|

BRÉKING: a Rafale nyerte az MMRCA tendert

Pár nappal túllépve azt a 10 napos határidőt, melyet cirka 2 héttel ezelőtt lengettek be, az indiaik január 31-én közzétették döntésüket 126 vadászbombázó beszerzéséről szóló MMRCA tender kapcsán. Ahogy a címben is olvasható, az európai kacsák közül az ezidáig exportgyőzelem nélküli Dassault Rafale győzedelmeskedett, ezáltal az Indiai Légierő európai eredetű vadászbombázó gépparkja a szállító ország szempontjából alapvetően egységes marad, hiszen az éppen modernizálásra küldött Mirage 2000-esek mellett francia gép viszi tovább a stafétát. (Tekintsünk el most a brit-francia Jaguároktól :) )

Rafale géppár

Fotó: Richard Nicolas-Nelson ,

Mivel mind a Rafale, mind pedig az Eurofighter teljesítette az IAF elvárásait, így a finisben a Dassault és az EADS már csak azzal borzolta egymás idegeit, hogy vajon melyikük adja majd az olcsóbb árajánlatot.

A tendereztetés évei alatt alatt felgyülemlett nyilatkozatok, kiszivárgott információk alapján a Nagy-Britannia, Németország, Spanyolország és Olaszország által kínált Eurofighter tűnt egy kicsit esélyesebbnek, ugyanakkor tavaly novemberi értesülések szerint a franciák árban alaposan alávágtak konkurensüknek.

Hogy mennyivel, arról akkoriban értelemszerűen nem szólt/szólhatott a fáma, azonban az indiai sajtó friss értesülései szerint a gallok 4-5 millió dollárral kínálták olcsóbban portékájukat, mely elegendőnek bizonyult a győzelem megszerzéséhez. A sajtóértesülések szerint a szerződés aláírására 6 hónapon belül, de csak a márciusban záródó költségvetési év után kerülhet sor.

Úgy tűnik tehát, hogy lesz mire aggatni azt a komolyabb mennyiségű francia rakétát, amit nemrégiben rendeltek meg az Indiaiak…

114 hozzászólás “BRÉKING: a Rafale nyerte az MMRCA tendert”

  1. Először csak annyit gondoltam: “kurv@ anyátokat köcsög franciák”, de aztán végül örültem a dolognak, mert végülis európia típus nyert, s az európai repülőgép ipar továbbra is tartja magát. Már csak az lenne a ráadás, ha a svájciak, brazilok és végül az emirátusok is elfogadnák a francia ajánlatot valami csoda folytán.

  2. Na, ezekután kíváncsian várom a brazil tender végeredményét. Én amúgy a Rafit tartom a legszebb 4. generációs vadászbombázónak, tehát reménykedtem az indiai tender megnyerésében :)

  3. Nem értem, hogy egy számunkra tök semleges döntés mitől lehet szomorú. Összeségében véve szerintem meg az a furcsa, hogy igazából két olyan típus került a döntőbe, amire egy lyukas garast sem tettem volna. Kiforrottságban elég messze vannak a jenki ajánlatoktól, ezen nincs mit szépíteni. Az EF gyakorlatilag még mindig nem multirole, mert a flotta olyan kisz számban tartalmaz Thrench 3 gépeket…

    Egyáltalán a SEAD képesség milyen szinten áll mindkét gép estén? Mert egy India méretű pályázónál ez már szeritem hangsúlyos.

  4. Mi nem drukkolunk a Gripen konkurenseinek sulyid, mert nekünk az az érdekünk, hogy a Gripen szerte a világ a lehető legnagyobb darabszámban álljon rendszerben. Több gép = több és olcsóbb lehetőség a saját flottánk jövőbeni modernizációjára és fenntartására. A Rafale győzelme rossz hír rövid távon éppen Svájc miatt, ahol még erőlködnek a franciák, míg hosszú távon azért, mert egy konkurens ezzel a vereséggel végleg kiesett volna, de így sajnos a Rafale gyártósora fennmarad.

  5. blogen

    Én nem sajnálom, hogy + pár évig fogják még gyártani a Rafit, ráadásul már tudtuk, hogy a 2 európai nehézvadászon kívül mindenki kiesett. A svájci megrendelésnek pedig igen kicsi a darabszáma, nem azon múlna a griff jövője, noha minden igaz, kifejezetten jót tenne a tipusnak egy KOMOLY üzemeltető. Amúgy nem tudom, hogy miért lenne sajnos, az, hogy egy európai vadászgépet tovább fognak gyártani még pár évig, legalább lesz majd idejük kitalálni a mérnököknek az igazi összeurópai 5. gen koncenpióját.

    Amúgy arra lennék kíváncsi, hogy vajon milyen arányban vannak az 1 és 2 üléses gépek, illetve nem tervezik-e a Rafi M változatot is beszerezni egy esetleges katapultos hordozóra. Legalábbis a flotta egységesítésének jegyében én ezt tenném.

  6. Azért, mert ezzel a már exportra is került (ausztria és a szaudiak) Eurofightertől és Gripentől (magyar, cseh, thai, SA és talán Svájc) veszik el a piacot. A Rafale egy teljesen fölösleges gép volt, egy francia nacionalista Eurofighter pótlék és az lett volna a legjobb, ha éppen az európai repülőgépipar jövője érdekében véget ér a története minél hamarabb.

  7. Ezeknek az Indaiaknak mi bajuk? Annak a fosnak milyen légi harc rakétái vannak már. Ja majd a fegyverzete a ki kosarazott balek angoloktól és németektől vennének mi.

