|

Szén-monoxid állhat a Raptorok problémája mögött?

Május 3. óta kényszerpihenőn van a Raptor flotta. Mint ismert az F-22A gépeit a fedélzeti oxigénellátó rendszer (OBOGS) korábban gyanított problémája miatt először csak 25 000 láb magasságig engedték felreppenni, majd miután már 14 darabra rúgott azon incidensek száma, mely mögött hypoxiás (oxigénhiányos) állapotot véltek, a flotta reptilalma mellett döntöttek. A probléma forrását azóta sem sikerült megtalálni – és ez már a még leszállítandó néhány F-22A átadására is kihatással van.

A legújabb információk szerint egyre inkább úgy tűnik, hogy nem az OBOGS a probléma forrása – illetve nem úgy, ahogy korábban vélték. Az elérhető infók alapján ugyanis a Raptorok oxigénellátó rendszere vélhetően nagyon is teszi a dolgát, csakhogy lehetséges, hogy menetközben az állatvilág tagjainak nem kimondottan használó szén-monoxidot is bepumpál a pilótának.

Az értesülések szerint jelenleg folyik annak a vizsgálata, miszerint a természetesen hajtómű eredetű szén-monoxidot még a földön szedi-e össze a rendszer, avagy valami más a probléma forrása. Biztosat persze még nem lehet mondani, hiszen hivatalos állásfoglalás sincs a témában.

Ugyanakkor ezt látszik alátámasztani, hogy a legtöbb incidens Alaszkában, az Elmensdorf légibázison állomásozó Raptorokkal történt. Márpedig azok állítólag az időjárási körülmények miatt gyakran önerőből, azaz már üzemelő hajtóművekkel settenkednek ki a hangárból. Ezzel kapcsolatos azon vélekedés, miszerint a hajtóművek beindítása és a nyílt térre kiérkezés közt eltelt időben a hangár légterében megrekedő égéstermékeket a hajtóművek beszívják, ami egyben azt is jelenti, hogy a beömlő levegőből dolgozó OBOGS szintén kaphat az ott cseppet sem kívánatos molekulákból.

A vörösvérsejtekhez kötődő szén-monoxid a hypoxia azon fajtáját idézi elő, melyben nem azért kerül oxigénhiányos állapotba a szenvedő alany, mert nem jut eléghez abból, hanem azért, mert a vére a megkötött szén-monoxid miatt nem képes elegendőt szállítani belőle.

Mindenesetre a probléma nem lenne egyedi, lévén a múlt évtizedben a U.S. Navy futott bele hasonló problémába a már OBOGS-al rendelkező F/A-18 géppark üzemeltetése során. Egy 2010-es cikk szerint 2002 és 2009 között 64 hypoxiás hátterű incidens lett regisztrálva, melyek közül 2 sajnos pilóta elvesztéssel járt. Navy dokumentumok szerint a repülőgép-hordozós üzemelés során, az indításra sorban álló gépek esetében előfordulhatott, hogy az előttük kilövésre előkészített gép hajtóműveiből kiáramló égéstermékek bejutottak az OBOGS rendszerbe. A rendszer módosításra került, azóta nem is regisztráltak újabb esetet.