|

MMRCA: még tíz nap!

Miután tavaly november 4-én megkezdődött utolsó szakasza, hamarosan véget érhet az MMRCA tender. A világ jelenlegi legnagyobb vadászbombázó-beszerzése két európai típus, a Dassault Rafale és a Eurofighter Typhoon között dől el – mégpedig két héten belül. Legalábbis erről cikkezett több indiai sajtóorgánum, magas rangú légierős forrásokra hivatkozva. Az Indiai Légierő (IAF) vezetőségének és a politikai vezetésnek már nem kell sok, hogy kiválasszák, melyik cég ajánlata a jobb. Ez már tényleg a legeslegutolsó lépés a befejezés felé, és ha minden a terv szerint alakul, több fordulóra már nem kerül sor – tehát a vesztes nem nyújthat be még egy ajánlatot.

Mint ismeretes, a tenderre eredetileg hat típus nevezett, ám közülük a két amerikai (Boeing F/A-18E/F Super Hornet, Lockheed Martin F-16IN Fighting Falcon), az orosz (MiG-35) és egy harmadik európai (Saab JAS-39 Gripen NG) 2011-ben kiesett. Azóta az egymással konkurens „euro-kacsák” mellett erőteljes lobbitevékenységet folytatnak a kormányok. Ilyen tekintetben a Rafale egy kissé hátrányban volt, hiszen a francia állammal szemben Nagy-Britannia, Németország, Spanyolország és Olaszország érdekei léptek fel.

Az esélyekről jelenleg már nem sok újat mondhatunk, és fölösleges is lenne a szócséplés. Talán (és hangsúlyozottan talán) a Typhoon tűnik nyerőnek, legalábbis az évek alatt felgyülemlett nyilatkozatok, kiszivárgott információk ezt látszanak alátámasztani. Egy 2011 novemberi hír szerint a Dassault ajánlata jóval olcsóbb, ám tartalmát illetően is gyengébb, mint a Eurofighter-konzorcium csomagja. S bár Indiában nagyon sokat számít a pénz, ez esetben minden bizonnyal a szakmai indokok is többet nyomnak a latban.

108 hozzászólás “MMRCA: még tíz nap!”

  1. Partianál a pont, noha én az EF-et tartom esélyesebbnek, mert annak már most több üzemeltetője van, eléggé szép kis mennyiséggel, ellentétben, a rafival, amely „valamiért” még mindig csak egy üzemeltetővel bír, így nem igazán gyűlnek vele a tapasztalatok…

  2. Milyen hatása lesz annak ha az egyik vagy a másik típus nyer Indiában?
    A nagyobb darabszám miatt olcsóbbak, emiatt versenyképesebbek lehetnek a gépek más tendereken?

    Ha a Rafale nyer, talán követik még arab megrendelések is.

    Ha az EF nyer, akkor EF-et vesznek az arabok?

  3. Annyi hatása lesz, ha az EF nyer, akkor a franciák fellebbeznek, ha a Rafale, akkor az angol-olasz-spanyol-német EF, vagyis nem lesz döntés, elhalasztják a tendert. Tehát „0”. Erre teszek én is egy ezrest :) :) Ha már fogadással is foglalkozik a HTKA :) :)

  4. Szerintem még halogatják pár hónapig/évig… Ja várjatok, ezek nem a brazilok. Akkor majd kiáll az indiai szóvivő és miközben elhomályosodik a tekintete és egy könnycsepp gördül le az orcáján bejelenti, hogy Chengdu J-10-ez vesznek. Sokat. Aztán miután a megjelentek kiröhögték magukat, megerősíti, hogy ez komoly. Kína és India összeborulnak és a piacon az olcsó kínai áruk mellett megjelennek az olcsó indiai áruk is, meg az indiai negyedek, indiai piacok és minden csak ezeöccá lesz, és wáááá, valaki ébresszen fel!