    Moli ha a magyar nem örül a francia sikernek 3 oka van.

    Franciák egy pökhendi népség. EU-n belül is ők akarnak diktálni
    2, nyomos ok Trianon
    3, Mi a német gazdasághoz kötődünk. A franciák romániába és Slotákiába fektetnek be.

  8. Én örülök legalább 30 év múlva nem csak 4 vadászgépről fog szólni a világ! Én is a rafaelt választottam volna india helyébe! Szerintem kiforrottabb mint az EF de az AA fegyverek terén háát………………….. még főhetne a leves!

  9. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de én nem örülök a farncia sikernek. Nem tudom milyen gép a Rafale, de nem is érdekel. A francia és magyar nép soha nem ápolt egymással jó kapcsolatot. Franciaország soha nem is igyekezett ezt a kapcsolatot javíatni, sőt(lásd az elmúlt hetek francia EU-s kirohanásait).
    Nem igazán értem a nagy lelkesedést. Nem szeretem a franciákat, mert egy kanál vízben megfolytanának minket.

  10. Na akkor azt hiszem hogy keresek egy pezsgőt és megünneplem!!!
    Szüksége volt a francia barátainknak erre a döntésre, bár kétség sem férhet hozzá hogy összeségében az ő ajánlatuk volt a legjobb ezen a tenderen. Ja és persze a poliutikai okokat ne is részletezzük, úgyis tudja mindenki!
    ” Vive la France,” :)

  11. Az USA kiejtésén nem csodálkozok. Továbbra sem függenek tőlük. Az európai típus esetén lehet hogy zavart a sok beszállító. Ott is ott van az embargó veszélye. A franciák gátlástalanok, nem érdekli őket semmi, mindenképpen nyerni akartak. Végül is ha jól értem nem tisztán vadászgépnek veszik, arra van ott más gép.

  12. A Rafale fegyverzetébe is integrálva lesz a meteor ami elég jó BVR fegyvernek ígérkezik. Ez sokat javít majd a légi harc képességein. A megrendeléssel pedig megnyílik az út a további fejlesztések előtt. Még az indiaiak is integrálhatnak hozzá a későbbiekben saját fegyvereket, vagy amit tudnak.

    A másik meg az hogy mint fentebb írták a Typhoon sem kiforrottabb sőt…

    Szerintem nem a francia magyar barátság felől kéne megközelíteni a kérdést. Nekünk ehhez semmi közünk nincs szerintem. Én pusztán csak a típus sikerének örülök, felőlem kis túlzással lehetne akármelyik ország gyártmánya. Lényeg hogy európai.
    Trianon meg egy nagyon sajnálatos dolog de már 2012-t írunk hiába rágódunk a múlt dolgain úgysem lesz jobb.

  13. Indiaiak komoly esélyt látnak abban, hogy az európai unió, mint olyan felbomlik és akkor az EF gyártása is problémássá válhat ideig-óráig.
    Ez így a legegyszerűbb + hordozóképes változat Mig-29K mellé.

  14. Amiert en nem orulok a Rafale gyozelmenek az az hogy ezekutan a szethuzas az europai hadiiparban tovabbra is meglesz.Amire elsosorban gondolok az az hogy ha a Rafale veszitett volna akkor a gyartosor lehuzhatta volna a rolot es a franciak is belattak volna hogy onalloan fejlesztgetni ezekutan nemigen kellene mert halalra van itelve a dolog,es akkor egy jelentosebb mondjuk ugy osszeuropai fejlesztes letrejohetett volna a kesobbiekben.Ezekutan viszont a franciaknak eleg nagy lesz a kabatjuk szoval a kesobbiekben eszuk agaban sem lesz kozos projektekben gondolkodni ami miatt a szethuzas tovabbra is meglesz az europai hadiiparban.Amit tudunk az az hogy az USA termekei ellen csak egy teljes europai osszefogassal lehetne hosszu tavon jelentosebb sikereket elerni.
    Remelem az EADS fellebbezni fog es behuzzak ezt a dolgot mert ez az egyetlen ut az osszefogas fele.

  15. Az UNIO nem fog felbomlani. Sokak érdeke az egysége. Maguknak a franciáknak is. A vicc az egészbe UNI felbomlásával a Németek kerülnének még előnyösebb helyzetbe.
    Meteort nem a franciák gyártják.

    Trianon hatása nem érvényesül ez meglehet mondani a Székelyeknek meg a többi elcsatolt területeken élő magyarnak. Vagy viccnek veszi vagy szemen köp.

    EF szerintem jobb még mint a francia kolega ezért érhetetlen.

  16. Ez a beszerzés már akkor tudtuk, politikai döntés, amikor kiestek az amerikai típusok. Ez részben érthető volt, hiszen India politikája az, hogy minél több helyről beszerezni dolgokat az esetleges embargó végett.

    Egyébként viszont a jó öreg vadászos vicc jut eszembe az elmúlt évek indiai vadászgép beszerzéseiről:
    “Megy a vadász az erdőben, egyszer csak meglát egy barlangot. Belelő kettőt, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve:
    – Ejnye vadász, megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz.
    A vadász nem tud mit tenni, megteszi amit a medve kért. Másnap megint megy a barlanghoz, ezúttal egy géppisztollyal. Beleereszt egy sorozatot, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve:
    – Ejnye vadász, megint megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz.
    Hát a vadász megint megteszi, hogy mentse az életét. Harmadnap teljesen felfegyverkezve megy a barlanghoz. Ráereszt 3 aknát. A barlang teljesen összeomlik, nagy por száll fel. Kis idő múlva sértetlenül előjön a medve a vállát porolva:
    – Vadász, vadász te sz*pni jársz ide…”
    :D:D

  17. Az indiaiak jelenlegi reakciói szerint minimális annak az esélye, hogy a végén valahogyan mégis ők vigyék a prímet. Eléggé sokáig húzták már így is a dolgokat, nem hiszem, hogy tovább akarják húzni az indiaiak, mivel öregednek a gépeik folyamatosan.

