|

Túl a 2000 órán az A400M-flotta

Fontos mérföldkőhöz érkezett a magáról mostanában egyre kevesebbet hallató Airbus Military A400M stratégiai teherszállító repülőgép. A 2700 órásra tervezett berepülési programból már csak 700 van hátra, ugyanis a flotta nemrég teljesítette, majd túl is lépte a 2000. repült órát. Mindezt annak ellenére érték el, hogy a Le Bourget-ban megrendezett 49. Paris Air Show alatt problémák adódtak a hajtómű erőátviteli rendszerével, ezért a repüléseket egy időre le kellett állítani. Mára azonban lényegében áthidalták a meghibásodást, így a program tovább düböröghet.

Az EADS tájékoztatása szerint 2011. szeptember 4-ig a négy, berepülési programban résztvevő példány 684 felszállással 2100 órát töltött a levegőben. Ez azt jelenti, hogy a május közepén, technikai probléma miatt életbe léptetett ideiglenes szünet után (ami az MSN001 jelzésű példány egyik repülése közben történt: a gép Europrop International TP400-D6 erőforrásai az erőátviteli rendszer hibája miatt meghibásodtak, a repülésvezérlő rendszer pedig automatikusan leállította őket a levegőben) sikerült olyannyira felpörgetni a programot, hogy azóta körülbelül 180 „bevetés” során 500 órát repültek a gépek.

Hamarosan a MANPAD-októl sem kell félnie a Grizzly-nek|Forrás: Wikimédia Commons ,

Az Airbus Military állítása szerint jelenleg a berepülési program olajozottan és gördülékenyen halad, közel állnak a szükséges engedélyek megszerzéséhez. A franciaországi Touluseban és a spanyolországi Sevillában folyó munkába bevonják az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) képviselőit is. A napi repülésekhez általában három példányt használnak, melyek akár kétszer is levegőbe emelkedhetnek 24 órán belül. A negyediket pedig az esetleges változtatások, újítások életbe léptetéséhez használják a földön.

A berepülési program ötödik, s egyben utolsó résztvevője, az MSN006 várhatóan októberben készül el, jelenleg a végső összeszerelési stádiumban jár. Korábban azt tervezte az EADS, hogy a gép még októberben levegőbe is emelkedik, azonban valószínűbb, hogy erre csak november vagy december hónapban kerülhet sor. Mielőtt ugyanis megtörténne szűzfelszállása, az MSN006 a személyzet evakuációs tesztjeiben segédkezhet a mérnököknek.

13 hozzászólás “Túl a 2000 órán az A400M-flotta”

  1. Allesmor Obranna

    Különös meglátás, de egyetértek.
    Annyit tennék hozzá, hogy azért nagy vívmány, hogy Európa önállóan dolgozik egy katonai szállítógép programon, mert ez a lehetőségek és a képességek bővülését jelenti.
    De egyelőre ez a gép tényleg elég ellentmondásos.
    Ebben a mérettartományban az Il-76MF majd kétszeres szállítókapacitással rendelkezik.
    A több mint kétszeres teherbjrású C-17-es pedig nem sokkal nagyobb.
    Szerintem, hogy az A400M gép igazán rentábilis legyen, a szállítókapacitást mindenképp 40 tonna fölé kellene vinni.

  2. Gyakorlatban a max teherbirast ritkan igen ritkan hasznaljak. Ellenben az urtartalom az mindig necces mi fer bele. Igy van ez a Herculeseknel es a C-17 seknel is. Tehat szerintem az A400 nal arra torekedtek hogy a belter legyen nagy hogy sok minden beleferjen. A megnovekedett legellenalas es szerkezeti tomeg ( kategoriajan belul ) altal eloallo gazdasagossagi hatranyokat a turboproppal egyenlitik ki.

  3. R77 problémáiról/megbízhatatlanságáról volt szó nemrég.

    Kis adalék:
    http://www.cag.gov.in/html/reports/defence/2009_18_DS/chap_3.pdf

    pl ez a rész érdekes….(R77)
    „I. High rate of unserviceability
    The serviceability status of these missiles, since their induction, had been very
    poor.
    à 42 missiles (14 per cent) were rendered unserviceable during the warranty
    period of one year itself. IAF took 19 to 23 months (constituting nearly
    25 per cent of the active life) to make these missiles serviceable by the
    Original Equipment Manufacturer (OEM).
    à Subsequently, after expiry of warranty period, 64 (21 per cent) missiles
    were rendered unserviceable before June 2004. Although 27 of these
    Report No. CA 18 of 2008 09
    (Air Force and Navy)
    ______________________________________________________________
    56
    defective missiles were repaired through cannibalization 41 , the total
    number of defective missiles kept increasing from 91 42 in June 2005 to
    121 (40 per cent) by November 2005. As of December 2008, 80 missiles
    remained unserviceable…”

    Mit is lehetne erre mondani…