  5. Teszek egy ezrest, hogy Kuruc pofáraesik a fogadásban, s arra is teszek egy ezrest, hogy idén legalább 365x fogja megjósolni a kínaiak támadását, s legalább 366x közli, hogy a teljes kínai haderőt képes elverni egy ausztrál rohamosztagos. :)

  6. Hétfő: Az indiai miniszterelnök bejelentette, hogy a pártatlanság bizonyítékaként felkérték Orbán Viktort, hogy döntse el, ki nyeri az MMRCA tendert.
    Kedd: Angela Merkel nyilatkozata szerint Magyarországon minden szép és jó. Sőt, az EU további pénzeket is megszavazna hazánknak. A jegybank meg le van sz..va..
    Sarkozy az este folyamán telefonon hívta a magyar miniszterelnököt és ékes magyar nyelven közölte, hogy a demokrácia védelméért a francia Becsületrend legnagyobb keresztjét ítélték meg neki.
    Szerda: Matolcsy György brüsszeli előadását állva tapsolta végig az Európai Bizottság. Az összes eljárást megszüntették hazánk ellen, sőt, figyelmeztették Szlovákiát, hogy ha Fico nyer, akkor Pozsony lesz a legszebb magyar város.
    Csütörtök: Orbán Viktor reggel beült Volvójába és az indiai követségre hajtatott a lezárt borítékkal, ami a döntést tartalmazza….

  7. Csütörtök: Orbán Viktor reggel beült Volvójába és az indiai követségre hajtatott a lezárt borítékkal, ami a döntést tartalmazza…

    …ahol már a svédek várták egy újabb Gripen szerződéssel, amiben az volt, hogy ha nem ők nyernek, akkor nem csak a saját, de még a svéd repórákat is mi fizetjük.

  8. Egyet értek teljességgel, hogy ápoljuk legalább gondolatban a múltunkat, de itt több százezer honfitársunk közvetlenül a jelenlegi határok 50km-es körzetében lakik, és ilyen ügyben, volt már békés, európai példa a határ revíziókra :-) Természetesen itt a HTKA oldalon sokak kívánságát figyelembe véve én sem szoktam Trianonozni, meg egyébként is az ezer éves határok sajnos csak álom kategóriába tartoznak, de egy igazságos revízió mindenképp szükséges. De ahhoz, hogy érvényesülni tudjon a fél a tárgyalásokon ahhoz jó ütőkártya, ha van egy potens hadsereged, és így már mindjárt nem is állunk olyan messze az oldal témájától. Azonban, mint említettem, ezek után sem fogom feleslegesen az egyéni álláspontommal terhelni a nagyérdeműt ezen témában, hiszen tudom, hogy ez sokakat zavarna :-) Jó éjszakát mindenkinek!

  9. daniel: Nemrég olvastam az EU jövőjéről és van olyan verzió is aminek én nagy esélyt nem adok, de ami nagyon szoros integrációt feltételez. Ott pl az ilyen „hagyományos” reviziós gondolatok értelmüket is vesztik, hisz ~mindegy melyik államban élsz Europában, nincsen ~semmi hátrányod azért mert te X vagy Y vagy származásilag. Még annyi sem mint most. Ugy olvasol, írsz ahogy neked tetszik, ha tetszik hívhatod ezt Europai Egyesült Államoknak.
    Teszem hozzá ez a nagy nacionalistáknak nem tetszene, hisz Cseho, Magyaro, Szlovákia olyan lenne mint USben Texas, Utah, Kalifornia sok helyi törvénnyel de a külpolitikát, honvédelmet vmi EP féleség irányítaná alá USA. nem kell félned ennek ~alig van esélye.

    más: Nekem még mindig annyira furcsa néha, hogy eltüntek a határok. Anno amikor mentem haza őrbódé 3-4örrel, kalassal mindez több helyen Szepetneken, Sormáson… mindegyik helyen igazoltatás… és akkor még a határ közelébe se mentem.