  18. monyok
    Mi van akkor ha a Meteort nem a franciák gyártják? Talán nem adják el az indiaiaknak mert francia gépet választottak?? Majd biztos eldob egy esetleges több milliós megrendelést az MBDA. Nem hiszem.

    Értelek én Trianonnal kapcsolatban de hogy mi köze van az MMRCA tenderhez az nem fér a fejembe továbbra sem…???

  19. Szerintem a sokak által áhított esetleges összeurópai következő generációs vadászgép szempontjából ez inkább pozitív, mint negatív hír. A Dassault az egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező európai harci repülőgépgyár, és ha az utolsó termékük kiugróan sikertelen lett volna az EADS és a Saab portékájához képest, sokkal nehezebb lett volna mindhárom félnek megfelelő feltételeket találni az együttműködéshez. Így közelebb áll a helyzet a kiegyensúlyozott háromlábú szék példájához. Persze a legjobb az lenne, ha a BAe is be tudna kapcsolódni, mert ők az F-35-ben is benne vannak valamennyire, így hasznos tapasztalatokat hoznának.

    Mindenesetre nagyon remélem, hogy felismerik, hogy a fegyverpiacon ugyanúgy mint az utasszállítók esetén Airbus szerű összeurópai hálózatos cégnek van esélye, és nem a kis nemzetieknek, mint amilyen a Fokker vagy a Dornier volt.

  20. zolika750

    Trianon a magyaroknak a franciákhoz való viszonyát határozza meg. Sokan aki EF pártiak ezért is azok.

    Másik már annyiszor pont Molnár Balázs úr koppintott az emberek orrára. Csupasz harci gépek csak a légi bemutatókon vannak. Légi harcba fegyver rendszerek vannak.

    128 gép európai konszernek is buli lett volna ami éppen a meteort stb. gyártója.

    Politikát nem nézzük az F-18 SH ezért király gép. Lehet hogy repülési paraméterei vannak olyan részletei amibe gyengébbek mint az Európai vagy Orosz verseny társai. De mint fegyver rendszer halálos. Nehezen verhető 4. gépek szintjén

  21. Az indiaiak kőkemény tárgyalók, a Rafale kapcsán a franciák nagyon nehéz helyzetben voltak és tényleg a gép léte volt a tét !

    Az indiaiak annyira jó tárgyalók,hogy a 7 gépes B 787 rendelésük során az árat majdnem a felére (!) tudták lealkudni !!!!

    E tenderen alaposan kihasználták a framciák ” kényszer ” helyzetét !

    Egy esetleges fegyveres összecsapásban – van rá esély – mit tud a gép, megérte-e az olcsóbbság – az meg a jövő titka…..

  22. Bár elmondták már itt egy páran, de azért szomorú, mert ezzel továbbra is megmarad a francia külön út, ahelyett, hogy a Rafale halála után végre akár kényszerből is betagozódtak volna szépen az EADS-ba. Nagyobb tudásbázis, nagyobb költségvetés, jó eséllyel versenyképesebb európai gépek a jövőben.
    Mondjuk ez igaz szinte mindenre, bőven ráférne egy totális központosítás az európai fegyvergyártásra és beszerzésre. Lásd még pl: mi a fenének kell a Taurus ÉS a Storm Shadow, ahelyett, hogy győzne a jobb, aztán azt rendszeresítené mindenki, jóval alacsonyabb egységáron, amivel aztán talán még az exportpiacon is labdába rúghatna a gyártó..

  23. Van ennek előnye is!Ezentúl nem azt fogjuk olvasni,hogy újabb indiai EF zuhant le hanem azt,hogy újabb indiai Rafale…és ennek minden alkalommal örülni fogok(szigorúan csak annak,hogy újabb Rafale zuhant le!!!).

  24. rathelor ! Amit írsz abban sok igazság van. Ha egyáltalán lesz 5. generációs európai gép – nagyon remélem – akkor azt – figyelemmel a költségekre is – csak összefogva lehet kivitelezni még ha nyögve -nyelős is lesz mint az EF !

  25. monyok
    Értem az első részt. Bár én nem ez alapján vagyok Rafale párti, (és nem is a francia mivolta miatt). Magát a típust kedvelem.

    Szerintem a Rafale is van olyan jó fegyverrendszer mint a Typhoon ha nem még jobb.

    Azt nem mondom hogy a Super Hornet nem jobb avionika és fegyverzet terén mint az európai konkurensek. De itt politikai indokok miatt nem jöhetett szóba. Idővel talán elérhetik a megfelelő szintet az Eu gépek is.

    Az viszont érdekes számomra hogy a Typhoon mögött sok ország áll, mégsem tudtak jobb gépet összehozni mint a franciák. A Typhoon drágább és jelenleg sok téren nem tud annyit mint a Rafale.

  26. [A hozzászólás ezen szövege a Fórum szabályzat megsértése miatt törölve lett.]

    Nekem is vannak kedvesebb népek, de legalább 2 tucatszor voltam gall földön, és pld. a legutóbbi Tiger Meeten, külön magyar zászló is ki volt rakva nekünk néhány magyar spotternek a bejáratnál.. ez is gesztus..

