyáltalán nem bíztak abban, hogy az USAF által kitűzött céldátumok tarthatóak lesznek. Nos, ez valóban így alakult, sőt a menetközben bekövetkezett pénzügyi fűnyírózás miatt még inkább megcsúszott a T-X program, mely a jelen állás szerint 2023-24 előtt nem hoz termést. Ez jelentős csúszás az eredeti 2017, majd a 2020-as dátumokhoz képest, sőt olyan infók is olvashatóak, miszerint ha nagyon muszáj elvegetálnak a 20-as évek végéig is a Talonnal.

T-38 az 1961-es festéssel

Évfordulós tisztelgés: T-38 Talon az eredeti, 1961-es festéssel egy 2011-es fotón | Fotó: Jo Hunter ,

Az ezen már több éve dolgozó Boeing-nek tehát lehetne ideje egy saját fejlesztésre, azonban úgy tűnik, hogy ők is a csapatmunka mellett teszik le a voksukat. A legújabb, nem hivatalos – de egyik érintett fél kommunikációs részlege által sem cáfolt – hírek szerint az amerikai óriásvállalat előrehaladott tárgyalásokat folytat a kiképző- és kis méretű gépek fejlesztésében nagy tapasztalattal rendelkező Saab AB-vel a több milliárd dolláros, alsó hangon 350 gép cseréjét megvalósítani hivatott T-X tenderen való közös indulással kapcsolatban.

A felröppenő pletykákra a Saab North America részéről úgy reagáltak, hogy valóban folynak együttműködési tárgyalások a Boeing-gel – úgy általában sok mindenről és hasonlóan járnak el a többi nagy amerikai játékos esetében is. A Boeing részéről sem erősítettek meg semmit, mindössze olyan „konzerv” válasszal tértek ki, hogy számos lehetőséget, többek közt együttműködési lehetőségeket is megvizsgáltak a T-X tender kapcsán. Mindkét fél kitért arra, hogy konkrétumok esetén azonnal közzéteszik azokat.

Nos, erre lehet nem kell sokat várni, mert a források szerint a JAS-39F leegyszerűsített változatára alapozó történet igencsak előrehaladott állapotban van.