  10. Mások lehet összeraknak vmi hasonlót, de MOból kiindulva ilyen velünk nagyon nem lesz. Itt nem az a kérdés, hogy MOnak, hogy jó, hanem, hogy kié a hatalom. Abból pedig kevesebb lenne akkor. Arról nem szólva, hogy az állami szervek egy része felett EU kontrol lenne akkor meg nem lehetne szétlopni mindent. Na ez az amit MOon semmilyen politikai erő nem akar. Ennél sokkal kevesebb mellett is megy az EUs zászló égetés.

  11. :) Dél-Koreai küldöttség érkezett Moszkvába újabb rakéta védelmi rendszer fejlesztéséről tárgyalni. De mivel rossz sarkon fordultak le. A küldöttség a MIG tervező irodába találta magát ahol zavarukba megkötöttek a T-50 paramétereihez hasonló gép fejlesztéséről szolló szerződést.

  12. Az EF lenne az EU-i gazdaságnak egy jó kis tőkeinjekció, a Rafale csak a „gloire” teóriáját erősítené… (valljuk be őszintén hogy ez nekünk nem túl szimpatikus, histórikus okokból :), úgy 1920 óta …)
    De sztem legalább 1/3 az esélye annak is hogy törlik és újra kiírják. (Ennyi pénzből kitelne jó pár Lightning is az fix .. :)

  13. F-35:

    Háát… India szerintem (és általuk deklaráltan) a szuhojjal akarja az 5. gent meghonosítnai. Miért:
    – nagyon meg vannak elégedve a jelenleg szuhojokkal
    – túl sok orosz technikát üzemeltetnek ahhoz, hogy egy már megkötött kutatási szerződésből kihátráljanak
    – Kína túloldalán ott vannak az Oroszok – stratégiai szövetséges
    – Tengerészeti vonalon doktrinálisan orosz elveket alkalmaznak

    Azaz az f-35 max. a Szu-30MKI-t váltja majd 20-25 év múlva!

  14. Hát én SH-t mondok…
    Hogy miért? Indulok a fogadáson az esélytelenek nyugalmával… Láttunk már karon varjút az Indiaiknál is nem is egyszer! Egy olyan tendert írtak ki, amin egyik típus sem felelt meg 100%-ig a támasztott követelményeknek. Most húzták a dolgot… eddig. Nem lenne meglepetés, amit írtak előttem, hogy újra indítanák és az F-35 is ott lenne a versenyzők közül. Akkor már bocsánat, de ez nem MMRCA lenne, mivel 4+ gépekről van/volt szó, nem 5.g-ről, így már a tendert is át kellene nevezni, legalábbis illene, mert akkor az LM-en kívül a többi gyártó megszívatva érezni magát, mivel eleve esélytelenek lettek volna az F-35 szemben….
    A Rafale-nak ez a tender élet vagy halál kategória meg merem kockáztatni… Pár nappal ezelőtt volt hír az 500 db-os Mica rendelés, talán beszédes lehet, de édes kevés 126+n számú géphez (ez lehet csak „kisebb” előrendelés is), a meglévő Mirage-hoz pedig elég nagy mennyiség. Ez most tényleg tipp kategória… Az is komoly kérdés sorozat, hogy milyen feltételek mellett kapnák meg az F-35-öt. Gyárthatnak e hozzá valamit, vagy esetleg belenyúlhatnak a forráskódba stb.
    Akár milyen döntés is fog születni remélem alaposan megtudják magyarázni, mert meg kell majd az biztos!

  15. Az F-35 az oroszok miatt szerintem nem esélyes. Mármint hogy nem adnák oda az amcsik, mert ha átadnák, akkor lehet, hogy a PAK-FA-hoz átvándorolna pár dolog, az FGFA-ról nem is beszélve. Apropó FGFA, India elég potens fenntartani két 5. generációs gépet?

  16. „nappal ezelőtt volt hír az 500 db-os Mica rendelés, talán beszédes lehet, de édes kevés 126+n számú géphez (ez lehet csak “kisebb” előrendelés is), a meglévő Mirage-hoz pedig elég nagy mennyiség”

    Indiának kb 50 Mirage 2000 van.Egy ilyen gép 6 Micarát tud hordozni.