    A Rafi győzelméhez annyi, hogy szerintem, bár egyikünk sem ismeri a harci-tecnikai adatait teljesen (még akik meg e topicban szerintük igen, azok sem), de az eurokacsák közül a legjobb aerodinamikai tulajdonásgokkal rendelkeznek, kialakításúkra hatással volta a lopkodóképesség, és egyre potensebb fegyverrendszerekkel is rendelkeznek, ami éppen azért fontos, mert ha elsősorban amcsi cuccokat aggatnának rájuk, akkor éppen exportpiactól fosztanák meg magukat. India nem véletlenül válaszotta őket. Az EF-re is esetleges embargó állhat fenn, még a Rafi az amelyhez kapnak alkatrész, fegyverzetet stb, és mégis minőségi előrelépés a MIG-35-höz képest.

  27. Akiknek nem tetszik a Rafale gyozelme azok szerintem a jovobeni europai harcigepgyartas miatt teszik es nem franciaellenessegbol.
    Rathelor tokeletesen megfogalmazta a dolgokat.Teljes europai kozpontositas.A fegyvergyartok fejlesztgethetnenek aztan ahogy amerikaban is gyozzon a jobb es az kerul rendszeresitesre.Persze Amerika az egy egyseges orszag Europa meg tomenytelen szethuzo nemzet.

  28. Nightstalker

    “Trianon a magyaroknak a franciákhoz való viszonyát határozza meg.”

    Magyar vagyok. A franciakhoz valo viszonyomat nem Trianon hatarozza meg. Asszem az allitas cafolasra kerult. Az allitas helyesen:

    Egyes magyaroknak a franciákhoz való viszonyát Trianon határozza meg.

    Hogy ON is legyek: A Rafale gyonyoru gep, az EF meg nem, ugyogy en orulok, hogy tobb Rafale repuil majd. Ezek erosen szubjektiv megallapitasok, termeszetesen, igy nem erdemes vitatkozni veluk.

  29. @monyok

    Nekem valahogy elegem van a magyarkodásból. A ma élő franciáknak meg mi köze van ahhoz, amit 82 éve dönöttek el…? A ma élő emberek 97-98%-a akkor meg sem született.

    Akkor minket meg utáljon az egész nyugat, mert kalandozó őseink n+1-szer végigdúlták a keresztény világot és olyan jól védték a Kárpát-medencét, hogy az Atlanti-óceánig is ellovagoltak megvédeni.

    Még valami. Ha ennyire magyarkodsz, akkor jó lenne megtanulni magyarul kommentelni. Szégyen az, amit magyar nyelvvel művelsz…

  30. Monyok
    Én itt dolgozom BPen, a gaz francia finánctőkéseknek, és vagy 2000 jól fizetett társammal 1ütt elég jól érzem magam. 20 éve vették meg a vállalatunkat, még a privatizációnak nevezett szétrablás előtt. Ezért is van meg háborítatlanul. Itt a legutóbbi időkig a legalapabb alapkutatástól a végtermékgyártásig minden folyt. Az anyavállalat minden további nélkül megvehetné Magyarországot, de nem teszi. Pedig jól járnánk vele.

  31. 1. A Meteor -t az MBDA gyártja, ami tulajdonképpen egy összeurópai fegyvergyártó konglomerátum, Párizs székhellyel, és bár nem teljesen francia, legalább annyira az, mint német.
    2. Ha jól tudom, jelenleg egyetlen fontos dologban múlja egyértelműen felül a Typhoon a Rafale -t, és ez a dolog az AMRAAM, ami viszont teljesen amerikai.

    Sőt, ha azt nézzük, hogy a Rafale milyen régóta többfunkciós és még hordozóról is üzemeltethető, akkor eléggé szánalmas az a teljesítmény, amit a britt/német/spanyol/olasz négyes a Typhoon alatt eddig összehozott, és ha választanom kéne, hogy ki legyen a vezető az európai repülőgépgyártásban, akkor bizony a franciákat választanám.

    SEAD képpességekkel kapcsolatban SG.hu fórumán Cifu egyik hozzászólását tudom csak idézni a Rafale -vel kapcsolatban:
    http://www.sg.hu/listazas_msg.php3?id=1074537255&no=53750
    A Typhoonról nem tudok semmit sem.

  32. A francia és magyar nép soha nem ápolt egymással jó kapcsolatot. Franciaország soha nem is igyekezett ezt a kapcsolatot javíatni, sőt(lásd az elmúlt hetek francia EU-s kirohanásait).

    Imádom amikor a turbómagyarság találkozik a tudatlansággal. A Rákóczi szabharc idején kaptunk francia segítséget, ami akkor apadt el, amikor az orsztrákok elverték őket…

  33. Én hálás vagyok a franciáknak, hogy befogadtak egy garnitúra dzsipót, köztük valami Szarközit is! :D:D
    Különben meg aki azt mondja, hogy nem érte meg anno kiszállniuk a franciáknak a közös konszernből azzal nem értek egyet, mert ha azt az oldalát nézzük, hogy a rafaelnek már a hajófedélzeti változatát (M) is kifejlesztették és szolgálatba is állították ami szerintem az EF esetén még ha tényleges igény is lett volna rá, se tartanám valószínűnek, hogy ilyen “egyszerűen” megvalósult volna!
    Látható, hogy mi lett a “NAGY” közös európai összefogásnak az eredménye (benne a franciák) az A400M! Hány ÉVTIZEDET is csúszik?! Mennyivel kerül többe? És jócskán felesleges, mert egy hercules meg egy c-17-es flotta vitathatatlanul ütősebb!
    Trianonról meg annyit, hogy velünk Magyarokkal nagyobb baj van mint a Franciákkal!

