|

Közös amerikai-indiai kiképzőgép?

Érdekes tanulmányt és ötletet közölt nemrégiben a Business Standard, mely szerint érdemes lenne egy amerikai és indiai kooperációban készülő típust fejleszteni.

India köztudottan szeret koprodukcióban előállítani termékeket, így alakítván némiképp saját tetszése szerint az adott eszközt, illetve így szerezvén meg annak fejlett gyártástechnológiáját. Az eddigi fejlesztési programjaikban főként Oroszország, néha Franciaország statisztált, bár jelenleg az alap kiképzőgépek tekintetében még nem eldőlt a kérdés, hogy milyen nemzetiségű vállalat segít a hőn áhított „saját” típus létrehozásában. Azonban az Egyesült Államok felé is szeretnének nyitni (mind politika, mind ipar tekintetében), így kézenfekvő megoldás lehet mondjuk egy repülőeszköz együttes létrehozása.

A közös fejlesztés alapjául a nemrégiben megjelent írás szerint egy sugárhajtású kiképzőgépet kéne választani, mivel ezen a téren India még nem kapott segítséget (és nem is állnak olyan fényesen), és az USA is most keresi a T-38 ‘Talon’ váltótípusát. Emellett a projekt nem feltételez annyira komoly technológiát, mint egy ötödik generációs vadászbombázó létrehozása, így tehát tökéletes alap lehetne az együttműködéshez.

Az indiaiaknak egyelőre nincs szerencséjük a saját típusukkal ,

Felmerülhet tehát a kérdés, hogy milyen mértékű együttműködés jöhetne szóba? Ha India csak licenszben szeretné gyártani a típust, akkor lényegében neki iparilag majdnem mindegy, hogy melyik gyártó terméke nyer, viszont amennyiben aktívan részt kíván venni a fejlesztésben akkor maximum két típus jöhet szóba. Az egyik a Lockheed Martin és a Korea Aerospace Industries (KAI) által kifejlesztett gép, melyet azonban nem a Dél-koreai Légierőben rendszeresített változatban neveznek, hanem némileg módosítva, erősebb hajtóművekkel ellátva küldik versenybe. Ebbe azonban minimális teendői lennének az indiai félnek, a komolyabb munka a Boeing vállalattal együttműködve lenne lehetséges, mely jelen pillanatban magányosan fejleszt(get)i a saját típusát, melyről alig tudni valamit. De mit is segíthetnének az indiai ipar képviselői a saját fejlesztésű típusaikkal szerzett tapasztalat megosztása mellett?

Az ilyen és hasonló megválaszolatlan kérdések miatt érdeklődve várjuk a történet további megvalósulását, hisz számos érdekességet tartogathat magában egy közös indiai-amerikai repülőgép- és hadiipari fejlesztés lehetősége.

3 hozzászólás “Közös amerikai-indiai kiképzőgép?”

  1. Indiának ezzel kellett volna kezdeni a tanulást, olcsóbb, ésszerűbb, hatékonyabb rövidebb idő alatt. Hozzáteszem a cikk szerint ez csak tanulmány, amiből nagyon sok született meg a történelemben, de csak kevés valósult meg. Az amik akkor járnának a legjobban, ha India adja a zsetont, ők meg kifejlesztik és átadják a technológiát.

  2. Puma. Pannon Puma

    ” Indiának ezzel kellett volna kezdeni a tanulást, olcsóbb, ésszerűbb, hatékonyabb rövidebb idő alatt. ”

    Van más szempont is: Kína,Pakisztán ! Amíg India fejlesztgetett volna, az ellenfelek fegyverkeznek !

    Ezért csinálták úgy, ahogy.

  3. Hát nem tudom, de nekem azt mondták, azt tanították, a spanyol viaszt nem kell újból feltalálni, csak újra felmelegíteni. Hasonló gépből 100 -nál is több típus van. Egyik jobb mint a másik. Bármelyik gyártási sogát eladnák Indiának tokkal vonóstól. Ennek így nincs értelme.