    Ha felfegyverzik mindet 300 Micra lesz rajtuk marad 200 tartalékba ill gyakorolni. Jó arány az elég nekik!Nem magyar szemmel kell nézni a dolgokat.

    Hajrá EF!

  17. F-35 Indiába teljesen esélytelen a tavalyi év elején kapott ajánlatot USA-tol India hogy nem e lenne bekapcsolódni a programba a válasz nem vol kiegészítve azzal hogy még csak vásárlója se lessz az f-35 nek. Azt hiszem itt is volt cikk belőlle az oldalon.

  18. Fade: nem lenne olyan rossz ez az egyesült európa ötlet, csak nem kizárt, hogy ott is a kelet-közép európai államokat húznák le… Elég nagy nehézségek állnak egy ilyen egyesülés előtt, ahogy említetted, sokan akarnának önállóságot is, nameg egy szintre kellene hozni területileg mindenütt a béreket, életszínvonalat, stb… Egyébként látható, hogy mi lett az olyan egyesülésekből, ahol több nemzet is együtt élt (Jugoszlávia, Csehszlovákia stb…)

  19. „Hm….lemossák…..Hm….az EU-nak magasabb a GDP-je mint az USA-nak !”
    + ázsia nekik is konkurencia az eu

    „nem lenne olyan rossz ez az egyesült európa ötlet, csak nem kizárt, hogy ott is a kelet-közép európai államokat húznák le…”
    csak akkor lenne értelme, ha teljesen egyenlő felek lennénk velük, de ez kizárt.

  20. @Giganter21
    Persze, a repülőnapon beleültem, de a pilóta valami oknál fogva nem engedett felszállni. Pedig mondtam neki, hogy én Cessna-172-n repülök és kereke, szárnya ennek is van. Szűk volt és volt a lábam között az az izé a sok gombbal. Azt hittem, az is olyan mint a kocsimban, amivel az olajat keverem. De a pilóta azt mondta, hogy az a Kormány. Én kinevettem, merhát a kormány a Parlamentben van. Különben kicsi az ablak és nincs rajta ablaktörlő. Nem is értem, hogyan engedik felszállni.

  21. @giganter21

    „Avatart a következőképpen állíthatsz be magadnak: regisztráld magad a gravatar.com-on ugyanazzal az email címmel, amit itt is használsz. A gravatar.com-on töltsd fel a kiszemelt avatarodat. Kész is vagy, a htka.hu az email címed alapján lekéri a gravatar.com-ra feltöltött avatarod.”

  22. Egy 4 gépes flottát már nem igazán érte meg rendszerbentartani, azt a pénzt, amit arra elköltöttek most a griffre kéne elkölteni, garantáltan megtérült volna.

    Amúgy a mig-29 se olyan nagy cucc ma már, legalábbis a világ 99%-án használt példányok, majd a lengyelek által modernizált gépet kell megnézni, az lesz az érdekes.

  23. @giganter21

    Ha itt lennének (egyébként asszem még itt vannak, kirakva egy használtautó kereskedésbe :-) ), akkor még kevesebb pénz lenne a HM-nek másra, a két gépet meg amúgy sem érné meg egyszerre rendszerben tartani, mert csak a macera van vele. A Gripeneket most sincs miből tankolni,, hát még a torkos 29-eseket.

  24. @giganter21

    Sajnos képességek terén a mi MiG-29A-inkat a Gripen össze-vissza verné. Modernizálással és megfelelő infrastruktúrával fent lehetett volna tartani a 29-es flottát, de elkótyavetyélték.

  25. Például mint ami a profilképemen is van: F-15I, na az sose lesz Mo-nak… :) De az f-16I is bejön, sőt majd ha elkészül az f-35I is be fog jönni :D

    Amúgy ha nem a részleteket nézzünk, akkor nemzetségtől függetlenül a hatékony, korszerű gépeket szeretem.