  34. Legyen akkor beszélgessünk :)

    Gacsat örülök neki a jó munka helyednek. Miden általánosítás van kivétel hála az Istennek.

    Trianon dolog.

    [A hozzászólás ezen szövege a Fórum szabályzat megsértése miatt törölve lett.]

    Franciákat a történelmi múlt miatt nem szeretem én legalább is. Elővigyázatosabb vagyok velük kapcsolatba, mint a németekkel vagy a japánokkal kapcsolatban.

    Gazdaságilag még mindig jobban függünk a német gazdaságtól.
    EF ténylegesen az európai összefogás egyik gyümölcse.

  35. Jópofa dolog lett volna egy nappal ezelőtt a HTKA Szerkesztőségétől, ha bejelentették volna az EF győzelmét. Érdekes lenne összevetni a kommenteket.
    Szubjektíven:
    Jó Indiának, mert egyrészt jó gépet kapnak anélkül, hogy embargótól kellene félniük. Jó lehet nekik egy majdani laposhajóra is. Jó, mert se Kínának, se Pakinak fingja sincs a Rafale valós értékeiről. Jó a helyi gyártás miatt, mert kapnak jó hajtóművet, jó elektronikát, kiváló sárkányt, technológiát. Ha olcsón adják a békaevők, akkor még egy nuki tengó vagy egy mistral is beleférhet a boltba. Sőt, a CdG is arra jár majd…..
    Jó a franciáknak, mert Sárközy ezek után utcahosszal nyeri a választásokat, mert a csapból is ez fog folyni. Pénz és munkahely, ez a kettő ott is a lényeg.
    Nem jó az EU-nak, mert a franciák megint betettek a közös bulinak. Zárójelben jegyzem meg, hogy milyen esélye lehetne egy EU-gépnek, amelyet az egyesült Dassault-Dornier-Messerschmidt-Casa-Alenia Művek gyártana?

  36. Egyébként nem lehet, hogy a sikeresebb nemzettudathoz az is hozzátartozik, hogy egyes nemzetek képesek megbékélni a másikkal? Angol a franciával, francia a némettel, stb.

    Ehhez képest itt szinte minden magas hsz-szel bíró poszt arról szól, hogy az adott turbó egyén éppen kit utál és miért olyan események kapcsán, amikor eséllyel és a nagyfatereja csecsemő volt. Röhej…

  37. Miért kell egy repülős oldalon azzal foglalkozni oldalakon keresztül, hogy egy nép milyen mocskos, mert megtámadták, aztán védekezett, és végül a “béke”tárgyaláson a háborús szövetségeseit támogatta korábbi ellenfeleivel szemben?
    Ha már trianon, akkor el kell mondjam, hogy Wilson zavaros eszméi sokkal jobban befolyásolták a mostani állapotokat! Nemzeti önrendelkezést ki is találta ki? Olvassatok Kissingert is ne csak kuckurucinfót.
    Amúgy meg a franciák összehoztak egy olyan repülőt, amit 4 másik európai nemzetnek sikerült, csak nem pöcsöltek vele annyit, mert nem kellet állandóan összeegyeztetni az álláspontokat. És a Rafi már sokkal potensebb AG-ban mint az EF. De ha az EF nyert volna akkor is örülnék, mert európai munkahelyeket teremt!
    (Ja, az indiaiak elsősorban inkább szerintem AG-ra mentek, mert Mig-27/Jaguár váltótípust kerestek.)

  38. “Chinoin gyógyszergyár. 414ezer az átlagfizetés. Én vagyok a legrosszabbul fizetett alkalmazott, én 145ezret viszek haza. Mint láthatjátok, nem szakadok meg.”
    Utlom a gyogyszergyarakat is :P (undok kismalac), ott is csak a profit a lenyeg, nem a gyogyitas.

    Reszemrol szep gepnek tartom a rafit, szebb mint az EF, de en annak drukkoltam. Persze ez csak sajatvlemeny, ezt tartsatok szem elott… Kar azon vitatkozni ami szemelyes velemenye(sokszor erzelmekkel keverve), mert ugy sem tudosz meggyozni senkit, masreszt meg minek. Hogy jobbe mint az EF? Azt viszont nem tudjuk innen megitelni.
    Minden esetre most megnagyobb kabattal fognak fesziteni a csigaevok…(pfuj :P)
    Amugy itt valaki irta, hogy a legszebb 4 generacios masina a Rafi… eh… hol all meg szepsegben egy sukhoihoz? :P

  39. Hogy melyik gép győzelmének örülünk/tünk volna jobban, azt vegyük ketté:
    Szubjektív és objektív(?) szempontok szerint.
    Szubjektív: Itt csak az ízlés meg az emóciók számítanak /Stipi-stop, enyém a Ferrari, enyém meg a Porsche – az autósújság képeire csapkodva :-)/
    nekem speciel a Rafale jobban tetszik: Harmonikusabb, esztétikusabb, organikusabb látvány számomra.
    Az EF úgy néz ki, mintha a SU-15 tervezője tervezte volna…/Amúgy az a ruszki vas is tetszik a maga módján/

    Objektív(?): Ki hogy járt jobban?

    Hogy az indiaiak hogy jártak/volna jobban, az legyen az ő gondjuk.
    Ő pénzük, biztos jól megvetették-hányták a dolgot.

