Némi interjú szösszenet jelent meg a napokban az F-16.net-en az 52. vadászezred közreműködésével a németországi Spangdahlem légibázison állomásozó amerikai 480. „Warhawks” vadászszázad két pilótájával – Alex „Tuna” Turner és Owen „Tatu” Birckett századosokat egy, a líbiai NATO akció első napjaiban történt bevetésről faggatták. Egy olyan bevetésről, mely mindkét pilóta esetében bő 13 órát tartott, és mellyel elvileg be is kaszálták a Falconon, vagy lánykori nevén Viperen repült 2 leghosszabb bevetés címet.
Alex „Tuna” Turner és Owen „Tatu” Birckett századosok ,
A bevetést összeállítók persze nem szánt szándékkal toltak ki a két századossal – az eredeti menetrend szerint nem csak az elstartolást követően bő fél nappal később hozhatták volna haza a vasmadarakat. A dolgok azonban máshogy alakultak.
Az olaszországi Aviano légibázisról az eligazítás után március 23-án, hajnali 2 órakor, SEAD fegyverzettel CAP feladatra útnak induló hajózók számításai szerint annak is volt némi esélye, hogy a korábban műszaki hiba miatt lezuhant F-15E Strike Eagle végett zajló CSAR akció fedezésére fogják be őket. Mivel azonban mire ők elstartoltak, már a pórul járt Sas másodikként kimentett hajózója, a WSO is biztonságban volt, sőt a 23-ra virradó éjszaka már le is bombázták az F-15E maradványait, ezért maradt az eredeti feladat. (Ugyanakkor mivel az interjúban azt mondják, hogy pár órával a Sas talajfogása után érkezetek eligazításra, ezért erősen elképzelhető, hogy március 22. akart lenni az a 23., csak elírták.)
A szóban forgó bevetés sok izgalmat nem hozott a két pilótának, lévén a sorban érkező csapásmérőket nem veszélyeztette a líbiai légvédelem – a géppár számára kijelölt CAP zónában nem akadt szuicid hajlamú légvédelmis, sehol nem kapcsoltak lokátort. Ennek köszönhetően jó 8 órányi tanker – CAP zóna közti ingázásból állt az egész, miközben nézhették a csapásmérők munkájának távolabbi fényeit.
A fekete leves nagyjából akkortájt érkezett, mikor letelni készült a CAP őrjárat eredeti időtartama: mint kiderült, a váltás érkezésével gondok adódtak, mert a számukra kijelölt tanker kiesett, így ha tetszik, ha nem újabb 4 órát a térség felett kell maradniuk. Saját bevallásuk szerint a rákérdezés után mindezt hatalmas sóhajtással tudomásul véve ellenőrizték a készleteket. Itt az őrjáratra vitt harapni- és innivalóra, – elvileg 2 csokiszelet (a vezérgépnél Milky Way, ha valakit érdekel esetleg. Sőt, gondolom az amerikai, és nem az európai változat, ha már így részletezzük :)) és 1 üveg víz – valamint a „folyó ügyeket” lehetővé tevő 2 db zacskóra kell gondolni. A 4 órás hosszabbítás és a hazaút kapcsán úgy festett a dolog, hogy a zacsik tele + 1 csoki és egy fél üveg víz ami maradt.
Végül csak elérkezett a hazaindulás ideje is, melynek kapcsán a vezérgépet kommandírozó Alex „Tuna” Turner százados azzal szembesült, hogy nem tudja oldani az ALE-50 vontatott csalit – végül Aviano-ig vontatta. (Erről fotók Zordnál, az Air Power Blogon, errefelé.)
Az avianoi betonra elsőként a wingman szerepkörben repült Owen „Tatu” Birckett százados tette le a gépet, míg társának még egy jó 20 percet köröznie kellett, míg két Strike Eagle elstartolt. Birckett százados 13,1 órát, míg Turner százados 13,5 órát töltött a levegőben az F-16 kabinjában, mely idő alatt a gépek egyenként mintegy 69 000 font / 31 tonna JP-8-ast nyakaltak be.
