|

A Master nyert Izraelben

Bár a korábbi kiszivárogtatás után sejteni lehetett, immáron bizonyos: az Alenia Aermacchi M-346 Master típusú sugárhajtású kiképzőgép nyerte a CM-170 Zukit (Fouga Magister) és az A-4 Skyhawk típusok leváltására kiírt izraeli tendert.

Az izraeli védelmi miniszter tegnap jelentette be, hogy az olasz típus legyőzte koreai-amerikai vetélytársát, a KAI (Korean Aerospace Industries) és a Lockheed Martin által közösen kifejlesztett T-50 ‘Gonden Eagle’-t. A nyertes masinából 1 milliárd dollárért cserébe 30 darab kerül Izraelbe, ám nem az állam lesz a tulajdonosuk, hanem az Elbit Systems és az IAI (Israel Aerospace Industries) által alapított TOR vállalat vásárolja meg és adja bérbe az Izraeli Légierő számára. Az első gépek várhatóan 2014-ben érkeznek a megrendelőhöz.

Vajon sikeres lesz-e a Master “amerikanizált” változata? |Fotó: Alenia Aermacchi ,

A két vetélytárs az utóbbi időben felajánlotta Izraelnek, hogy amennyiben a portékájuk kerül ki győztesként, cserébe izraeli gyártású termékeket vásárolnak. Olaszország ígéretük szerint 4 darab légtér-ellenőrző repülőgépet, illetve műholdakat vásárolnának, míg a koreaiak az 1,6 milliárdos ellentételezés részeként földi telepítésű radarrendszereket, légi-utántöltő repülőgépeket (polgári utasszállítókból átalakítva) vásárolnának, valamint modernizációs programokat rendelnének, elsősorban helikoptereik és C-130 Hercules teherszállító repülőgépeik számára, emellett bevonnák Izraelt a KF-X programba is.

Most, hogy az olaszok kerültek ki győztesen a versenyből, ők ülhetnek le tárgyalni a Földközi-tenger keleti partján fekvő állammal. A tárgyalóasztal mögött folytatott egyeztetések során még konkretizálódik az ellentétezés mikéntje, melyről amint lehet, beszámolunk Olvasóinknak.

M-346 Master kötelék – Mára csak a kék maradt a prototípusok közül ,

Az M-346 Master eddig az olasz megrendelésen kívül Szingapúrban tudott győzedelmeskedni, Indonéziában a T-50 Golden Eagle maradt felül. Az Egyesült Arab Emirátusokban dilemma van, ugyanis az olasz típus győzelme ellenére megszakadtak a tárgyalások és lehet, hogy mégis a dél-koreai masina lesz a befutó. A két típus versenyez emellett Lengyelországban, Brazíliában, a Fülöp-szigeteken, az összeurópai kiképzőprogramban és az Amerikai Egyesült Államok T-X tenderén is.

20 hozzászólás “A Master nyert Izraelben”

  1. Kuruc71: sztem mivel különvált a fejlesztés az oroszok az ő szabványukat, az olaszok meg a nyugati szabványokat alkalmazta a gép fejlesztésnél. Ezért én úgy gondolom, hogy noha külsőre ikertesók, a többi szempontból viszont nem…

  2. Mekkora okosság az IAF részéről hogy ezt választották főleg annak fényében hogy Szíria az ikertesó JAK-130t rendelt….így fenn áll majd a veszélye annak hogy össze tévesszék a két gépet hiába van IFF néha vizuálisan is azonosítani kell repülőket…

    Nem beszélve arról hogy a T-50es legtöbb alkatrésze csere szavatos a Falconnal és a Dél-Koreaiak szerintem sokkal nagyobb ellen tételezést mutattak fel gondoljunk csak a KF-X programban való részvételre…

  3. Agressor, az, hogy aerodinamikailag hasonló felépítésű gép, nem jelenti azt, hogy méretben is egyeznek. A T-50-es inkább Gripen-méretű és tömegű. A hajtómű tolóereje és mérete is különbözik, a T-50-es hasonló erőforrást kapott mint a Gripen.

  4. “Agressor, az, hogy aerodinamikailag hasonló felépítésű gép, nem jelenti azt, hogy méretben is egyeznek. A T-50-es inkább Gripen-méretű és tömegű. A hajtómű tolóereje és mérete is különbözik, a T-50-es hasonló erőforrást kapott mint a Gripen.”

    Tudom hogy mérteben nem egyeznek de mint ahogy már leirtam én nem erre tértem ki hanem arra hogy a Golden Eagle egy F-16 csak piciben sok közös alkatrésszel de akkor is egy kiképző gép ami jobban megfelelt volna nekik….(szerintem)

    Mig M-346 az egy az egyben úgy nézki kívülről mint a Jak-130 mivel egyszere kezdték el a fejlesztést a ruszkikkal és fennáll a veszély hogy saját gépet löjjenek le vagy pont ez a taktíkájuk hogy direkt vették ezt hogy a késöbbiekben feltudják használni szabotázs akciókra Szíriában…(szerintem)

  5. Mivel amikor megalkották azért lett a partnerük a LM mert olyan gépet akartak ami alkatrész azonos a Block 52 flottájukkal tehát az

    -avionika
    -kezelhetőség
    -építés mód
    -lemezcsavarok:D

    Meg ha csak 10%ban egyezik a két gép rendszere akkor is értelmesebb választás lett volna mivel a Falcon 2. legnagyobb alkalmazója az IAF sokkal könnyebb lett volna nekik a kiképzés a logisztika és a javííthatóság evvel a géppel…

    De mint minden beszerzésnél itt is a pénz volt a döntő meg hát lehet igazam lessz a diverzáns repülőgép elmélettemel:D

  6. Az IAF gépeinek avionikája eltér a Falconokon megszokottaktól, saját szememmel láttam Kecskeméten. De a kijelzők elrendezése meglehetősen egyszerűen változtatható egy gépen, ebben az izraeliek amúgy is nagymenők.

    A modern kiképzőgépek fly-by-wire (azaz digitális) vezérlőrendszerrel bírnak, és állítani lehet a típus “viselkedését”, így a második pont is kilőve.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.