    Hogy hogyan járt jobban az Unió? /Tagjai vagyunk, még ha ezt egyesek csak eszköznek használják is pro és kontra politikai céljaiknak…/

    Az attól függ. Engedjétek meg a következő gondolatmenetet:
    Az Unió akkor járt volna jobban az EF győzelmével szvsz, ha meglenne a politikai döntés, hogy MOST RÖGTÖN kezdjünk neki az ember vezette 5. generációs harci gép fejlesztésnek!
    Ugyanis az EF győzelmével szvsz a Rafale maradék export esélyei is elszálltak volna. Ez pedig óhatatlanul a Dassault harci gép – eddig fenntartott – fejlesztő humánerőforrás bázis leépülésével – magyarán szétszéledésével járt volna. Márpedig egy ilyen csapatott nem könnyű – újra – összeszedni…

    Csakhogy nincs meg ez a döntés! A franciáknál felhalmozott tudás eltűnt volna, /egyszer már emlegettem a Jak-141-el felhalmozott tudást, s annak szvsz eltünését/
    Évekkel később enélkül az EF fejlesztőgárdája igencsak megszenvedne pl. a lopakodóképességgel, megint csak szvsz.

    A Rafale győzelmével a francia team egyben marad: Ekkora mennyiségű repülőgépet nem 5 évre vásárol a kuncsaft.
    Illik – az akár évtizedekig – fenntartott gépállomány naprakész terméktámogatását biztosítani. Ehhez pedig kellenek azok, akik fejlesztették a gépet, illetve kell a folyamatosság gárdában.
    Így már ráér(?) az Unió saját -tényleg! – teljesen összeurópai 5.gen. gépének nekiveselkedni, ahhoz összegrundolni a csapatot.

    Tehát európai szemmel szerencsés volt az indiaiak Rafale választása.

    Szerintem.

  40. A Francia gloire szidása helyett – én is az európai összefogás mellet vagyok – ne felejtsük el, hogy a polgári repülőgyártásban sikerül összeurópai céget kialakítani. Neve Airbus. (franciául airbüsz :-). Miért franciául? Mert bár van összeszerelő üzem Hamburgnál, de a fő összeszerelő üzem hol van? Toluluse-ban… Anno a franciák az EAP elődjében kaptak volna szerepet (ő volt az ős Eurovadász) de a többi eu. ország nem akart navalizált típusváltozatot is fejleszteni, meg a franciák hazai összerelőüzemben gondolkodtak, amit a többiek nem akartak. Ekkor a franciák visszakoztak és elkezdték a Rafit fejleszteni. A polgári gépeknél európa jobban gondolkodott. Ha most a franciáknál szerelnék a Ef-et, akkor lenne egy összeu gép. (A griffet meg felejtsük el..)..
    Szóval a franciák rá voltak kényszerítve a Rafira. Más kérdés, hogy túl agresszívan adták elő..

  41. Persze ilyenkor megy a levótolás, pedig semmi offenzív nem volt benne, csak szerettem volna, ha visszatérnek a témához. De van akinek csak ennyit szinapszisa van. Bármi témából csak oda tud kilyukadni, hogy a trianon, meg zsidók…
    Ja, hogy helyesen írjon magyarul, az meg luxus.
    Na de ennyi volt a HTKA, ide se jövök többet amíg ilyen bagázs kommentel, a kezdetek óta olvastam…

  42. “Jópofa dolog lett volna egy nappal ezelőtt a HTKA Szerkesztőségétől, ha bejelentették volna az EF győzelmét. Érdekes lenne összevetni a kommenteket.”

    Hát akkor biza tévinformátorokként lennénk elkönyvelve. :)

  43. Hát, bár néha rácáfolnak erre, azért az indiaiak sem ma kezdték a bulit. Ők is fejlesztenek, építenek, szóval valamennyire csak értenek a dologhoz:) Meg aztán elég sokat rágcsálták a dolgot, szóval szerintem a politika biztos tonnás súllyal számított, de biztos vagyok benne, hogy olyan döntést hoztak, ami a legelőnyösebb az Indiai Légierőnek, hosszú távon is. Ebbe meg mi nemigen látunk bele innen.

  44. Remélem lehívják majd az opciós gépeket is az eredeti megrendelés mellé, a Szuhojok alapján ennek elég jó az esélye.

    Illetve, klassz lenne, ha az indiai igényekkel közösen születne a dologból egy erős európai SEAD megoldás is, hogy egy Líbia szintű buli esetén ne kelljen Sam bácsit is elhívni. Molni fejtegette valamikor, hogy a Rafale-re jelenleg alkalmazott eljárás nem valami kifinomult.

    Vagy náluk az MKI-k már tudnak ilyet?

  45. “Olvassatok Kissingert is ne csak kuckurucinfót.”:DD

    Pár napja találkozott Putyinnal henry Kissinger aki ugye azelelőtt rendesen befenyítette vagyis elmondta hogy ő már úgy várja a 3 világháborút Oroszország ellen hogy ej haj .

    40 perces magán találkozó volt zárt ajtók mögött, mit mondhatott Putyinnak ?

  46. Én mit is csináltam? Csak pozitív dolgot írtam. A trianonos dologba bele sem szóltam, és nem is érdekel. Számold már össze 1x, az ilyen témákba hány HSZem van. A szájt fennállása óta se lehet 20. Azok is mind csillapíó jellegűek voltak. Biztos nem keversz össze valakivel?

  47. @erdifefoka

    Magyar nyelven szinte semmit sem találsz. Van minimális offline sajtó (AS, HT), onlineban Cifu sg-s cikkei, Az index légvédelmis topikja, sg HT topik és AP blog meg az, amit én az összefoglalóban összegrundoltam. Kb. ennyi.