  26. dudi

    De most a baj a C változattal van, te pedig azt írtad, hogy nézze meg a cikket, hogy megint baj van a típussal, míg abban is írják, hogy az A és B változat szokásos tempóban halad tovább, csak a C változat kapott egy kisebb orrbetörést.

  27. dudi

    Avagy sem. Melyik államnak van a mostani f-16 és f-15 flottához fogható légereje? Semelyiknek… Ha még hozzá vesszük az f-22-eseket, és az f-18-asokat, akkor már végleg über ales, ha meg a későbbiekben rendszeresítenidő 2000 f-35-öst megérkezik, akkor meg max az ufók fogják lerohanni az US-t… ráadásul míg a kihívói még csak techdemo/prototípus szinten vannak, addig az f-35-ös szériából már a 0széria megy…

  28. sulyid

    A kérdéssel kapcsolatban(hogy halad a program,mennyire van kész a gép)
    teljesen lényegtelen az amit írsz.A gép készenléti fokát a program meghatározott ütemtervéhez hasonlítjuk nem más gépek képességeihez!

  29. dudi

    Ennyi erővel a PAK-FA is csak 6 év lemaradással van az eredeti ütemtervtől, mint az f-35, de azért látszik a kettő között a különbség, azzal kapcsolatban, hogy a két gép hol tart a saját programjában…

  30. daniel: „Fade: nem lenne olyan rossz ez az egyesült európa ötlet, csak nem kizárt, hogy ott is a kelet-közép európai államokat húznák le… ”

    Mégis milyen lehúzás? Lassan a Lengyelek, Csehek, Szlovákok, Lettek, Észtek… anyagilag már nem is kelet Europába tartoznak hanem a gazdag nyugathoz. Ehez képest ugye 89ben sokszor heti 1*se lehetett húst enni pl Lengyeleknél, még akkor se ha volt húsjegyed. Egy bolt akkoriban úgy nézett ki mint amit most Észak Koreánál látsz. Ehez képest 20év alatt a a „húsjegy” korszakból csatlakoztak vagy belátható időn belűl csatlakoznak a gazdag nyugathoz.
    Éltek a lehetőséggel. Gratulálok nekik! De ez engem nem vígasztal és ráadásul baromira unom, hogy az idióta, kokler demagóg Magyar vezetés az EUt hibáztatja azért amit valójában ő kúr el.

    Elszalasztottunk, elszalasztunk egy történelmi lehetőséget. És mindezért nem mi, a vezetésünk a hibás hanem az EU ami „lenyul” minket. Hát hajrá menjen a szabadságharc szöveg, égjen az EUs zászló, csak aztán ne csodálkozzunk ha 10év múlva a Szlovákok, Románok mesélnek Magyarokról kajás vicceket.

  31. „Lassan a Lengyelek, Csehek, Szlovákok, Lettek, Észtek… anyagilag már nem is kelet Europába tartoznak hanem a gazdag nyugathoz.” Lehet, hogy gazdaságilag 1 fokkal stabilabbak de az életszínvonal vagy egy szinten van velünk , vagy még alattunk vagy még kicsivel felettünk de semmiféle képpen se a „gazdag” nyugathoz habár ott a lassan szó is! Ez olyan amikor „okoskáék” mondják, hogy a románok előttünk járnak közbe meg az átlagfizetés töredéke a magyarnak arról meg nem is beszélve, hogy bármennyire is hihetetlen de a jelentős Magyar tőke nélkül a Románok rég becsődöltek volna!
    Volt egy írás előttem aki azt írta hogy mi is jól járnánk ha india az EF-et választaná? Mert itt akarják gyártani vagy mi fasz? :) Gazdaságilag oly mindegy SZERINTEM mivel 90%, hogy Európa söpri be a lóvét!
    + ha Usa Kína ellen hatékony partnert akar, akkor SZERINTEM India nem rossz választás! pár év múlva nemkizárt hogy megkapnák az f-35-öt de nem biztos hogy a licenszes gyártását!