|

Eltűnt egy Hornet a Csendes-óceán felett

Augusztus 10-én késő este megszakadt a kapcsolat egy tengerészgyalogos McDonnell Douglas F/A-18D Hornet vadászbombázóval, mely a Csendes-óceán felett teljesített gyakorlórepülést.

A kétüléses harci repülőgép csendes-óceáni idő szerint 22 óra 30 perc körül tűnt el San Diegótól közel 100 kilométerre délnyugatra. A géppár másik tagja jelentette társa eltűnését, majd amíg üzemanyaga engedte, a terület felett maradt, hogy az eltűnt pilóták után kutasson. Időközben a riasztották a kutató-mentő egységeket és számos helikopter és őrhajó bevetésével többfrontos kutatás kezdődött a bajba jutott hajózók kimentésére. Mintegy 4 órával a sikeres katapultálásuk után rátaláltak a hideg vízben mentőmellénnyel hánykolódó, teljesen kimerült személyzetre, majdnem 150 kilométerre San Diegótól. A U.S. Navy tájékoztatása szerint a pilóták állapota súlyos, de stabil, kiemelésüket követően azonnal kórházba szállították őket.

A U.S. Marine Corps fennhatósága alatt üzemelő VMFA(AW)-225 kötelékébe tartozó Hornet roncsai után tovább folytatódik a kutatás. Maureen Dooley hadnagy, a Miramar tengerészgyalogsági légibázis szóvivőjének elmondása szerint időközben megkezdődött a baleset kivizsgálása, ám még várni kell a hajózók kihallgatásával, mert állapotuk ezt nem teszi lehetővé.

Fotó: Jacob N. Bailey, USAF ,

Ahogy arról a HTKA is beszámolt, az elmúlt hónapokban több baleset is történt a típussal. Március 30-án kigyulladt és szétrobbant egy F/A-18C Hornet hajtóműve a USS John C. Stennis (CVN-74) repülőgép-hordozó fedélzetén. A balesetet (melyben 8 tengerész és két civil sérült meg) a vizsgálatok megállapítása szerint egy, a hajtómű által beszívott törmelék okozta. A gép javításának költségeit 1 millió dollárra teszik.

Április 6-án a VFA-122 kötelékébe tartozó egyik F/A-18F Super Hornet zuhant le a kaliforniai Lemoore haditengerészeti bázis közelében. Az eset során mindkét pilóta életét vesztette. A baleset vizsgálata azóta is tart, még nem adtak ki hivatalos jelentést az okokról.

Nem sokkal később, április 11-én egy rutin karbantartás utáni ellenőrző repülés keretében touch&go manővert végrehajtó F/A-18C Hornet egyik F404 típusú hajtóműve az átstartolást követően lángra kapott, így a gép rendellenesen égő erőforrással szállt le az Arab-tengeren tartózkodó USS Carl Vinson (CVN 70) fedélzetére, ahol a műszaki személyzet eloltotta a lángokat. Az eset során személyi sérülés nem történt.

Sokkal komolyabb következménye volt annak a balesetnek, ami még 2008. december 8-án történt Kaliforniában, mikor egy F/A-18D Hornet lakott területre zuhant, megölve négy embert a földön tartózkodó közül, köztük két gyereket. Az esetet a gép hajtóművében fellépő mechanikai meghibásodás számlájára írták.

13 hozzászólás “Eltűnt egy Hornet a Csendes-óceán felett”

  1. Ha a viz 20 C fokos es nincs rajtad hovedo ruha. ( no nem a kohaszok ruhajara gondolok ) akkor mar az is eleg hogy olyan energiaszivattyukent mukodjon mint a pinty. Csokken a testhod a maghomersekleted es kezd a verhomerseklet is esni ami meg az mukodeset befolyasolja.

    20 C fokos vizben is ki lehet hulni. Sok fugg a fizikai de legfokeppen a mentalis kepessegeidtol.

  2. A tengeri tulelo gyakorlat alapkepzesben is igen komoly. Ennek oka hogy nem kell haboruban menned hogy a vizbe kerulj. Eleg ha megszeged az arany szabalyok egyiket a fedelzeten. Par ilyen szabaly :

    Sose menj egyedul a fedelzetre. Valaki legyen veled vagy tudja hogy mesz es mikor josz vissza.

    Zsebre dugott kez + baleset vagy halal

    A billego fedelzeten ha zsebre dugod a kezed akkor elcsuszol bevered a fejed vagy egyszeruen csak atbucskazol a korlaton a vizbe.

    Mindig legyen rajtad vekeony reteg ruha ( ertve ezalatt a polot pl ) ami vizbeeses eseten csokkenti a viz kozvetlen kapcsolatat a testel.

    Az alapkepzesunkor egy het elmelet es tantermi felkeszules utan kivagtak minket a tengerre , de ugy hogy egy Huon class aknamentesito hajon vittek ki minket P…csaba es annak a fedelzeterol cca 4 meterrol kellett beoltozve ugralnunk a tengerbe. Elotte el kelett oldoznunk a gyorszarra egy life raftot http://en.wikipedia.org/wiki/Lifeboat_%28shipboard%29 majd a hajo otthagyott minket mint eb a kakijat. Csak egy szem radionk volt de az is csak arra az esetre ha mentest kerunk. Innen kelett a mentohajot felfurjnunk megforditanunk ( nana hogy a teteje volt lefele ) bemaszni kiszaritani sebesulteket ellatni megszerveni a figyeloszolgalatot es felallitani tulelo rendszert. Ez utan nem mondtak meg hogy mikor jonnek ertunk hanem hagytak ott punnyadni 20 unkat fel napig. Este baromi hideg tud lenni.
    Mikor ertunk jottek leelenoriztek az osszes dolgot es ha nem talaljak rendben akkor ujabb menet odakint. Nekunk szerencsenk volt de volt olyan tarsasag aki majd 72 orat toltott kint. Az egy dolog hogy az elso 24 oraban nincs kaja meg pia es utanna is csak napilyi szeru energiabomba ( cca mint ket Balatonszelet ) meg 600 ml viz 24 orara de az igazi kihivas az az unalom az hogy egy ido utan egymas idegeire mentek No az egy igazi nagy szivas volt nekik.
    Mikor pedig vegre visszavontattak minket akkor jott a masodik menet mert kiszalva a mentohajobol ujra be kelett ugrani a vizbe es gozom nincs hany oran at de ott lenni es eljatszani a figurakat mint a vizibalattosok. Mas mas letszamnal mas a felallas a koreografia hogy melyik alakzat a legjobb a hontartashoz. No es kozben a sebesultek mentese formacion kivul meg a fuldoklok mentese.

    Az volt a legkimeritobb kikepzesem egesz eletemben. Fizikai lelki szinten kivoltunk de tenyleg. Hiaba a tantermi foglalkozas az eletben bent a vizben valahogy minden mas volt.

    Es ezt meg kell csinalnunk ketevente. Plusz a spec kikepzes.