    A SEAD képességről is szinte csak általánosságok vannak, igen specifikus és titkolt képesség ez.

  48. Akik nem hoztak szakmai érveket.
    Különben ki és mikor szerelt Magyarországon más eredetű cuccokat repülőgépekbe? Különösen légihrcrakétát.
    Ha meg a számítástechnikai passzintás érdekelne, megkérdezném az unokatesómat, aki a számítógéprendszerek közötti protokolokat oktatja a Műszaki Egyetemen, mint egyetemi tanár. De nem kérdezem meg. Különben is, milyen mérnöki hozzáállás az, hogy nem lehet megcsinálni?

  49. Kérdezd meg nyugodtan, hogy mi a véleménye egy csúcstechnikájú fegyverrendszer (például egy vadászbombázó) vezérlőszoftverének feltöréséről. Engem érdekelne.

    De addig is térjünk vissza a Rafale győzelméhez!

  50. Francia haditechnika alul van értékelve az amerikai és más technológiákkal ellentétben.
    A 2.vh. idején 1940-ben ők büszkélkedhettek az egyik legkorszerűbb repülőmotorral, Bloch néven futott az a cég(főmérnöke után), amit ma Dassaultnak hívunk(“franciásította” a nevét a főmérnök). Csak ugye az I.vh,Napóleon és a II.vh. harci vereségei miatt nem “húzónév” a francia hadiipar.

  51. A Dassault mindenképpen szép, hogy életben marad, mert pl. elég megnézni az amerikai cégeket, gyakorlatilag 3 cég maradt, ebből vadászbombázót 2 cég épít már csak LM és Boeing(N G a kivétel, bombázó vonalon), mennyivel szebb volt a vh vagy a hidegháború idején, mikor több tucat cég létezett még és ebben az a szép, hogy mivel a hadiipari kiadások USA-ban konstans magasak, ráadásul a hadiipar általában nyereséges odaát(főleg exporttal együtt), ezért globalizáció nélkül is életben maradhattak volna ezen cégek és a versenynek ez csak jót tett volna, mert a legtöbb gyártósort utólag leszerelték,mérnököket vagy elbocsátották vagy felszívták a nagy cégek.
    Így legalább Európában is marad 3 szuverén konszern.

    Szerintem az indiaiak döntése mögött nem egy esetleges embargó kikerülése áll, hanem inkább EU szétesésének valószínűsége. Ebben az esetben elég csak a volt szovjet repülőgépipart megnézni. Ukrajnában volt a termelés 40%-a és a mai napig nem tért még magához az orosz repipar, ráadásul mai napig hatalmas az ukrán függés. Elméletben olasz,brit,német,spanyol önállóan tudna EF-et gyártani, de mire beszerzik a szükséges gépeket, szakembereket, beindítják a termelést önállóan az lehet éveket is igénybe vehet.

  52. Szerintem az indiaiak döntése mögött nem egy esetleges embargó kikerülése áll, hanem inkább EU szétesésének valószínűsége.

    Ez, még ha meg is történne, miben befolyásolná az eurokacsa gyártásátt…? Attól, hogy politikai szinten valami megváltozik, attól a konglomerátum tagjai nem felejtenek el repülőgépet gyártani…

    Mellesleg az, hogy estleg kivágják a görögöket, az miben hat a többi tagországra…?

  53. Ez most tényleg igaz? Nem lesz “javítva”, up-date vagy még sem a Rafale a győztes?” – küldés…
    Nem kötekedni akarok, egyáltalán nem! De nem lenne meglepő, megjelenne egy cikk pár nap elteltével, hogy na még egy hét – amiből 10 nap lett, s más eredmény is születik…
    Kicsit azért elgondolkodtató, hogy miért a Rafale. Ez a megrendelés, rengeteg zsozsót jelent és ami fő munkahelyeket. S pont a francia elnök választás előtt…Nem is kívánhattak volna szebbet.
    Azonban mi van az érem másik oldalán. Egy jónak tűnő gép, valamicske harci tapasztalattal, ami még mindig 100%-os azon a téren, amit reklámoznak róla. Késői up-gradek, egy csiga lassúságra állított gyártó sor, aminek talán nem okoz gondot, hogy az első 18-at (időre) legyártsa, a többit pedig bedobozolja.(A régebbi hírekben Indiában történő összeszerelést írtatok, ami 108+opció gépeire vonatkozik.) Az hogy ez most politikai döntés vagy sem, szerintem nem kérdés, de ennek elég sok oka lehet.
    A franciák és az oroszok egymásra találtak a Mistralon keresztül, a PAK-FA-ban benne vannak az Indiaiak, vajon az oroszok keze is benne van…Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de az indiai Flankerekben nyugati cuccok is vannak, közte – mi meglepő – francia is. Lehet, hogy az MMRCA tenderből nem csak a két fél, de az oroszok is profitálnak a turbánosokon keresztül…(Ahogy írtam lehet.)Amúgy lassan az Indiaiak “saját” 5.g gépének is alakulnia kellene, mert a Kínaiak előrébb vannak. Amúgy mostanság elég nagy a csend a kínaiak 5.g gépéről…
    Na vajon a braziloknál és az araboknál, hogy alakul a Rafale sorsa…

  54. Jó napot!

    Az indiai döntéshozók biztos átgondolták mit akarnak. Biztos megvan a miért-je a választásuknak. Egy biztos: A cél, hogy tipusokat cserélnek ki vele és egységesitik a flottát megvalósul. Óriási lesz az előrelépés minden téren.

    Talán megjön a kedvük az A400-hoz is.

  55. Még ha szét is esne az EU (nem fog, ez a része meg különösen nem), az államközi repülőgépgyártó ipar egyben marad, hiszen nem teljesen hülyék az országok, hogy felszámolják az együttműködést ami bőségesen jövedelmező számukra.

    Ma is ők (Snecma) büszkélkedhetnek az egyik legjobb hajtóművel (M88), aminek a technológiáját felhasználják más fejlesztések során is, ezért is mondom, hogy a franciákra szükség lesz majd ha lesz összeurópai nextgen gép a láthatáron. Persze a Rolls-Royce is profi, de azért nem árt, ha kettő olyan cég van benne, aki képes nem csak részegységeket tervezni. Nem lennék meglepve, ha a nEUROn után az lenne a következő nagy projekt, márcsak azért is, mert az UCAV program céljai között vastagon megbújik ez a szándék. Sajnos abban viszont az angolok és a németek nincsenek benne, úgy tűnik valaki mindig kimarad…

  56. “Mellesleg az, hogy estleg kivágják a görögöket, az miben hat a többi tagországra…?”
    Ha ez megtörténik, ez egyfajta csőd, ami azt jelenti, hogy az összes állampapír, vagy értékpapír esetében, amely a görög állam nem fizetése esetére lett kibocsátva, minden kockázati helyzet a végletekig kiélesedik, ez pedig az egész európai bankrendszerben hatalmas mozgásokat indíthat el. A legnagyobb pénzeket kihelyező német befektetők óriási veszteségeket szenvednek majd el emiatt, ill. maga a csőd az egy olyan további leminősítést jelent a görögök esetében, ami után, és azt a hitelminősítők már jelezték is, sorra jöhet először Írország, Portugália vagy Olaszország és a többi gyenge lábakon álló gazdaság. Ez tulajdonképpen egy bankpánik, amely krízis-szerű helyzetet idézhet elő, ami hogy ez egy dominó meglökésével egyenértékű lépés is lehet Európában, következményei beláthatatlanok.

  57. Ha a görögöket kirúgnák az euróövezetből, akkor nincs további értelme a “szakértő” IMF kormánynak Athénban, így gyakorlatilag elvesztenék Görögországot(átmennének az oroszok oltalma alá), amit nem engedhetnek meg maguknak Brüsszelben. Ha a nép hagyja és szerintem hagyni fogja(?), akkor lesz egy gazdag nyugati és északi rész és a nem-iparosodott periféria(Kelet-Európa pár állama,görögök,portugálok,írek).

  58. Azért az becsülendő, hogy a Gallog megcsinálták egyedül azt amit négy ország alig tudott összehozni. A typhoon még most sem teljes értékű cucc. Líbiába is csak légirendészkedtek ellentétben a Rafival, ami ha jol emlékszem a legnagyobb bomba mennyiséget jutatta célba. Mellesleg a radarkeresztmetszete is kisebb…

  59. Valaki anno mondta, hogy a csigafalók Líbiában csak “ajánlatokkal bombázták a fürtöskét”.
    Hát meg kell hagyni a termékbemutató jól sikerült! Delhit meggyőzték, kiváncsi vagyok döntésük a braziloknál milyen hatása lesz a tenderre (ha lesz).

  60. Ez olyan elnyújtott beszerzés és összeszerelés, hogy nehéz úgy kezelni, hogy “egyszerre”.

    Mert akkor mi a Japán licenszgyártás? ~150 db harci és felderítő F-4 volt a vége. Azt is “egyszerre” rendelték / irányozták elő. F-15J? No, abból meg +200 épült.

    A Rafi persze nem licenszgyártott lesz* – vagy nem annyira mint a japók gépei – de fejből tudtam nála nagyobb programot mondani – nem is egyet – és midkettő egy országban volt. :)

    *A technológia egy részét viszont külföldről vették, ezért a japó F-15 gépek sanszosan sokkal-sokkal drágábbak, mint a jenki gépek.

  61. De, ha szélsőségesebb példa kell, akkor F-104. Tajvan majdnem 300 gépet szerzett / gyártott / mittomén melyik, a Lufwaffe meg +900 táján volt. Ehhez képest a MMRCA értékben lehet, hogy nagy, de darabszámban labdába nem rúg.

    Tehát úgy lenne a legpontosabb megfogalmazás, hogy mondjuk “generációjában” (4. gen, ’80-as évek után) nem volt “egyszerre” ennyi gép beszerzése eldötve. De még ebben sem lennék biztos.

    SZ-A első körben is +100 F-15C/D-t vett, bár egy szerződés miatt ennyit nem tarthatott akívan szolgálatban. Tornadoból is +100 volt / van, de asszem nem egymenetben szerezték be őket, ellenben nagyon egyszerre az F-15-tel, tehát ha kicsit ferdítünk a tényeken, akkor egyi időben a két típus rendszeresítése lazán lenyomja a Rafit.

    Érdemes lenne még az F-4 exportokat is megnézni darabra.

    Igen, tudom, kukacoskod, de az ilyen “minden idők” dumától legtöbbször a falnak megyek, mert csak erős ferdítéssel igazak. Kb. annyira, mint az én példáim ebben a kommentben. Az F-15J program sanszosan értékben is felülmúlta nemhogy darabszámban.

  62. Nem értem ez miért meglepő. Az összes neten fellelhető forrás szerint mindig is egyértelműen olcsóbb volt a Rafi az EF-nél. Persze ettől még egy SH-hoz képest nagyon drága…

    Nagyon vagány lesz az indiai légierő, ha megérkeznek hozzájuk a gépek, csak mire minden megjön (FGFA-t is beleértve) az még legalább egy 10 év.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.